ingatlan

Budapestből zöld oázis - Tényleg ez a jövő?

A nagyobb városfejlesztési programok kapcsán, akárcsak a nagyobb lakóparkfejlesztéseknél egyre gyakrabban találkozunk különböző újfajta kifejezésekkel, amelyek között különösen gyakori a rekreáció szó említése. A szó eredetileg a szabadidő eltöltésének kultúrájára utal, de tágabb értelemben a városlakók, a városrészt használók jó közérzetét is magában foglalja. Budapest bizonyos részeinek esetében is előszeretettel alkalmazzák ezt a jelzőt, ami mögött az ott lakók számára nyújtott többletszolgáltatás lehetősége szerepel.

Térképen a Budapest környékén épülő legnagyobb raktárak

Az idei év első kilenc hónapjában összesen 8 új raktárépületet adtak át, közel 90 ezer négyzetméterrel bővítve a hazai állományt. Ez a mennyiség azonban az elérhető állomány szinten tartásához is kevésnek bizonyult, továbbra is rekordalacsony szintű az üresedési ráta. Az alábbiakban azt néztük meg, hogy hol épül jelenleg a tíz legnagyobb raktárcsarnok.

Ne ijedj meg: jönnek vissza a devizahitelek

A Növekedési Hitelprogram kifutásával látványosan megnőtt a vállalatok devizahitel-felvétele, így mintegy ötévnyi esés után lassan bár, de nőni kezdett a vállalati devizahitelek aránya Magyarországon. Szerencsére a lakosságnál szó sincs erről. Az MNB ma közzétett statisztikái szerint a lakosság esetében kissé emelkedett a lakáshitelek átlagkamata szeptemberben, amit paradox módon erősíthet a jövőben a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek terjedése. A lakáshitelek kihelyezése egyébként 31%-kal, a személyi kölcsönöké 41%-kal nőtt egy év alatt.

Itt a csökkenés! - Berezeltek a lakásfejlesztők!

2017 első három negyedévében 7981 új lakás épült, 52%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 28 411 volt, 33%-kal több a 2016. I-III. negyedévinél, de a trend csökkenést mutat. - derül ki a KSH legfrissebb lakásépítési adatokat összegző közleményéből. Az építési engedélyek csökkenő száma nem csoda, hiszen hatalmas az áfa és a kivitelezési költségek miatti bizonytalanság és kockázat. Mostantól az átadásoké a főszerep, míg az új engedélyek zuhanása várható, amíg nincs megnyugtató hír az 5%-os lakásáfa esetleges meghosszabításáról.

Bezárt a siófoki Hotel Ezüstpart

Bezárt a Hotel Ezüstpart, a Balaton egyik legismertebb szállodája - írja a 24.hu. A 340 szobás, kétezer fő befogadására alkalmas szálloda melléképületeit már márciusban elkezdték bontani, a helyükre vízparti nyaralók épülnek.

Lebontják a Corvin Áruház álhomlokzatát

A józsefvárosi képviselő-testület a mai napon elfogadta azt a rendeletet, amelyben arról döntött, hogy a Corvin Áruház Blaha Lujza tér felőli burkolatát hatósági végrehajtás keretében lebontatja - írja a Fővárosi blog.

Egyre kevesebb a bolt Magyarországon

A kiskereskedelmi üzletek számának hanyatlása már évek óta tart és tavaly sem állt meg - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a héten közzétett részletes tanulmányából. A kiskereskedelem teljesítményéről szóló kiadvány bemutatja, hogy a vesztesek a kisebb üzletek voltak.

Brutális lakásár-növekedés jöhetne, ha a sok tini elhagyná a "mamahotelt"!

Nemcsak hazánkban, hanem egész Európában is egyre gyakoribb jelenség, hogy a szülői ház elhagyása évekkel későbbre tolódik a fiatalok körében. Korábban a felnőtté válás egyik alappillére volt, hogy a fiatal felnőttek minél hamarabb elköltözve otthonról elkezdjék a saját életüket, most azonban pont egy ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi. Költséghatékonysági, vagy akár kényelmi okokból a huszonévesek döntő többsége szívesebben választja az úgynevezett "mamahotelt". Ha azonban ez a jelenség nem lenne és a több százezer jelenleg otthon lakó fiatal elindulna lakást keresni, durva lakásár-növekedés és őrült lakáshiány alakulhatna ki.

Budapesten nyit új irodát egy nemzetközi ingatlancég

A Cushman & Wakefield Budapestet választotta Portfolio Services Center (PSC) részlegének új helyszínéül. A divízió új helyre, a Stúdium Irodaházba költözött át 2017 októberében. Az új iroda Budapest IX. kerületében, a Czuczor utca 2-10. szám alatt, a Corvinus Egyetem szomszédságában található. Az új részleg vezetésére Byron Tudort nevezték ki, aki a Goldman Sachs International vállalat Corporate Services és Real Estate divíziójáról érkezett.

Álom marad továbbra is a lakásárcsökkenés - Friss KSH adatok

2017 első felében is folytatódott a lakáspiaci forgalom növekedése. Az első két negyedévben közel 5 százalékkal több lakás cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. A használt lakások 2017 I. negyedévében 3,1, a II. negyedévben további 2,1 százalékkal drágultak. Az új lakások ára ugyancsak emelkedett: az I. negyedévi 4,9 százalék után a II. negyedévben 3,2 százalékkal - derül ki a KSH legfrissebb elemzéséből.

Használt vagy új lakás: tényleg akkora a különbség, mint amit várna az ember?

