mabisz

Kilépett a CIG a MABISZ-ból

Januártól nem tagja a Magyar Biztosítók Szövetségének a CIG - erősítette meg a Világgazdaság információját a biztosító.

Jókora kártérítéseket fizetnek a magyar biztosítók a tűzesetekre

Magyarországon a biztosítók 2010 és 2017 között közel 40 milliárd forint kártérítést fizettek ki a vizsgált időszakban bekövetkezett több mint 50 ezer tűzeset után - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) pénteken az MTI-vel.

MNB: 100 forintból csak 39-et látnak viszont a lakásbiztosítási ügyfelek

Nem elég versengő a lakásbiztosítási piac, ezért beavatkozást fontolgat itt az MNB - közölte Kandrács Csaba MNB-igazgató a MABISZ mai konferenciáján. Az életbiztosítási piacon pedig sokkal dinamikusabb piaci növekedést szeretne látni a felügyelet a jelenleginél. Eközben új blockchain megoldás bevezetését tervezi az MNB a hitelhez kapcsolódó biztosítások esetében.

Varga Mihály: megmarad a 20%-os adókedvezmény nyugdíjcélra

Varga Mihály: megmarad a 20%-os adókedvezmény nyugdíjcélra

A kormány által bevezetni tervezett nyugdíj-előtakarékossági kötvénytől azt várja a kormány, hogy vonzó hozamú ajánlattal bővíti az öngondoskodási termékek körét, amit a nyugdíjba lépéskor járadékra vagy egyösszegű kifizetésre válthat a megtakarító - mondta Varga Mihály a MABISZ éves konferenciáján. Maradnak a nyugdíj-előtakarékossági adókedvezmények - nyugtatta meg a biztosítási piac szereplőit.

Őrület: veszélyesen vezetünk, de részvénybe nem merünk fektetni

Hiába nő szépen a háztartások vagyona, alulteljesítők vagyunk az öngondoskodási hajlandóság, a befektetői kockázatvállalás területén és a fiatal korosztály megszólításában is. A hazai öngondoskodási piac vezetői értékelték a helyzetet és beszélték meg a teendőket az MKT Közgazdász-vándorgyűlésének pénteki napján. Többen az állami szerepvállalás erősítését sürgették, és felhívták a figyelmet, hogy az öngondoskodási piac és a tőzsdefejlesztés kölcsönösen támogathatná egymást.

Itt a bizonyíték: nem durvul a magyar időjárás

A tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen. Ugyanakkor a villámcsapások következményeként már az év első nyolc hónapjában közel annyi pénzt fizettek ki a biztosítók, mint 2017 egészében - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) gyorsjelentéséből.

Autósok, figyelem: így változik végül a kötelező biztosítás adója

Autósok, figyelem: így változik végül a kötelező biztosítás adója

A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a kgfb-hez kapcsolódó adózás. Megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A biztosítási adót az eddigiekkel ellentétben nem a díjon felül, hanem - egyéb adóvonzataival együtt - a díj részeként kell megfizetni. Nem változik, hogy a kgfb-hez kapcsolódó adóeljárási feladatokat a jövőben is a biztosítók látják el. A változás, amely 2019. folyamán lépcsőzetesen, a szerződések évfordulójától lép majd hatályba, az autósok szempontjából adósemleges, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Már 250 ezren szálltak be a legnépszerűbb magyar nyugdíjtermékbe

Már több mint 250 ezer magyarnak van adókedvezményes nyugdíjbiztosítása, a biztosítók ezekből származó díjbevétele is a várakozások felett, több mint 30%-kal növekedett tavaly - derült ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) mai sajtótájékoztatóján, amelyen ismertették a szervezet végleges, 2017-es piaci számait. Mivel a nyugdíjpénztári tagok száma eközben 1,1 millió környékén stagnál, a NYESZ-számlák pedig 120 ezer környékére csökkentek, az utóbbi években a nyugdíjbiztosítás tekinthető a legnépszerűbb magyar nyugdíjterméknek. A magyar biztosítási szektor teljes díjbevétele 7%-kal emelkedett tavaly; az "etikus" életbiztosítási szabályozás az értékesített darabszámot visszavetette, az átlagdíjak növekedése viszont ezt kompenzálta.

