Elsőre nehéz volt komolyan venni, hogy az Európai Bizottság véletlenszerűen kiválasztott európai állampolgárokkal akar konzultálni a 2028 utáni uniós költségvetésről. Aztán kiderült: a laikusnak tűnő résztvevők meglepően gyorsan megértették, hol ér véget Brüsszel hatásköre, és hol kezdődik a tagállamoké. A brüsszeli háromnapos eseményen elhangzó javaslatokat nemcsak meghallgatták, de dokumentálták is a Bizottság munkatársai, és ígéretük szerint ezek vissza is köszönhetnek a végső, 2028-2034-es közös költségvetésről szóló javaslatban. A résztvevők egy része nem EU-rajongóként érkezett, inkább azért, mert úgy érezte: eddig nem volt esélye beleszólni a döntéshozatalba, pedig nagyon is szeretett volna.
A közösségi értékvédelmi konzultáció során öt olyan lehetőség körvonalazódik, amely megoldást jelenthet a települések védelme érdekében - jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Az Európai Bizottság elindította a társadalmi konzultációt az új Állami Támogatási Keretről a Tiszta Ipari Megállapodás (CISAF) keretében, amely meghatározza, hogyan ösztönözhetik a tagállamok a klímavédelmi és ipari fejlesztési célokat állami forrásokból.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a kormány alkotmánymódosítással és sarkalatos törvénnyel erősítené a települések önazonosságának védelmét. A tárcavezető szerint a cél az, hogy a helyi közösségek saját értékeiket és hagyományaikat megőrizhessék. Ennek érdekében országos konzultációsorozat indul, amelynek tapasztalatait beépítik egy sarkalatos törvényjavaslatba, akár az alaptörvénybe.
Az Európai Bizottság új költségvetési keretrendszerének és versenyképességi reformjainak célja, hogy az Európai Unió a polgárokat, vállalkozásokat és régiókat támogassa, valamint a biztonságot és gazdasági ellenállóképességet növelje. Az új költségvetés, amely 2028-ban lép életbe, az EU-nak új kihívásokra kell választ adnia, miközben biztosítania kell a NextGenerationEU program visszafizetését és a tagállamok stabil pénzügyi hozzájárulását – közölte szerdán az uniós végrehajtó testület a többéves pénzügyi keret reformjáról szóló bejelentése kapcsán. Brüsszel most nyilvános konzultációt indít és mindenki észrevételeire számít.
Az Európai Bizottság pénteken nyilvános konzultációt indított az állami támogatásokra vonatkozó végrehajtási rendelet és annak legjobb gyakorlatainak gyűjteményének módosításáról. Az új szabályok célja, hogy a nyilvánosság számára lehetőséget biztosítsanak bizonyos állami támogatási döntések környezetvédelmi jogi felülvizsgálatának kezdeményezésére – közölte pénteken az uniós végrehajtó testület.
Az Egyesült Királyság kormánya konzultációt indított a mesterséges intelligencia és a szerzői jogok kapcsolatának szabályozásáról. A cél, hogy egyensúlyt teremtsenek a kreatív iparágak és az AI-fejlesztők érdekei között, miközben tisztázzák a szellemi tulajdon felhasználásának kereteit az AI-modellek betanítása során - számolt be a Cnbc.
Az Európai Bizottság a jogállamiság aktuális helyzetéről nyilvános konzultációt indított az Európai Unió tagállamaiban és uniós szinten. Az összegyűjtött vélemények és javaslatok a 2025-ös jogállamisági jelentés elkészítését segítik, amely az uniós tagállamokban bekövetkezett változásokat hivatott értékelni.
A 2025-ös minimálbér kérdésében széleskörű országos konzultációt indít a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), hogy a vállalkozások véleményét beépítse a kamarai javaslatokba. Az egyeztetés célja, hogy a bérpolitika kialakításakor a gazdasági szereplők teherbíró képességét és a termelékenységi szempontokat is figyelembe vegyék – írja közleményében a szervezet.
A francia miniszterelnök, Michel Barnier a hétvégén nyaki elváltozás miatt műtéten esett át, de már visszatért a munkához. A kormányfő egészségi állapotáról és a beavatkozás sikeréről hivatalos közleményben tájékoztatták a nyilvánosságot – írja a Reuters.
Körvonalazódik a bérmegállapodás a kormány, a munkaadók, illetve a munkavállalói szervezetek között. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) legutóbbi egyeztetése alapján ugyan érdemben nőni fog a minimálbér a következő időszakban, de óriási bérfelzárkózásról nincs szó. A minimálbért ugyanis nem a bruttó átlagkeresethez, hanem az úgynevezett rendszeres bruttó keresethez viszonyítanák (ennek kellene elérni az 50%-át), ami érdemben alacsonyabb, mint a teljes átlagbér. Minden bizonnyal egy súlyos érv húzódhat meg emögött: vállalati csődhullámra és/vagy újabb inflációs sokkra kellene felkészülni egy erőltetett béremelési programmal.
A Vasas szakszervezete szerint egyáltalán nem javul a helyzet a volt Dunaferrnél (ma Liberty Dunaújváros), tájékoztatásuk szerint pedig már a bérek is késve érkeznek.
Miután az Egyesült Államok az év elején sikeresen áttért a rövidebb kereskedelmi elszámolási időre, az EU pénzügyi piacai is követni fogják ezt a példát 2027-ben. Ez a lépés összehangolná az EU menetrendjét az Egyesült Királyságéval.
Elindult a nemzeti konzultáció - közölte a kormány a Facebook-oldalán pénteken.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára nemrég egy Facebook-posztban közölte, hogy Ukrajna EU-csatlakozásáról is lesz kérdés a következő nemzeti konzultáción.
A spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) megállapodott az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) függetlenségi párttal Pedro Sánchez kormányfővé választásáról – jelentette be Santos Cerdán, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) szervezeti titkára Brüsszelben csütörtökön a tárgyalások lezárását követően. A bejelentést követően arcon lőttek egy veterán spanyol politikust, Alejo Vidal-Quadrast, a szélsőjobboldali VOX politikusát.
A laza hengerfej csavarok olajszivárgást okozhatnak.
A vámháborúról lesz szó a két nagyhatalom között.
Már Scott Bessent pénzügyminiszter is csődhelyzetről beszél.
Gyakorlati, hasznos, érthető
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?