közlekedésfejlesztés

Itt a lista: erre kérünk pénzt az EU-tól

A napokban megjelent kormányhatározatok alapján több száz milliárd forintot kér a kormány az EU-tól közlekedésfejlesztési nagyprojektekre - írja a napi.hu. Hazánk 22 fejlesztéshez közel nettó 300 milliárd forintos támogatást igényel. A projektek megvalósításának összköltsége meghaladja a bruttó 430 milliárd forintot. Többek között megvalósul a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsvasút, melyhez az EU 96 milliárdos támogatást ad. Közel 103 milliárdot kaphatunk a Budapest-Hatvan vasúti szakasz korszerűsítésére.

Pályázati dömping a fejlett régió támogatására

Egyszerre 5 pályázat jelent meg ma a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP)- olvashatjuk a hivatalos pályázati oldalon. A megjelent felhívásokból 2 pályázat kifejezetten Budapesten, a többi pedig Pest megyében valósítható meg. A pályázatok keretösszege közel 31 milliárd forintot tesz ki. A megjelent pályázatok célja a fejlett régión belüli közlekedés fejlesztése és a település rehabilitáció. Egy pályázat szól a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatásáról. A támogatási kérelmek nem csak önállóan, hanem konzorciumi formában is beadhatóak.

Már most ellőtte a kormány a teljes közlekedésfejlesztési keretet

Az utolsó tervezett pályázati felhívás is megjelent az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programon (IKOP) belül. A "TEN-T hálózat közúti elérhetőségének javítása" című felhívást közzétették, melynek a rendelkezésre álló keretösszege közel 111 milliárd forintot tesz ki - olvashatjuk a hivatalos pályázati oldalon. Ezzel az összeggel gyakorlatilag a kormány a hét éves keretre szánt 1215,5 milliárd forintot kiírta.

Mégsem épülhet meg a pesti gyorsvillamos

Leállításra kerülhet az újpalotai villamosberuházás - erősítette meg Tarlós István a Népszabadság értesüléseit. A főpolgármester szerint nincs még döntés az ügyben, de valóban született egy új elképzelés, ám erről egyelőre nem kívánt részleteket elárulni, mivel az "még embrionális állapotban" van.

Már jövőre megkezdődhet a pesti gyorsvillamos kiépítése

Az előkészítési feladatok befejezése után, 2017-ben kezdődhet meg a Keleti pályaudvart Újpalotával összekötő új, gyorsvillamosvonal kivitelezése - így válaszolt a parlament honlapján Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára Tóth Csaba, az MSZP zuglói országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére.

Indulhat a nagy útberuházás a Balatonnál

Az Európai Bizottság (EB) a Balaton északi régiója nemzetközi úthálózatának fejlesztésére hagyott jóvá mintegy 29,5 milliárd forintos támogatást - tájékoztatott közleményében a Bizottság. A támogatás Székesfehérvár és Veszprém közötti útszakasz megkezdett munkálatai befejezését segíti elő.

Ideje búcsút mondani Budapest fejlődésének!

Szétszedik a "hatáskörén túlterjeszkedő" BKK-t a közúti ágazat és a tömegközlekedés teljes szétválasztásával - írja az Index. A BKK a továbbiakban csak a tömegközlekedés megrendelésével és a taxik ellenőrzéséve foglalkozhat, ami a Tarlós István szerint "szélsőségesen tömegközlekedés-orientált" budapesti közlekedési rendszer végét jelentheti.

Ezekre a beruházásokra költöttük a legtöbb EU-s pénzt

Összesen 1110 milliárd forintot tesz ki a 10 legnagyobb olyan magyarországi közlekedés-fejlesztési beruházás megítélt támogatása, amely 2007-2013-as uniós források segítségével valósult meg - derül ki a Portfolio újabb összeállításából. Adatbázisunk szerint az előző uniós ciklus legnagyobb beruházása a négyes metró volt 261 milliárdos megítélt, de csak 215 milliárd forintos kifizetett összeg mellett, amelyet a Szajol-Püspökladány, illetve a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalak fejlesztése követte a Közlekedésfejlesztési Operatív Programon (KÖZOP) belül.

Óriási összegű közlekedési beruházások 2016-ban

December elején egyszerre 4 pályázati felhívás 1105 milliárd forint összegben jelent meg. Nagyjából ez az összeg fedezheti majd az országban jövőre induló közlekedési beruházásokat. A tervek szerint 670 milliárdot ki is fognak fizetni - mondta Tasó László a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

10+1 nagy változás, amit minden budapesti észrevehet

Bár a tavalyi évvel ellentétben az idén nem épült új metróvonal a fővárosban és a Várkert Bazárt sem adták át újra, a 2015-ös nem volt egy eseménytelen év Budapest számára. Fontos térfelújítások és közlekedésfejlesztési projektek kezdődtek el és fejeződtek be, miközben óriási látványberuházások elindításáról döntöttek (nem is beszélve az olimpiai pályázatról). Budapest legfontosabb város- és közlekedésfejlesztési projektjeit gyűjtöttük össze 2015-ből, valamint azt is megmutatjuk, mire számíthatnak 2016-ban a fővárosiak.

