koronavírus

Két koronavírusos beteg van súlyos állapotban most Magyarországon

2020. március 17. 15:40 | Portfolio

Két koronavírusos beteg van súlyos állapotban most Magyarországon

Az operatív törzs megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját. Megtudtuk többek között, hogy Magyarországon is sikerült izolálni a vírust, és elkezdődött a vakcina tesztelése, de akár töb év is lehet, mire fogalomba kerül. Megtudtuk, hogy két beteg is súlyos állapotban van. Azt viszont nem tudtuk meg, hogy miért, és meddig nem közölnek területi adatokat a betegekről - mi vagyunk az egyetlen európai ország, ahol ez így van. A parlament folytatja az ülésezést, és a képviselőket nem vetik alá teszteknek.

Iránban már több millió halottól tartanak

2020. március 17. 15:40 | MTI

Iránban már több millió halottól tartanak

Az eddigi legdrámaibb figyelmeztetést intézte kedden az iráni állami tévé a perzsa ország lakosságához: szakértővel tudatta, hogy milliók halhatnak bele a járványba, ha az emberek tovább utazgatnak és nem törődnek az egészségügyi előírásokkal.

All int mondtak a világ jegybankjai, de még nincs vége a partinak

2020. március 17. 15:20 | Beke Károly

All int mondtak a világ jegybankjai, de még nincs vége a partinak

Gyakorlatilag az összes puskaporukat ellőtték a világ nagy jegybankjai azzal, hogy a Fed vasárnap újabb rendkívüli gigantikus kamatvágást és eszközvásárlást jelentett be. Legalábbis kamatpolitikával már nem nagyon tudnak tovább segíteni a koronavírus-járványban megroppant világgazdaságnak. A befektetők épp ettől ijedtek meg: mostanra mindent egy lapra tettek fel a jegybankok, a további gazdaságélénkítésre nagyon limitált a mozgásterük. Néhány eszköz azért még maradt, amiket szükség esetén elő lehet rántani a kalapból, de egyre égetőbb szükség lenne arra, hogy a költségvetési politika is támogassa az erőfeszítéseket.

Mégis beengedjük a határon rekedt románokat és bolgárokat

2020. március 17. 15:09 | Portfolio

Mégis beengedjük a határon rekedt románokat és bolgárokat

Kedden éjjel egyszeri átutazást tesznek lehetővé a román és a bolgár állampolgároknak a kijelölt tranzitútvonalon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében, írja az MTI.

Koronavírus: zavartalan a Mol üzemanyag-ellátása

2020. március 17. 15:03 | MTI

Koronavírus: zavartalan a Mol üzemanyag-ellátása

A Mol továbbra is biztosítja a régió és Magyarország energia- és üzemanyag-ellátását, a vállalatcsoport üzleti folyamatai, a termelés, gyártás, áruszállítás és üzemanyag-kiszolgálás továbbra is változatlanul működnek - tájékoztatta Orosz András, a Mol Magyarország kiskereskedelmi vezetője az MTI-t.

Bankszövetség: elkerülhetetlen egyes területeken a hiteltörlesztési moratórium kihirdetése

2020. március 17. 14:56 | Portfolio

Bankszövetség: elkerülhetetlen egyes területeken a hiteltörlesztési moratórium kihirdetése

Mindezidáig nem reagáltak érdemben a bankok a Magyar Nemzeti Bank tegnapi felszólítására, hogy törlesztési moratóriumot biztosítsanak a vállalatoknak egészen év végéig. Azonban a Takarékbank elnök-vezérigazgatójának támogató reakciója után most a Magyar Bankszövetség friss közleményében elismeri: vannak olyan területek, ahol elkerülhetetlen bizonyos hiteltörlesztési moratórium kihirdetése, más területeken egyéb ismert adósvédelmi eszközök használatát veszik számba. Ugyanakkor figyelmeztetnek: a bankszektor úgy készül a gazdaságmentő lépésekre, hogy közben maga is óriási kihívás előtt áll.

2020. március 17. 14:38 | Portfolio

Fizetéselőleget ad a dolgozóknak a Libri-Bookline

A Libri-Bookline vállalatvezetése úgy döntött, hogy a koronavírus okozta krízishelyzetben minden munkatársának biztosít 300 000 Ft fizetéselőleget, hogy segítsen megoldani a váratlan helyzet miatt felmerülő napi problémákat - közölték.

2020. március 17. 14:34 | Portfolio

Durván erősödik a dollár, 20 éves mélypontra bukott vele szemben a forint

Kora reggel óta meredeken erősödik a dollár a főbb fejlett piaci devizákkal szemben amiatt, hogy a legnagyobb piaci szereplőknek is masszív a dollár likviditás iránti igénye, mindez pedig a szenvedő forint mellett azt eredményezte, hogy 20 éves mélypontra bukott a magyar fizetőeszköz a zöldhasúval szemben.

BKK: a mobiljegy is lassíthatja a koronavírust

2020. március 17. 14:11 | Portfolio

BKK: a mobiljegy is lassíthatja a koronavírust

A koronavírus-járvány idején különösen fontos, hogy a napi utazások során a lehető legkevesebbet érintkezzenek egymással fizikailag az utasok, és a munkájukat végző járművezetők, jegyellenőrök. A fertőzés terjedését lassíthatja, ha nem a hagyományos módon, azaz ügyfélszolgálaton vásároljuk az utazáshoz szükséges termékeket, hanem mobiljegyet használunk, amely a járvánnyal szemben biztonságosabb közlekedést biztosít számunkra - hívja fel a figyelmet a BKK közelményében.

Koronavírus: Spanyolországban gyorsan terjed a betegség

2020. március 17. 13:46 | MTI

Koronavírus: Spanyolországban gyorsan terjed a betegség

Spanyolországban meghaladta a tizenegyezret a koronavírus-fertőzöttek száma, egy nap alatt kétezer új esetet regisztráltak, ami csaknem 18 százalékos növekedést jelent - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója kedden Madridban. A Portugáliához tartozó Madeirán karanténba helyezték egy szálloda vendégeit.

2020. március 17. 13:40 | Portfolio

Takarékbank-vezér: a vállalatok után a lakosságnak is szükséges a könnyítés

A Takarékbank megfontolandónak tartja egy olyan jogszabály megalkotását, amely a közigazgatási és polgári jogi eljárási és anyagi jogi határidőket a vészhelyzetre tekintettel meghosszabbítja – közölte szerkesztőségünknek küldött közleményében Vida József, a társaság elnök-vezérigazgatója. Szerinte a lakosságnál is hasonló jogszabályi könnyítésekre lesz szükség, mint a vállalatoknál. A Takarékbank szükség esetére felajánlotta az MNB-nek és a Magyar Bankszövetségnek 15 mozgó bankfiókját. Az ezekben elhelyezett ATM-ekkel magas szinten biztosítani lehet a kialakult járványügyi helyzetben nehezebben elérhető országrészek folyamatos készpénzellátását.

2020. március 17. 13:37 | Portfolio

Kimondták: globális recessziót okoz a koronavírus, sok csőd lesz

A koronavírus által okozott hirtelen gazdasági leállás idén globális recessziót okoz, a vállalati csődráták pedig megugranak – jelezte az S&P Global elemzőcég a Reuters tudósítása szerint. Ugyanígy globális recesszió már az alapforgatókönyve a Morgan Stanley-nek is, de szerintük az Egyesült Államok kormánya és jegybankja masszív támogatást nyújt a helyzet átvészeléséhez.

Részletes keresés