masterplast

Túljegyzéssel zárult a Masterplast részvénykibocsátása, több mint 9 milliárd forintot von be a cég

Túljegyzéssel zárult a Masterplast részvénykibocsátása, több mint 9 milliárd forintot von be a cég

Sikeres lett a Masterplast részvénykibocsátása – derül ki a vállalat ma reggel közzétett tájékoztatásából. Az új törzsrészvények kibocsátási ára 4100 forint, és 2 249 352 darab részvényt bocsát ki a vállalat, ami azt jelenti, hogy túljegyzésre került sor. Ezzel több mint 9,2 milliárd forintnyi forrást von be a Masterplast, ami a menedzsment által korábban megcélzott 8-10 milliárd forintos sávon belül van.

Megütötték a Mol részvényeit

Megütötték a Mol részvényeit

Összességében negatív a hangulat a hazai piacokon, miután augusztusban az előzetes adatok szerint 1,3 milliárd euró hiány keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. Ennek következtében a forint ismételten történelmi mélypontra süllyedt az euróhoz és a dollárhoz képest is, valamint a hazai eszközök is újból nyomás alá kerültek. A blue chipek közül csak a Magyar Telekom részvényei vannak minimális pluszban a kereskedési idő felénél, a legnagyobb mértékben az elmúlt napok nagy emelkedését követően a Mol papírjai estek.

Elindult az új Masterplast részvények intézményi jegyzése

Elindult az új Masterplast részvények intézményi jegyzése

Elindult az intézményi jegyzés a Masterplast újonnan kibocsátandó részvényeire. A lakossági jegyzésre még 5 napjuk van a befektetőknek az OTP Banknál, 2022. október 14-én 14:00-kor zárul a Masterplast részvényeinek jegyzési időszaka.

Most indul csak igazán a Masterplast-sztori?

Most indul csak igazán a Masterplast-sztori?

Szerdán elindult a Masterplast újonnan kibocsátandó részvényeinek lakossági jegyzése, amelynek keretein belül 8-10 milliárd forintos összeget vonna be a szigetelőanyag-gyártó vállalat növekedési tervei finanszírozására. A Portfolio befektetői klubján a Masterplast vezetői és a részvényjegyzést szervező OTP szakértői beszéltek az iparági környezetről, a cég kilátásairól és stratégiájáról, valamint a részvénykibocsátás részleteiről. Megnéztük, hogy mennyit érhetnek most a Masterplast részvényei az OTP elemzői szerint, de szó esett arról is, hogy milyen intézményi keresletre lehet számítani és hogy hogyan alakul ki a végső ár.

Mától jegyezhetők az új Masterplast részvények

Mától jegyezhetők az új Masterplast részvények

2022. október 5-én megkezdődött a Masterplast újonnan kibocsátandó részvényeinek lakossági jegyzési időszaka. A vállalat nagyságrendileg 8-10 milliárd forintos nyilvános lakossági és intézményi forrásbevonást tervez új részvények kibocsátásával a növekedési terveinek finanszírozásához. Az újonnan kibocsátandó részvényeket kizárólag az OTP Banknál lehet jegyezni, lakossági és intézményi ügyfeleknek egyaránt.

Rég nem látott részvénykibocsátás jön a magyar tőzsdén - Ma megtudhatsz mindent, amit érdemes

Rég nem látott részvénykibocsátás jön a magyar tőzsdén - Ma megtudhatsz mindent, amit érdemes

A tomboló energiaválság, az elszabaduló rezsiköltségek egyre inkább előtérbe helyezik manapság az energiahatékonysági intézkedéseket, amelynek világszerte nagy nyertese lehet a szigetelőanyag-gyártó szektor. A trendek nagy növekedési potenciállal kecsegtetnek, és a sztoriból a hazai befektetők is kivehetik a részüket a BÉT-en forgó Masterplast részvényeivel. A szigetelőanyag-gyártó vállalat a közelmúltban megemelte eredményvárakozásait, bejelentette, hogy egy új piacra lép be, komoly beruházásokat irányozott elő és októberben nyilvános részvénykibocsátásra készül. Október 4-i ingyenes online klubrendezvényünkön a Masterplast vezetői ismertetik a friss stratégiát és a részvénykibocsátás részleteit, az OTP vezető befektetési stratégája pedig a részvényben rejlő befektetési sztoriról tart előadást. Az előadásokat követően a rendezvény résztvevői feltehetik kérdéseiket a cégvezetőknek.

Nagyot gurít a Masterplast – megvan az ársáv, most érdemes beszállni?

Nagyot gurít a Masterplast – megvan az ársáv, most érdemes beszállni?

Nem lehet várni az ingatlanok szigetelésével, a következő időszak arról fog szólni, hogy fel kell újítani az európai épületállományt, így ez az évtized a hőszigetelés évtizede lesz – mondta el Tibor Dávid, a napokban új részvények kibocsátását tervező Masterplast alapító-tulajdonosa, a cég igazgatóságának elnöke a Portfolio Business podcast legújabb adásában. A régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártója új stratégiát fogadott el, ám ez nem új irányt jelent, hanem meglévő folyamatokra erősít rá. Sok vállalat számára a környezet bizonytalan, a Masterplast ezzel szemben nemrég még az eredménycéljait is megemelte. A cég részvényei a magyar tőzsde prémium kategóriájában forognak, most pedig – további növekedési céljaikat támogatandó –, október 5-től új részvények lejegyzését teszik lehetővé. Az adásban Tibor Dávid egyebek mellett beszélt új gyárak megnyitásáról, a Masterplast európai pozícióiról, a tőkebevonás mögötti döntési folyamatról, a lakossági ársávról, valamint arról is, hogy miért lehet most jó döntés bizalmat szavazni a vállalatnak.

Csak az OTP részvényei zártak pluszban

Csak az OTP részvényei zártak pluszban

A hazai blue chipek piacán csak az OTP részvényei tudtak pluszban zárni az MNB 125 bázispontos kamatemelését követően.

Itt vannak a részletek a Masterplast részvénykibocsátásáról: megvan az ársáv is

Itt vannak a részletek a Masterplast részvénykibocsátásáról: megvan az ársáv is

Közzétette egyszerűsített tájékoztatóját a Masterplast az új részvények kibocsátásával kapcsolatban. Ebből kiderül, hogy hány darab részvényt, milyen árfolyamon bocsátana ki a vállalat és mekkora összeget vonnának be a tőkeemelés keretein belül. Várhatóan október 5. és 14. között zajlik le a nyilvános értékesítés.

Komoly mínuszban zárt az OTP

Komoly mínuszban zárt az OTP

A nemzetközi hangulatnak megfelelően kedvezőtlen volt ma a hangulat a magyar tőzsdén is, általánosságban véve elmondható, hogy a holnapi Fed kamatdöntő ülés, illetve Vlagyimir Putyin ma esti bejelentése aggasztja a befektetőket. A hazai blue chipek közül ennek megfelelően jelentős mínuszban zárt az OTP, de esett a Richter és a Mol is. Egyedül a Magyar Telekom részvényei tudták pluszban zárni a napot.

Szerbiában lehet a Masterplast kőzetgyapotgyártó üzeme

Szerbiában lehet a Masterplast kőzetgyapotgyártó üzeme

Az ásványgyapot hőszigetelő anyagok gyártására vonatkozó stratégiai döntését követően ma az első lehetséges gyártásfejlesztési beruházásának tervéről is közölt információkat a Masterplast. A hőszigetelőanyag gyártó Szerbiában építene kőzetgyapot gyárat, a 20 millió euró értékű beruházás megvalósításához állami támogatást igényelt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.