A lakhatás mindenki számára kulcsfontosságú kérdés, így bármilyen ezzel kapcsolatos döntés során komoly dilemmával kerülhetünk szembe. Az sem egyszerű kérdés, hogy a vásárlás vagy a bérlés éri meg jobban rövid, illetve hosszú távon, de ha valaki a vásárlás mellett kötelezte el magát megannyi újabb lehetőségből kell választania. Az elhelyezkedésen, a méreten és egyéb jellemzőkön túl, a lakás állapota is fontos tényező. Nem mindegy ugyanis, hogy a rendelkezésre álló összegből egy új, esetleg kisebb lakást, vagy egy használtat vásárolunk, amire a későbbiekben valószínűleg még több millió forintot kell költeni a felújítási munkálatok miatt. Azokban a kerületekben ahol kisebb a használt és új ingatlanok árai közötti különbség, még inkább el kell gondolkodni azon, hogy milyen állapotú ingatlannal járunk a legjobban.

0%-os lakáshitelt akarsz? - Megmutatjuk a nagy trükköt, mit kell csinálnod hozzá!

Változó kamatozás mellett 2,11%-os, fix kamatozás mellett pedig 3,15%-os kamatozású lakáshitel is elérhető már a magyar kereskedelmi bankoknál - mutatja a Pénzcentrum kalkulátora. Ha azonban ügyesek vagyunk, akár 0% alatti, vagyis nekünk bevételt termelő lakáshitelt is kikeverhetünk magunknak, ehhez a felvett hitelünket néhány lakás-takarékpénztári szerződéssel kell jól kombinálnunk. A lakás-takarékpénztári lehetőségek személyre szabott kikalkulálására is a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk, az alábbiakban pedig bemutatjuk a trükköt.

A világ legszörnyűbb és legjobb városai

Több cég is van, ami évről-évre elkészíti listáját a világ legélhetőbb városairól, melynek során különböző szempontokat figyelembe véve állapítja meg, hogy hol a legjobb és hol a legrosszabb élni. Melbourne, Bécs vagy Vancouver szinte minden évben az élvonalban szerepel, de kevesebb szó esik azokról a helyekről, ahol az élet maga a pokol, ahol a minimális infrastruktúra és közbiztonság sem adott az elfogadható élethez. Az alábbiakban arra voltunk kíváncsiak, hogy egyes városok hogyan csúszanak le az élhetőségi rangsorban, míg mások mitől emelkednek fel vagy képesek megőrizni előkelő helyüket akár évtizedeken át.

A fél ország benne van, sokan mégsem ismerik ezt a 10 lakástakarékos trükköt

A fél ország benne van, sokan mégsem ismerik ezt a 10 lakástakarékos trükköt

Jelenleg a lakás-takarékpénztárak kínálják a legmagasabb kockázatmentes hozamot Magyarországon, akár évi 10% fölött is kereshetünk ezzel a megtakarítási formával. Bár kevesen tudják csak, a költségeket számos módszerrel meg lehet úszni, a hozamot növelni lehet, a megtakarítást bizonyos bútorokra is fel lehet használni és ha nem tudjuk fizetni, nem muszáj megszüntetni a számlánkat. Összeszedtünk tíz kevésbé ismert, hasznos tippet, trükköt, tényt a lakás-takarékpénztári (LTP) konstrukciókról. Az egyedi ajánlatokat a Pénzcentrum kalkulátorával számolhatja ki.

Néhány év múlva egy egészen más Budapesten sétálhatunk

Budapesten járva szinte lépten-nyomon óriásdarukba ütközünk, bizonyítva, hogy gőzerővel zajlanak az irodaberuházások. Nem csak a teljes építési volumen nagy azonban, hanem néhány igazán gigászi projekt is épül a következő években. Az alábbiakban azokat a projekteket szedtük össze, amelyek méretben jelentősen meghaladják az eddigi legnagyobb épületeket is, így jelentősen átformálva a város adott részeinek arculatát.

Lakást építenél? - Könnyen visszautasíthat a bank, ha nem vagy felkészült

Élénkül a verseny a finanszírozók között a jó projektekért, ez azonban nem elsősorban az árazásban érzékelhető, miután a kamatok csökkentésére egyre kisebb a tér, inkább az egyéb feltétekkel tudnak vonzóbbak lenni az ügyfelek számára. A növekvő munkaerőhiány és elszálló építőanyagárak komoly bizonytalanságot jelentenek a különböző projektek kivitelezésével kapcsolatban. Ezt a bankok is érzékelik, így elsősorban megbízható, már korábban a piacon lévő fejlesztőknek hiteleznek szívesen, illetve komoly garanciákat kérnek. Szakembereket kérdeztünk meg arról, hogy látják a jelenlegi projektfinanszírozási helyzetet, illetve az ezt övező kockázatokat.

Nagypályás ingatlanosok: magyarok ezrei keresnek itthon milliókat

Magyarországon a kilencvenes évek végén kezdett beépülni a köztudatba a franchise kifejezés, ami az üzletépítés egyik típusaként többféle vállalkozásnál megjelent. Különösen az ingatlanszolgáltatások világában vált népszerűvé, ahol a legnagyobb hazai hálózatok mostanra mind ebben a formában működnek. Az alábbiakban azt nézzük meg, hogy egy franchise milyen előnyt tud kínálni a hagyományos vállalkozásokkal szemben, hogyan tudnak akár évtizedeken át piacvezetők maradni és érdemes-e kezdő vállalkozóként egy franchise-hoz csatlakozni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.