makrogazdaság

2014. március 20. 09:21 | Portfolio

Mit hoz az új hidegháború?

A krími orosz beavatkozást követő szankciók alapvetően negatív hatásúak lesznek a világ számára, jósolják a kutatók. Az orosz gazdaságot a konfliktus eszkalációja súlyosabban érintheti, ugyanakkor az egységes uniós fellépés (vagy annak hiánya) az európai integrációra is hatással lehet. Emelkedő energiaárak, növekvő védelmi kiadások, a BRICS-csoport felbomlása - milyen kimeneteket várnak a szakértők?

2014. március 19. 20:43 | Portfolio

Tovább lassított a Fed - Új irányelvekről is döntöttek

A vártnak megfelelően további 10 milliárd dollárral lassítja a Federal Reserve QE3 nevû eszközvásárlási programját, amivel a havi keret 55 milliárdra csökkent. Ebből 25 milliárd megy jelzálog fedezetû értékpapírok vásárlására és 30 milliárd államkötvényekre. A lassítás nem meglepetés a piac számára, a hangsúly ezért sokkal inkább azon van, hogy a Fed eldobta a munkanélküliségi-rátára vonatkozó korábbi célját, illetve hogy az előrejelzéseik szerint korábban jöhet az első kamatemelés. Elmondásuk szerint a jegybanki iránymutatás változását nem szabad a szándékaik megváltozásának értelmezni. A jövőben csak a biztosan realizált makrostatisztikák alapján döntenek a monetáris politika irányáról és egyelőre úgy látják, hogy folytatni fogják az elkövetkező üléseken is a lassítást. A friss FOMC prognózisok túlnyomórészt optimistának nevezhetőek és az derül ki belőlük, hogy a döntéshozók többsége 2015-re teszi az első kamatemelést. Janet Yellen Fed-elnök fél nyolctól tartott sajtótájékoztatót, ahol többek között arról beszélt, hogy hosszan fenn kell tartaniuk a támogató környezetet és az erre vonatkozó iránymutatásuk ezúttal nem mennyiségi célokat követ majd. Állítása szerint nem szabad túlhangsúlyozni a kamatpályára adott becslések változását, az ukrán-orosz konfliktust pedig szorosan követik, de nem látják, hogy negatívan hatna az Egyesült Államokra.

2014. március 19. 20:31 | Portfolio

Ukrajna döntött: kilépnek a FÁK-ból

Az Európai Bizottság középtávú kölcsönök formájában új, akár 1 milliárd euró értéket is elérő makroszintû pénzügyi támogatást (macro-financial assistance, MFA) javasol Ukrajnának - áll a Bizottság szerdai közleményében. Este tovább pörögtek az események, Ukrajna úgy döntött, hogy vízumkötelezettséget ír elő a beutazó oroszok számára, valamint kilép a Független Államok Közösségéből (FÁK), és az ENSZ-hez fordul segítségért.

2014. március 19. 20:08 | Portfolio

Tényleg vége a válságnak? - Biztató jelek Görögországból

A Piraeus Bank 500 millió eurónyi 5 éves lejáratú kötvényt bocsátott ki kedden, ezzel 2009 óta először lépett a kötvénypiacra görög bank. Ezzel párhuzamosan a görög pénzügyminisztérium is bejelentette, hogy már az év első felében visszatérnek az állampapírpiacra 5 éves lejáratú kötvények kibocsátásával.

2014. március 19. 16:05 | Portfolio

Megszűnik a Társadalmi Riport

Megszűnik a Társadalmi Riport sorozat, amelynek most lett volna aktuális a 2014-es kiadása. A Tárki kiadványára az utóbbi időben már nem adott pénzt a kormány, és ezúttal már máshonnan sem sikerült forrást találni hozzá.

2014. március 19. 13:26 | MTI, Portfolio

Wiedermann Helga kikéri magának, igenis tényregényt írt

Wiedermann Helga, Matolcsy György volt kabinetfőnöke kikéri magának, hogy fikciónak nevezzék a könyvét. Elmondása szerint hamis állításokat fogalmaztak meg a "Sakk és Póker - krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról" című könyvében leírtakról. Matolcsy Györgyöt a könyvben leírtak miatt feljelentették, abban ugyanis bennfentes kereskedésről szerezhettünk tudomást. Ez utóbbi miatt a jegybank közleményében nevezte fikciónak a könyvet.

