Ma közelebb kerülhet a Masterplast a prémium kategóriához
A részvényforgalom növelése érdekében a Masterplast két fő tulajdonosa, Ács Balázs és Tibor Dávid ma összesen legfeljebb 400 ezer darab részvény értékesítését tervezi.
A részvényforgalom növelése érdekében a Masterplast két fő tulajdonosa, Ács Balázs és Tibor Dávid ma összesen legfeljebb 400 ezer darab részvény értékesítését tervezi.
A BÉT vezérigazgatója a Masterplast tőzsdei kereskedését a 2015. június 3-i tőzsdenapon a kereskedés kezdetétől a tőzsdenap hátralevőrészére - a "lezárás szakasz" kezdetéig - felfüggeszti.
A BÉT Prémium kategóriájába igyekvő Masterplast körül az elmúlt hónapokban felpörögtek az események: a társaság tavaly új kereskedelmi stratégiát jelentett be illetve eddigi legnagyobb beruházását tervezi Szerbiában. A cég optimista a kilátásokkal kapcsolatban, a jelenleg problémás ukrán piac középtávon könnyen lehet, hogy túlnő a hazain, sőt az is elképzelhető, hogy az idei eredmény terhére már osztalékot fizetnek. A szerdai részvényaukció előtt a cég egyik nagytulajdonosát és vezérigazgatóját, Tibor Dávidot kérdeztük.
A Masterplast bejelentette, hogy 2015. május 17-én a szerb gazdasági miniszter, ®eljko Sertiæ 2 millió euró vissza nem térítendő támogatásról írt alá szerződést a Masterplast szerb operációjának ügyvezető igazgatójával, Bunford Tivadarral.
Közzétette a Masterplast az első negyedéves gyorsjelentését. A cég minimálisan emelkedő árbevételről, de duplázódó EBITDA-ról számolt be. Sőt részben a fedezeti ügyleteknek köszönhetően jelentősen javuló pénzügyi eredmény miatt nyereséges volt a vállalat a szezonálisan gyengébb első három hónapban.
A Masterplast két fő tulajdonosa a társaság részvényforgalmának növelése, valamint a lakossági befektetők arányának növelése érdekében maximum 400 ezer darab részvény értékesítéséről döntött.
A Masterplast közgyűlésén a tulajdonosok elfogadták a társaság beszámolóját, mely szerint a vállalat 82 millió euró árbevétel mellett 765 ezer eurós mérleg szerinti eredménnyel zárta a 2014-es évet. A beszámolóból kiderül, hogy az egész évben kedvezőtlen iparági környezet ellenére a Masterplast 56 százalékkal javította működési eredményét - derül ki a cég közleményéből.
A Masterplast az elmúlt időszak eredményein felbuzdulva új lendületet kíván vinni tőzsdei szereplésébe. Ennek eredményeként a vállalat távlati céljai között (a profitabilitás növelése és a nemzetközi terjeszkedés) megjelent az elitklubba való bekerülés és az osztalék fizetés is. Utóbbira legkorábban 2016-ban kerülhet sor abban az esetben, hogyha az orosz-ukrán konfliktus nem húzza keresztbe a menedzsment számításait.
Stratégiai megállapodás született a Synergon Informatikai Nyrt. és a MasterPlast Nyrt. között annak érdekében, hogy a Synergon DataCenter beruházása kapcsán a jövőben egymást erősítve működjenek.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Vizsgálat indult, az oroszokra gyanakodnak.
Négy élték csak túl a jelenlegi információk szerint.
Konzervatív-baloldali párharc várható.
1,6 milliárd euróba került az átállás az oroszról az európai áramhálózatra.
Hörghuruttól szenved a katolikus egyházfő.
Az korábbi jegybankelnökkel a vámok hatásait elemeztük.
Senki nem fúr, pedig kiadták a jelszót.
Lénárt Viktorral, a Zero Emission Leadership Group alapító-vezetőjével beszélgettünk.