ingatlan

Budaörs belefullad az útdíjba?

Átlagosan 15, egyes részeken azonban 35 százalékkal nőtt a forgalom a Budaörsöt átszelő főútvonalon az M7-M1-es autópályák bevezető szakaszának fizetőssé tétele miatt, ezért az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal az érintett sztrádaszakasz ingyenessé tétele érdekében.

Megindult a visszaváltási roham

Megkezdődött a megyei matricák visszaváltása, az állami útdíjszedő felkészült az esetleges rohamra, hétfő délutánig több mint ezren kérték vissza a pénzüket - írja a Népszabadság.

Nem sikerült kifogni a szelet a lakáspiac vitorlájából

A lakáspiacon tapasztalt lendület nem csillapodott azután, hogy az adásvételek száma 2014-ben elérte a 100 ezres "álomhatárt": a Duna House havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) szerint 2015. januárban, országosan 9 040 lakóingatlan értékesítése zárult le.

Korai volt az öröm? Tovább eshetnek a lakásárak

Töretlenül emelkedtek a használt lakások árai és a piaci forgalom a KSH napokban megjelent harmadik negyedéves adatai szerint. Ahogy az ingatlanközvetítők folyamatosan javuló helyzetről tettek említést az elmúlt hónapokban, úgy most a statisztikai adatok is arra világítottak rá, hogy felfelé ívelő pályán mozog a hazai lakóingatlan-piac. Nem mindenki számít azonban óriási fellendülésre: a második negyedévtől újra beindulhat az árcsökkenés és a devizahitelesek is felforgathatják a lakáspiacot - véli a Balla Ingatlanirodák.

Amikor az építészek mernek nagyot álmodni!

Az idén is számos futurisztikus épület készülhet el szerte a világon. Ezek között van számos lakóingatlan, de található közöttük múzeum és hotel is - a CNN alapján listáztunk néhányat.

Balatoni nyárra vágysz? Siess, mert kimaradsz a jóból

Bár országszerte esik a hó és sokan vágynak arra, hogy vízparton napozzanak, valószínűleg keveseknek jut eszébe ilyenkor nyaraló után nézni. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ilyenkor érdemes szétnézni az ingatlanos adatbázisok segítségével a Balaton partján, mivel a tavaszi hónapokban általában növekedésnek indul a nyaralók utáni érdeklődés, a szakértők szerint a felfelé ívelő lakáspiacon pedig az idén tovább fog folytatódni az árak lassan megindult emelkedése.

A mélyponton akartál beszállni? Ezt elbuktad!

A hivatalos statisztikák is megerősítik azt, ami az ingatlanközvetítők becslései alapján eddig is sejteni lehetett. 2014-ben jelentősen bővült a forgalom a magyarországi lakáspiacon, ráadásul a használt lakások árai is emelkedésnek indultak - derült ki a KSH lakáspiaci statisztikai tükréből, mely a 2014. harmadik negyedéves adatokat dolgozta fel.

25 éves az InfoGroup cégcsoport

Huszonötödik születésnapját ünnepli Magyarország egyik legjelentősebb családi tulajdonú ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, az InfoGroup cégcsoport.

Újabb csapás Budán: maratoni gyaloglás vár az utazókra

2015 februárjától a Széll Kálmán tér bontási és felújítási munkái a Margit körút mentén, a 4-es és a 6-os villamos végállomása környezetében is megkezdődnek. A Széll Kálmán téri villamosforgalom zavartalansága érdekében január utolsó hétvégéjén a 4-es és a 6-os villamossal utazók számára ideiglenes végállomást alakítanak ki a tér Vérmező utcai oldalán - áll a BKK közleményében. A hétvégi előkészítő munkálatok maratoni gyaloglással kecsegtetik azokat, akik Hűvösvölgy felől a Nagykörút felé utaznának tovább.

Az egész M0-ás fizetős lesz

Három éven belül az M0-ás autóút teljes hosszában fizetős lesz - derült ki a Fónagy János államtitkárral készült interjúból tegnap este az ATV-n. Csak az uniós szerződések kifutását várja a kormány.

Luxus minden mennyiségben: az MNB új jelmondata?

A Magyar Nemzeti Bank 2013 végén kezdett el ingatlanokat vásárolni és néhány hónap alatt a piac egyik legjelentősebb befektetőjévé nőtte ki magát. Kórházépülettől kastélyszállón át luxusirodaházig, alig több mint egy év alatt országszerte hét ingatlannal gyarapodott a Matolcsy vezette jegybank, illetve alapítványainak vagyona. Az épületek többsége luxuskörnyezetben helyezkedik el, és meg egy dolog közös bennük: oktatási, illetve rekreációs funkciót szán nekik az MNB, mely így egyre esélyesebb az "év munkáltatója" díjra. Legutóbb (decemberben) egy használaton kívüli MTA-épülettömböt vásárolt a Rózsadombon közel 3 milliárd forintért - megnéztük, jó üzleteteket kötött-e a jegybank.

Magyarország is profitált az orosz válságból

2014-ben több mint 7,7 milliárd euró érkezett a közép- és kelet-európai régióba (Oroszországot nem számítva), 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Lengyelország továbbra is az elsőszámú célpont: lengyel ingatlanokat 3,1 milliárd euró értékben vettek tavaly a befektetők, ami megegyezik az elmúlt négy évben mértekkel. Az orosz piac viszont jelentőset zsugorodott: a 2013-as 5,3 milliárd euró után 2014-ben már csak 2,3 milliárd euró fordult meg az ingatlanpiacon - áll a CBRE közleményében.

Az MNB megint bevásárolt!

Az MNB tavaly év végén újabb ingatlant vásárolt. A Pusztaszeri úton található épületért közel 3 milliárd forintot fizettek, s a tervek szerint rekreációs és oktatási központot hoznak létre - írja a HVG.

Keresik a forrást a 3-as metró felújítására

Közbeszerzési eljárást írnak ki 60 milliárd forintos kölcsönfelvételre a 3-as metróvonal felújításának finanszírozásához. Erről szerdán, zárt ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Vége a titkolózásnak Budapesten

A Fővárosi Közgyűlés rendeletmódosításban mondta ki, hogy márciustól Budapest honlapjának főoldalán kell közzétenni az önkormányzati ingatlanértékesítések adatait.

Zöld utat kapott Tarlós PR-cége

A városarculattal, innovációval és kreatív iparral kapcsolatos feladatokat ellátó nonprofit gazdasági társaság létrehozásáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A testület 20 igen szavazattal, 6 tartózkodás és egy DK-s nem szavazat ellenében döntött a cég létrehozásáról.

42 új vonatra is jut az uniós pénzekből

Jóváhagyta szerdán az Európai Bizottság annak a projektnek a finanszírozását, amelynek révén a kohéziós alap 220 millió eurós (68,5 milliárd forintos) támogatásával korszerűsíthető a magyar vasúti személyszállító flotta.

Mikor lélegezhetnek fel a Római-parton?

A teljes Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének biztosítása érdekében új vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentációt kell készíteni, és új engedélyezési eljárást kell lefolytatni a Római-partra tervezett védmű ügyében - erről 21 igen szavazattal, 9 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.