A botrány kirobbanásáról alább olvashat:
2014.03.12 16:57 Matolcsy kifecsegte az IMF-bejelentést a Goldman Sachsnak?

Az MNB védekezésre kényszerült:
2014.03.13 11:23 A gazdasági szabadságharc krónikája csak egy fikció (3.)

2014. március 19. 12:22 | Koren Miklós

Jobban élünk, mint négy év múlva

A rendszerváltás óta soha nem volt ilyen alacsony a beruházási ráta, mint az Orbán-kormány négy éve alatt. Az álom, hogy utolérjük Ausztria fejlettségi szintjét, egyre távolabbinak látszik.

2014. március 19. 11:45 | Portfolio

Itt van Orbán Viktor 10 pontos programja!

Orbán Viktor szerdán gyakorlatilag programot hirdetett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című gazdaságpolitikai fórumán. A következő parlamenti ciklusra 10 (többnyire általánosan megfogalmazott, nagyrészt már ismert) pontban foglalta össze terveit. Ezek között szerepel a hazai források növelése az államadósság finanszírozásában, a bankszektor tulajdonviszonyának megváltoztatása, a munkát terhelő adók további csökkentése (itt a járulékcsökkentés lehetőségét is megemlítette), a minél olcsóbb energia és a teljes foglalkoztatás.

2014. március 19. 10:15 | Portfolio

Takarékbank: Idén 2,5%-kal bővülhet a magyar gazdaság

Idén 2,5%-os lehet a magyar gazdaság növekedése - áll a Takarékbank friss jelentésében. A korábbi előrejelzéseknél nagyobb lendületet az emelkedő reáljövedelmek, valamint a beruházáshoz szükséges, bőségesen rendelkezésre álló külső és belső finanszírozási források táplálják.

2014. március 18. 19:58 | Portfolio

Engedélyezték a fegyverhasználatot a krími ukrán katonáknak

A vasárnapi krími népszavazás után erőteljes szankciókkal reagált az EU és az USA. Kedden Vlagyimir Putyin közölte, hogy Ukrajna felbontásában nem érdekelt, viszont a szankciók megtorlását helyezte kilátásba. Ukrajna és a nyugati hatalmak pedig továbbra sem ismerik el a népszavazás eredményét és így azt sem, hogy Krím Oroszországhoz csatlakozott. Mást azonban egyelőre nem tesznek.

Fontosabb részletek

  • A vasárnapi krím-félszigeti népszavazás végeredménye szerint a jogosultak 83%-a vett részt és közel 97%-uk az Oroszországhoz csatlakozást választotta
  • A nyugati hatalmak kivétel nélkül illegitimnek tartják a népszavazást és annak eredményét
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök aggodalmának adott hangot a kelet-ukrajnai területeken élõ orosz állampolgárok biztonságával kapcsolatban is
  • Ez továbbra is életben tartja azt a félelmet, hogy Oroszország esetleg Kelet-Ukrajnát is szeretné „bekebelezni” és vannak erre irányuló katonai mozgások is
  • Közben Putyin egy "támogató csoport" létrehozását szeretné, amely tárgyalásos úton (az orosz érdekek mentén) rendezné az orosz-ukrán válságot
  • Az EU és az USA ma komoly szankciókat vetett ki vezetõ orosz és ukrán politikusokra, a legmagasabb rangú személy a feketelistán az orosz miniszterelnök-helyettes
  • A Nyugat további szankciókat is kilátásba helyezett, ha Oroszország nem változtat a folyamatok menetén

2014. március 18. 17:05 | Muraközy László

Az etatizmus 50+ árnyalata

A túlterjeszkedő, mindenbe beavatkozó állam, az etatizmus nemcsak az elmúlt négy év problémája Magyarországon, hanem sokkal, de sokkal hosszabb történet következménye, része és eleme. Ezt értékelő írásom első része elsősorban az elmúlt négy év állami szerepvállalásának gazdasági körülményeivel foglalkozott, ezúttal pedig a magyar állam kiterjedésének trendjeit elemzem. Az írásban rámutatok: ha az elosztható eszközök stagnálnak, vagy éppen szűkülnek, akkor az etatista gondolkozást követve csak fokozódó újraelosztással lehet a híveket megnyerni és jutalmazni, és stabil és tartós hatalmi bázist teremteni.