Az utolsó centig felhasználjuk az uniós keretet

Magyarország a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére szánt összes forrást le fogja kötni az előző uniós költségvetési ciklusból, az idei évre tervezett projekteket pedig mind befejezik - nyilatkozott a Világgazdaságnak Nagy Róbert. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgatója, azt is jelezte, hogy az új ciklus terhére közel 300 milliárd forint értékben írtak ki közbeszerzési eljárásokat, melyekről tavaszig kell dönteni, ami tehát már a jövő évi uniós kifizetés volumenét segítheti.

Patyomkin falu a jövő autóinak

Az önmagát irányító autó ma már nem utópia, de a még sok fejlesztés hátra van addig, amíg széles körben el fog terjedni. Az egyes gyártók - autóipari cégek, beszállítók, stb. - más és más stratégia mentén haladnak a fejlesztés során, a Tesla az ügyfeleit is bevonja a dologba, a Google a mérnökeit kocsikáztatja, de valós körülmények között, míg a Ford a Michigan Egyetem szimulált környezetében végzi a teszteket.

Figyelmeztet a Miniszterelnökség a közlekedési EU-s pénzek ügyében

"Tájékoztatás a 2007-2013. közötti programozási időszak Közlekedési Operatív Program eredményes zárásával kapcsolatban" címmel adott ki egy közleményt a Miniszterelnökség, amely a közlekedésfejlesztési projektekre felhasználható pénzek minél teljeskörűbb elköltésének szabályrendszerére, illetve a fontos dátumokra figyelmeztet. A közleményből kiderül, hogy tíz napon belül a hatóságok képbe fognak kerülni az egyes projekteknél fel nem használandó tartalékok mértékével (azaz azzal, hogy mennyi pénzt kell még gyorsan más célokra lekötni). Azt is rögzíti a tárca, hogy milyen esetben köteles a projektgazda október 31. után áttérni a kedvezményezetti finanszírozásra, ami azt jelenti, hogy előlegként egyben megkaphatja a még igényelt támogatást, amelyhez egyébként év végéig erős "pénzelköltési kötelezettség" is társul.

Óriási összegben tolnak át gyorsan közlekedési projekteket

"Közel nettó 220 milliárd forintnyi becsült összértékű vasúti és közúti beruházás kivitelezési közbeszerzési kiírásai jelennek meg a következő napokban - hívja fel a figyelmet ma kiadott közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium". Az anyag egy szóval sem említi a sietség valószínű okát, nevezetesen azt, hogy a napokban megjelenő kiírások még a régi közbeszerzési törvény hatálya alá tartoznának, így feltehetően gyorsabban le lehetne bonyolítani azokat, illetve le lehetne hívni segítségükkel a projektek nagy részét adó EU-forrásokat. A tárca illetékes államtitkára egyébként azt is előrevetíti, hogy november és jövő február között hasonló volumenben, azaz mintegy 200 milliárd forintért fognak további közbeszerzési kiírásokat megjelentetni.

Dollármilliárdokat költünk közlekedésfejlesztésre

A közlekedési infrastrukturális beruházások területén az előrejelzések szerint 2014 és 2025 között világszerte körülbelül 5%-os átlagos éves növekedés várható a PwC elemzése szerint. A következő tíz év közlekedési infrastrukturális kiadásaival kapcsolatos elemzés - amelyhez az Oxford Economics nyújtott kutatási támogatást - a közlekedési infrastruktúrába történő beruházások jelenlegi mértékét becsüli meg, és felméri a jövőbeni befektetési kilátásokat egészen 2025-ig.

Tucatnyi magyar közlekedési projektre bólintott rá Brüsszel

A Magyarország által az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaira első körben benyújtott 17 közlekedésfejlesztési beruházás közül tizenkettőt javasol támogatásra az Európai Bizottság. A végleges projektlistáról júliusban hoz majd döntést a tagállamok küldöttjeiből álló bizottság - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.

Jövőre jöhet az egységes jegy buszon és vonaton

Valószínűleg a jövő évtől válik lehetségessé, hogy ugyanazzal a jeggyel lehessen igénybe venni a MÁV, a Volán és helyi közlekedés járatait - nyilatkozta Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Biztonságos csomópontokat épít az NFM

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából újabb hat helyszínen alakítanak át balesetveszélyes csomópontokat mintegy nettó 840 millió forint kivitelezési költséggel. A beruházások eredményeként új körforgalmak teszik biztonságosabbá a közlekedést az autósok és a gyalogosok számára Egerben, Győrben, Kalocsán és Szekszárdon.

A kormány az úthálózatot fejlesztené

Az a kettős helyzet alakult ki a közlekedésfejlesztésben, hogy míg a közép-európai országokban a közúti közlekedés fejlesztését tartják szükségesnek, addig az unió arról próbálja meggyőzni a felzárkózó országokat, hogy a kötött pályás közlekedésüket fejlesszék - állítja Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.