intézkedés

Országok remegnek bele ebbe a fordulatba, mikor lesz végleg vége a vasszigornak?

Országok remegnek bele ebbe a fordulatba, mikor lesz végleg vége a vasszigornak?

Országos szintű tüntetések, több mint húsz éve a legnagyobb kínai anyaországi megmozdulási hullám: már a Napnál is világosabb, hogy a kínai embereknek elegük van a „zéró-covid” intézkedésekből és a drákói vasszigorból, főleg most, hogy a világ legnagyobb része kezdi elengedni a maszkviselési kötelezettséget, a lockdownokat és a közösségi távolságtartást is. Úgy tűnik, hogy a KKP megértette végül az üzenet lényegét, a legfrissebb fejlemények tükrében elmondható, hogy a világ második legnagyobb gazdasága elindul a teljes újranyitás felé vezető úton. Az igazán fontos kérdés az az, hogy mindez mikor és milyen feltételek mellett valósulhat meg, illetve mit jelenthet ez Európára nézve?

Koronavírus: könnyítést vezetnek be az olaszok

Koronavírus: könnyítést vezetnek be az olaszok

Az olasz egészségügyi minisztérium közlése szerint nem kell már a továbbiakban maszkot hordani az olasz tömegközlekedési eszközökön – számol be a hírről a Reuters.

Korlátozzák az orosz bankok osztalékfizetését

Korlátozzák az orosz bankok osztalékfizetését

Az orosz központi bank egyes bankoktól az osztalékfizetés korlátozását fogja követelni - közölte csütörtökön a bankszabályozási osztály vezetője - írja a Reuters.

Döntött a brit kormány: befagyasztják a vállalkozások energiaszámláit

Döntött a brit kormány: befagyasztják a vállalkozások energiaszámláit

Az üzleti, energiaügyi és iparstratégiai minisztérium szerdai bejelentése szerint októbertől - egyelőre fél évre - legfeljebb 211 font/MWh nagybani árszint alapján számítható ki a nem lakossági fogyasztók áramdíja, és 75 font/MWh maximális nagybani árszintből vezethető le a vállalkozások földgázfogyasztásának ára.

Nagyon ideges a Kreml a Putyin ideológusát célzó autóbombás merénylet miatt, megváltozhat az ukrajnai háború

Nagyon ideges a Kreml a Putyin ideológusát célzó autóbombás merénylet miatt, megváltozhat az ukrajnai háború

Vizsgálják a hatóságok Darja Dugina, Alexander Dugin orosz politikai kommentátor lányának halálát és ha bebizonyosodik az ukrán kötődés, azzal a Kreml terrorállammá nyilváníthatja Ukrajnát, majd ehhez mérten következményeket alkalmazhat – írja az orosz TASzSz hírügynökség a külügyminisztérium közlésére hivatkozva.

Energiaválság: újabb rendkívüli intézkedést jelentett be a kormány

Energiaválság: újabb rendkívüli intézkedést jelentett be a kormány

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű tűzifa külföldre történő kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elővásárlási jogával is élhet – közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.

Beutazási tilalommal sújtják Kirill pátriárkát

Beutazási tilalommal sújtják Kirill pátriárkát

Szankciókat jelentett be csütörtökön a brit kormány több orosz katonai vezető, kormánytisztviselő és közéleti személyiség, köztük Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház vezetője ellen.

Két éjszakára felfüggesztik a hétvégi kamionstopot

Két éjszakára felfüggesztik a hétvégi kamionstopot

A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása pénteken 22 órától kedden 22 óráig tart a nemzeti ünneppel négynaposra hosszabbodó hétvégén. A kamionstopot vasárnap és hétfőn éjjel tíz-tíz órás időtartamban, este 22 órától reggel 8 óráig felfüggesztik. A korlátozás alól a hosszú hétvégén mentesülnek a napi fogyasztási cikket szállító járművek is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.