2014. március 18. 13:30 | Portfolio

Enyhe emelkedés látszik az amerikai fogyasztói árakban

Februárban 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak havi alapon az Egyesült Államokban. A vártnak megfelelő drágulást az élelmiszerárak hajtották. Az éves drágulás üteme viszont továbbra is rendkívül alacsony szinten van.

2014. március 18. 13:30 | Portfolio

Kevesebb lakásépítésbe kezdtek az USA-ban

Februárban enyhén visszaestek a lakásépítések az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. A múlt havi felülvizsgált 909 ezres építkezéseket követően 907 ezret regisztráltak (évesített alapon), ami elmarad a piaci várakozásoktól. A kiadott lakásépítési engedélyek viszont fellendülést jósolnak.

2014. március 18. 12:34 | Portfolio

Nem akarja feldarabolni Ukrajnát Putyin!

"Baráti" Ukrajnáról és Ukrajna további "feldarabolásának" elkerüléséről beszélt ma az orosz parlament összevont ülésén felszólalva Vlagyimir Putyin orosz elnök, amely kifejezésre a részvényindexek kilőttek és a devizapiacokon is a kockázati étvágy azonnali javulásának jelei mutatkoztak. A mozgásokat feltehetően orosz-ukrán katonai összecsapással kapcsolatos félelmek enyhülése indította el. Az orosz elnök egyúttal be is terjesztette a Krím Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló szerződést.

2014. március 18. 12:16 | Portfolio

Duplájára emelkedett az éhezők száma Magyarországon

A válság előtti évekhez képest közel kétszer annyian vannak azok Magyarországon, akik úgy érzik, még élelemre sincs elég pénzük. Az OECD felmérése szerint 2011/2012-ben a magyarok 30 százaléka tartozott ide, míg 2006/2007-ben ez az arány 17 százalék volt.

2014. március 18. 11:48 | Portfolio

Még mindig nagyon nagy az érdeklődés a DKJ-k iránt

A múlt hetihez nagyon hasonlóan, újra meglehetősen kedvező keresleti viszonyok között vont be 90 milliárd forintnyi forrást az adósságkezelő a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción. A hozamok ez alkalommal is tovább csökkentek.

2014. március 18. 11:00 | Portfolio

Rossz hangulat jelei látszanak Németországban

Márciusban 46,6 pontra esett vissza az üzleti hangulatot mérő Zew-index Németországban. A múlt havi 55,7 pontot követően a befektetők 53 pontra számítottak volna, így pedig jelentős csalódásról van szó. Az euró hirtelen gyengülni kezdett a dollárral szemben.

2014. március 18. 08:00 | Portfolio

Bóvli Argentína: lépett a Moody's

A Moody's Investors Service a korábbi B3 kategóriából (1 fokozattal) Caa1 kategóriába vágta vissza Argentína államadósságának besorolását, a minősítéshez pedig stabil kilátást rendelt.

2014. március 17. 19:18 | MTI

Menekül a tőke Oroszországból - Recesszió lehet a vége

Ömlik ki a tőke az orosz gazdaságból az ukrajnai válság kiéleződése óta - állapították meg londoni elemzők hétfői helyzetértékelésükben. A tőkemenekítés csak az idei első negyedévben meghaladhatja az éves orosz hazai össztermék (GDP) 3 százalékát - jósolták az elemzők.

2014. március 17. 15:55 | Muraközy László

Az etatizmus 50 árnyalata

Amikor az elmúlt négy év állami szerepvállalásának alakulásának néhány jellemzőjét próbáljuk végiggondolni, igen széles elméleti és gyakorlati ismeretekre támaszkodhatunk a történelem és a világgazdaság tapasztalataiból. Ugyanakkor ez a kérdéskör Magyarországon is hosszú évtizedek óta a szakemberek figyelmének a középpontjában állt, így itt is van mire támaszkodnunk. Ez is jól érzékelteti, hogy a túlterjeszkedő, mindenbe beavatkozó állam, az etatizmus nemcsak az elmúlt négy év problémája Magyarországon, hanem sokkal, de sokkal hosszabb történet következménye, része és eleme. Kétrészes irásomban az állami túlterjeszkedés hazai folyamatait tekintem át.

Részletes keresés