Marcus Faber, a német Bundestag védelmi bizottságának vezetője szerint nem jelent problémát, hogy Ukrajna német fegyvereket is használ az Oroszország Kurszki területe elleni szárazföldi offenzívához – írja az Ukrajinszka Pravda.
Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a kurszki ukrán támadásnál nem pusztán „ukránbarát” milicisták magánakciójáról, hanem az ukrán haderő tervezett beavatkozásáról van szó. Ezt a most nyilvánosságra került felvételek igazolják.
Kijev az elmúlt hónapokban több alkalommal is felhívta a Nyugat figyelmét arra, hogy mindenképpen légvédelmi rendszerekre van szükségük. Németország most egy újabb Skynexet küld Kijevnek – írja a Kyiv Independent.
Berlin újabb katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának, tüzérségi és harckocsilőszerek, drónok, gránátvetők és aknamentesítő járművek lesznek benne - jelentette be csütörtökön a honlapján a német szövetségi kormány.
Maxim Klimov katonai szakértő egy interjú során elárulta a német Marder 1A3 gyalogsági harcjármű felfedezett előnyeit és hangsúlyozta, az orosz hadiiparnak van mit tanulnia a megvalósításból – számolt be róla a lenta.ru orosz portál.
Érdekes riportot közölt az orosz RIA Novosztyi orosz állami médiaszolgálat, melyen orosz katonák mutatnak be egy viszonylag jó állapotban lévő, hadizsákmánnyá vált Marder 1A3-as lövészpáncélost.
Elhagytak az ukrán deszantosok egy láthatólag jó állapotú Marder 1A3 gyalogsági harcjárművet Avgyijivkától nyugatra, jó esély van rá, hogy az orosz erők hamarosan megkaparintják – írja több orosz-ukrán háborúval foglalkozó forrás.
Friss videó jelent meg az X-en, mely alapján úgy néz ki, hogy az ukránok ismét a frontra küldték a német gyártmányú Marder 1A3-asokat, majd rögtön védtelenül is hagyták őket.
Kilőttek az oroszok egy német gyártmányú Marder 1A3 típusú lövészpáncélost Verbove térségében. Ez az első ismert, hitelesített veszteség ebből a járműtípusból.
Csütörtök délután kezdtek el keringeni azok a videók, melyeken az látható, amint az ukrán páncélosok orosz lövészárkok környékén mozgolódnak. Ez önmagában nem lenne különösebb fejlemény, de a geolokáció alapján nagyon úgy néz ki, hogy a járművek éppen a Zaporizzsjában húzódó Szurovikin-vonal első árokrendszerén haladnak át.
Újabb húsz Marder gyalogsági harcjárművet, illetve számos egyéb katonai eszközt kapott a napokban Németországtól Ukrajna - Írja kormányértesülésekre hivatkozva az MTI.
40 Marder 1A3 típusú gyalogsági harcjárművet újít fel és ad Ukrajnának a német Rheinmetall vállalat – írja a Militarny.ua.
Az alapvetően mérsékelt, de oroszpárti Rybar Telegram-csatorna szokatlan módon, „megerősített információkat” közölt az orihivi szektorban, az ukrán fegyveres erők harcoló egységeinek veszteségeiről.
Komoly offenzívát indított a NATO-fegyverekkel felszerelt 82-es számú gépesített dandár Robotine felszabadításáért. Az első felvételek alapján több Stryker páncélozott harcjármű elveszett már a harcokban.
A német kormány véglegesített egy 700 millió euró értékű katonai segélycsomagot Ukrajna számára - közölte a német védelmi minisztérium kedden, a vilniusi NATO-csúcstalálkozó első napján.
Németország 2,7 milliárd euró értékben állít össze új katonai felszerelés-szállítmányt Ukrajna számára, ami értékét tekintve a legmagasabb az orosz invázió óta - erősítette meg a Der Spiegel értesülését Boris Pistorius német védelmi miniszter és Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szombaton.
Megszólalt az RMDSZ vezetője is.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Reméli, Trump ezt megérti.
Állítják, ezért nincs szükség a tesztelésre.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.