ingatlan

Budapestet lassan letaszítják a trónjáról?

Sokáig Budapest árnövekedése messze megelőzte az ország más részeinek drágulását. A mélyponthoz képest már közel 80 százalékkal kellett többet fizetni 2017 első félévében itt lakásokért. Úgy tűnik azonban, hogy a versenyt lassan más településeknek is sikerül felvennie, sőt a Közép-Dunántúl megyeszékhelyeinek drágulása meg is haladta a fővárosét 2017 első félévére 2016 átlagos értékeihez képest.

Megtudtuk a négyzetméterárait a legújabb pesti gigalakóparknak

December 18-án a Wing Zrt. bejelentette, hogy megkezdi első lakóingatlan-fejlesztését. A mintegy 700 lakásos projekt a XIII. kerületben fog megépülni és a Kassák Residence elnevezésű smart otthonokat kínáló lakóparkkal főleg a városi életformát választó fiatalokat célozza meg a vállalat.

Száguld a lakáspiac, de vajon hol áll meg?

A legfrissebb mérés szerint a lakásárak drágulása tovább folytatódott. Az FHB Lakásárindex elemzése szerint az első negyedévhez képest 2,9 százalékos volt az árak emelkedésének szintje nominálisan a második negyedévben. A 2014. második negyedéve óta tartó felívelés során az index értéke nominálisan közel 62 százalékkal, míg reál értelemben közel 59 százalékkal emelkedett. 2017 első félévében Magyarország minden régiójában emelkedtek az árak, a drágulásban ismét a Közép-Magyarország régió állt az élen. A különböző településtípusok közül továbbra is Budapestet jellemzi a legnagyobb drágulás, de a megyeszékhelyek elmaradása a lakásár-emelkedésben a fővárositól már nem jelentős.

Mutatjuk, mi az egyetlen egy esélye a régi épületeknek

Jellemzően a régi házak az új, modern épületekkel csak a korszerűsítések után vehetik fel a versenyt, egy ilyen beruházás azonban komoly előkészítést és mérlegelést igényel. Egy régi irodaépület felújítása számos kérdést vet fel, kezdve ott, hogy pontosan mikor kerüljön rá sor, illetve milyen munkálatokat tartalmazzon. A régi épületek újjászületésének különleges esete amikor az adott ház funkcióváltáson is átesik, így például egy korábbi gyárépület vagy üzletház alakul át irodaépületté. Ez utóbbinak számos pozitív hozadéka van, például az addig jellemzően üresen álló épületek az új szerepkörükben sikeres ingatlanfejlesztésekké válhatnak, így a város szégyenfoltjaiból annak pozitív formálóivá léphetnek elő.

Több hónapot csúszik a budapesti luxusszálloda átadása

Csúszik a Párisi Udvar Hotel átadása, a vártnál 5 hónappal később, 2018 őszére várható a luxusszálloda megnyitója. Az építkezés lassulásának hátterében statikai problémák állnak, amely az eddigi 12,5 milliárd forintos beruházási költségeket is felnyomta. A környéken lakók nagy örömére hamarosan olyan fázisba jut az építkezés, hogy újra szabadon járhatóvá válik a Petőfi Sándor utca.

Újjászületett Buda egyik legfontosabb közösségi tere

Befejeződött a Millenáris felújításának első üteme, a most átadott parkrész az első eredménye annak a fejlesztésnek, amelynek során újjászületik Bel-Buda egyik legfontosabb közösségi, kulturális és turisztikai tere - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Mindenki megnyugodhat a lakáspiacon! - 700 lakást épít a Wing

Elindítja első lakóingatlan-fejlesztését a Wing Zrt.: a XIII. kerület szívében megvalósuló Kassák Residence egy smart otthonokat kínáló lakópark, amely elsősorban a modern városi életformát választó fiatalokat célozza meg. A mintegy 700 lakásos projekt első ütemében két épületben összesen 230 lakás építése kezdődik meg 2018 első felében, a lakások nyilvános értékesítése 2018. január elején indul - szerepel a vállalat közleményében.

6 milliárd forintból újítják fel a népszerű szállodákat

Három budapesti és két balatonfüredi szállodában zajlanak felújítások a Danubius Hotels Groupnál. A megújulási munkálatok teljes költsége több mint 6 milliárd forint, a várható befejezése pedig jövő év tavasza - szerepel a cégcsoport közleményében.

Lakásár szerint rendeztük sorba a megyeszékhelyeket

Hiába lassult le az árak emelkedése Győrben, 267 ezer forintos átlag négyzetméterárral így is a legdrágább megyeszékhelynek számít. A 250 ezres átlagot még Debrecen és Kecskemét is meghaladja - olvasható a legújabb OTP Lakóingatlan Értéktérképben.

Ezek az ország legolcsóbb utcái!