Utazási irodán keresztül nyaralnál? Júliustól biztonságosabb lesz

Július 1-től nagyobb biztonságban érezhetik magukat az utazási irodák ügyfelei, két pillérre bomlik az utazásszervezők kötelező vagyoni biztosítéka, elkülönítik a befizetett előlegek, részvételi díjak visszafizetésére felhasználható részt - hívta fel a figyelmet Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A GDPR a biztosítóknál is nagy változásokat hoz

Május 25 után Magyarországon is kötelező lesz alkalmazni az Európai Unió új általános adatvédelmi rendeletét (GDPR), amely a biztosítási szektorban is változásokat hoz. Az új szabályozás egész Európában erősebb jogosítványokat ad az ügyfeleknek, hogy maguk rendelkezzenek adataikkal, hívja fel a figyelmet összhangban a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Már csak pár napod maradt, hogy 130 ezret visszakérj az államtól

Május 22-én éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje, ami a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben időben, adótartozás mentesen és helyesen kitöltve nyújtják be a bevallásukat. Évről évre ezt minden negyedik nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfél felejti el megtenni, ami akár 130.000 Ft-os kiesést is jelenthet számára - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A legjobb utasbiztosítást keresed? Így találhatod meg

Az utazási szezon közeledtével megélénkült az utasbiztosítások iránti érdeklődés is. Egy uniós irányelvnek köszönhetően az ügyfelek eligazodását a széles választékban már egységes, könnyen érthető, piktogramokkal ellátott terméktájékoztatók is segítik, függetlenül attól, hogy utazási irodában vagy online csatornákon tájékozódnak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Elszállt a lakásod ára? Nagyon vigyázz a lakásbiztosításoddal!

Az építőipari munkaerőhiány és az építőanyagok drágulása, a lakásárak drasztikus emelkedése miatt érdemes lehet újratervezni a lakásbiztosításainkat - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Egész Európát lekörözte két héttel ezelőtt a magyar biztosítási piac

Egész Európát lepipálta Magyarország a biztosításközvetítői irányelv, az IDD február 23-ai implementációjával, miközben mások még a felkészüléssel vannak elfoglalva. Nagy kihívás lesz azonban a hazai biztosítók számára rövid távon az GDPR-ra, hosszabb távon pedig az IFRS 17-re való felkészülés, de főleg az, hogy az új szabályoknak egyszerre kell megfelelni - derült ki a Portfolio Biztosítás 2018 konferenciáján.

Brüsszelnek üzent a magyar biztosítóvezér

Botrányosan rövid időt hagy az EU a biztosítók számára az új szabályokra való felkészülésre - ez volt a legnagyobb kritikája mai Biztosítás 2018 konferenciánkon Pandurics Anettnek. Egyébként a piac egyre jobban teljesít, benne a nyugdíjbiztosítások is: idén már 200 ezren vehetik igénybe a hozzá kapcsolódó adókedvezményt.

Egymillió magyar emberre várnak a biztosítók

Mit szól az MNB biztosításpiaci jövőképéhez? Mi lesz a baleseti adó és a biztosítási adó - különböző piaci pletykákban gyakran előkerülő - csökkentésével? Mekkora visszaesést hozott az életbiztosítások értékesítésében az etikus koncepció? Többek között ezekről is megkérdeztük Pandurics Anettet, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnökét, aki jövő heti biztosítási konferenciánk nyitóelőadója. A biztosítóvezér a brüsszeli döntéshozatallal szemben határozott kritikát fogalmaz meg interjúnkban.

Hamarosan kiderül, mennyit gombolnak le rólad a biztosítási ügynökök

Komoly változásokat hoz a biztosítási szektorban egy új uniós irányelv, az IDD (Insurance Distribution Directive). A biztosításokat folyamatos képzés alatt álló értékesítők adhatják csak el, akiknek az érdekeltségükről, javadalmazásukról is tájékoztatni kell az ügyfelet - írja a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében. Az érdekvédelmi szövetség egyszerre keményen kritizálja az Európai Uniót is a szabályozás életbeléptetésének határidejével kapcsolatos huzavona miatt.

Bombát robbantott az EU a legnagyobb magyar nyugdíjbizniszben

Bombát robbantott az EU a legnagyobb magyar nyugdíjbizniszben

Egy új EU-s szabályozásnak köszönhetően gyakorlatilag megszűnt az az útvesztő, amit egykor a megtakarítási célú életbiztosítások szerződési feltételeinek és költségstruktúrájának értelmezése jelentett sok ügyfél és értékesítő számára; január 1-jétől három oldalban összefoglalva még a laikusok is megérhetik, mit vesznek meg, ha egy megtakarítási célú életbiztosítást kötnek. Bár a rendszer nem tökéletes, a TKM-hez hasonló áttörést jelent a piacon a KID-ek megjelenése. Megnéztük, mit tartalmaznak ezek a dokumentumok és mennyiben jelentenek valódi összehasonlítási alapot a nyugdíjbiztosítások között, ezek ugyanis az utóbbi időben a legjobban fogyó nyugdíjcélú megtakarításnak számítottak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.