Luxusingatlanból sosem elég - Ismét bevásároltak Matolcsyék
A másik fővárosi ingatlan a Vörösmarty téren található Kasselik-ház, melynek megvásárlására, hasznosítására és üzemeltetésére korábban 7,2 milliárd forintos alaptőkével alapított céget négy, az MNB által létrehozott alapítvány. Az egykori Luxus Áruházba a doktori program finanszírozása miatt vásárolták be magukat, az első két emelet vételára 4,9 milliárd forint volt. A megszerzett üzlethelyiségeket ki akarják adni, a bérleti díjból pedig a képzések költségét fedeznék. Az első emelet és a földszint jelenlegi bérlői spanyol ruházati márkák, míg a második emelet - ahol korábban áruház működött - egyelőre üres.

A Matolcsy György vezette jegybank épülő ingatlanbirodalma így immár tizenkét nagy értékű tételt tartalmaz a Budapest-Kecskemét-Tiszaroff aranyháromszögben, kórházépülettől kastélyszállón át luxusirodaházig. Az alábbi interaktív térképen gyűjtöttük össze az elmúlt két évben megvásárolt ingatlanokat, feltüntetve azok vásárlási értékét is.
A vásárlásoknak egyelőre biztosan nincs vége. Az MNB a hazai közgazdasági képzés előmozdítására öt Pallas Athéné alapítványt hozott létre, melyek első körben 160 milliárd forintot költhetnek. Ezen felül pedig 90 milliárd forint értékben ingatlanvásárlási és -felújítási programot is indítottak. Ebből 50 milliárdot vételre, 40 milliárdot pedig felújításra költenek.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Erste Bank: derült égből villámcsapásként ért minket az extraprofitadó megduplázása
A tavalyival megegyező nyereséget ért el a hitelintézet.
Merre tart a mesterséges intelligencia boom Magyarországon? Érkeznek a válaszok!
Jön a Portfolio AI & Digital Transformation 2025!
Az Otthon Starton kívül is jó döntés az ingatlan: kanyarban készül előzni a Fundamenta
A lakáskeresők igényei ma már túlmutatnak az előtakarékoskodáson.
Még rövidebb pórázra kötné az IDF-et Jeruzsálem? - Példátlan döntést hozott a védelmi miniszter
Újabb súrlódási pont a kormány és a hadsereg között.
Odapirított az MNB a biztosítóknak, máris léptek az utasbiztosításoknál
A szerződéses kikötések a fogyasztók számára egyértelművé váltak.
Kiszivárogtak Donald Trump célpontjai – Megérkezett az erősítés, gyakorlatilag bármikor megindulhatnak a bombázók
Ebből gyakorlatilag bármelyik percben háború lehet.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.