Az utóbbi években az ingatlanpiac szárnyalásáról, az árak emelkedéséről szólnak a hírek, legtöbbször az ország kiugróan drága lakásai kerülnek reflektorfénybe, a valódi luxus mellett viszont vannak olyan országrészek, amiket elkerült a fellendülés. Arra voltunk kíváncsiak, hogy melyik települések, azon belül melyik utcák azok, ahol akár százezrekért is lakáshoz lehet jutni és mit jelent mindez a budapesti árak szempontjából.

Az egész ország lehagyta Győrt a lakásárak emelkedésében

Meglepő eredmény rajzolódik ki a megyeszékhelyek drágulását tekintve a legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérképből. Míg a korábbi években rendre Győr állt az áremelkedés élén, az idei évben kifújni látszik a lendület, ugyanis 6 százalék alatti drágulással a nyugat-magyarországi megyeszékhely utolsó helyre került.

Ez lehet a megoldás az ingatlanpiaci válságokra

Jó évet zár a magyar ingatlan szektor, a tranzakciók száma az egekben van, a hozamok lefelé csúsznak és még mindig vannak tartalékok a rendszerben. Hiba lenne ugyanakkor nem észrevenni néhány kérdőjelet a kapacitáskorláttól a globális politikai kockázatokig, amik megkérdőjelezhetik az ingatlanok értékmegőrzését. Ez ellen egy védelem van, az okos és előrelátó tervezés.

Konkrét példán keresztül mutatjuk be, mit okozna a kedvezményes lakásáfa megszűnése

Egyre égetőbb kérdésként, egyre gyakrabban merül fel a lakásáfa jövője kapcsán, hogy mi történhet akkor, ha nem lesz hosszabbítás. A mostani bizonytalan helyzetre egyesek szerint a bankok is reagálhatnak azzal, hogy olyan termékeket vezetnek be, amelyek lehetővé teszik az előrehozott ütemezésű finanszírozást. Amíg azonban nem lesz biztos válasz, egyre több olyan jogi kezdeményezés várható, ami segíteni fogja a kedvezményes áfa időben történő kihasználását.

Felhőkarcolóstop Budapesten! - Megjött az érintettek válasza

A tegnapi Kormányinfón robbant az ingatlanpiac számára fontos hír, miszerint a parlament előtt fekszik egy törvényjavaslat, amely értelmében 65 méternél magasabb épületet nem lehetne építeni Magyarországon. Ez persze elsősorban Budapestre vonatkozhat, de itt is csak két-három projektről lehet tudni, ahol terveznek a következő években ennél magasabb épületet. Megkérdeztünk két érintettet, hogy mit szólnak a bejelentéshez.

Tovább szárnyal az építőipar, nincs vége a drágulásnak

Októberben az ipari termelés volumene 6 százalékkal haladta meg az előző havi szintet. Az ágazat óriási lendületben van: a kibocsátás hónapról hónapra meredeken emelkedik, elsősorban a felfutó uniós támogatásokból megvalósuló projektek eredményeképpen. A legfrissebb számokra reagálva megszólaltak a hazai ingatlanpiaci szakértők.

Lakossági hitelek: fordulatra felkészülni!

Nem tartja szükségesnek az MNB, hogy szigorítson a lakossági hitelezést korlátozó adósságfékszabályokon, az azonban célja, hogy a változó kamatozású hitelek aránya 45% alatt legyen. A jegybank mindezt az idei Makroprudenciális jelentés bemutatóján ismertette.

Leszámol a kormány a budapesti felhőkarcolókkal! - Reagált a Mol

Budapesten a legmagasabb épület 65 méter magas lehet - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 106. Kormányinfón. Egy friss, már a parlament előtt fekvő törvényjavaslat értelmében a kormány nem engedné, hogy Budapesten 65 méternél magasabb ingatlan épüljön. Ezt Lázár János csütörtökön meg is erősítette, ami azt bizonyítja, hogy ez nemcsak egy ötlet, hanem konkrét kormányzati terv.

Új népszavazás lehet Magyarországon

A Fővárosi Választási Bizottság döntésével lehetőség nyílik arra, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a 3-as metró akadálymentesítéséről - közölte az MSZP fővárosi képviselője csütörtökön Budapesten.

Egyetlen ábrán Budapest legforgalmasabb terei

Egy ingatlan árát sokféle tényező meghatározhatja, az egyik legfontosabb azonban mind közül az elhelyezkedés. A községek családi házaitól a fővárosok legforgalmasabb közlekedési csomópontjaiban található üzlethelyiségekig rendkívül széles a skála, mindegyiknek megvannak az előnyei és a hátrányai, az azonban biztos, hogy a jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező csomópontok mindig is keresettek voltak az ingatlanvásárlók körében. Éppen ezért - különösen, ha befektetési szempontokat nézünk - nagy a jelentősége annak, hogy az egyes tereknek időben, hogy változik a forgalma, növekszik vagy éppen csökken az egy nap alatt áthaladó emberek száma.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyik napról a másikra felsorakozott a kínai hadsereg – Nyakunkon a következő nagy háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.