2023. március 02. 12:05 | Portfolio
Elhasalt a MÁV-START az uniós bíróság előtt
A munkavállalónak adott igazat az Európai Bíróság a MÁV-START-al szemben egy, a pihenőidőkkel kapcsolatos ügyben - közölte a bíróság.
2023. március 02. 12:05 | Portfolio
A munkavállalónak adott igazat az Európai Bíróság a MÁV-START-al szemben egy, a pihenőidőkkel kapcsolatos ügyben - közölte a bíróság.
2023. február 22. 14:38 | Szász Péter
Bár sokak tetszését elnyerheti az Orbán Viktor által bejelentett olcsó vármegyei és országbérlet, az intézkedés több sebből vérzik. Egyrészt forráselvonásról beszélhetünk, a szolgáltatást nem fejlesztik, illetve a helyközi közlekedés a helyi konkurensévé válhat a városhatárokon belül, ami még nehezebb helyzetben hozhatja az önkormányzati cégeket. Többek között erről beszélt Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke a Portfolio Checklist podcastjében.
2023. február 21. 16:59 | Szász Péter
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. Az első részben a nemrég bejelentett, Volán-járatokra és vasútra érvényes megyei és országbérletről beszéltünk Dorner Lajossal, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökével, a szervezet ugyanis nemrég felhívta a figyelmet ennek az intézkedésnek a hibáira. A második részben arról volt szó, hogy recessziós aggodalmak uralják az amerikai közgazdasági vitákat, az észak-amerikai ország jegybankja ugyanis nagyon gyorsan emelte a kamatokat korlátozó tartományba, ahol már a monetáris politika visszafogja a gazdasági aktivitást. Vendégünk volt Zsoldos Ákos, lapunk makroelemzője.
2023. február 18. 18:17 | Portfolio
Május elsejétől teljes vármegyét vagy akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatainak igénybe vételével. A teljes árú vármegyebérletet 9450 forintért lehet majd megvásárolni várhatóan április utolsó hetétől, az országbérlet ennek duplájába fog kerülni. A tanulók mindkettő esetében 90 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe, áll a MÁV közleményében.
2023. február 18. 16:16 | Portfolio
Májustól kedvezményes vármegyei és országos tömegközlekedési bérletet vezetünk be – jelentette be évértékelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök. A termékek ára is kiderült, azonban vannak még nyitott kérdések.
2023. február 17. 15:57 | MTI
A Déli pályaudvar helyett Kelenföld lesz a végállomás a mostani hétvégén és jövő szombaton több vonat számára - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
2023. február 17. 14:32 | Portfolio
Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán csoportnál dolgozók alapbére - közölte a mai, délutánba nyúló egyeztetés végén a Vasutasok Szakszervezete.
2023. február 16. 09:13 | Portfolio
Mind a pénztárakban, mind a jegykiadó automatákban új, bankkártya méretű jegyeket vezetett be a MÁV-START - olvasható a társaság közleményében.
2023. február 13. 17:40 | Portfolio
Lázár János egy hódmezővásárhelyi rádióinterjúban arról beszélt, hogy Orbán Viktor hamarosan bejelenti, miként változtatják meg a beruházási törvényt - írja az Infostart. Az építési és közlekedési miniszter azt is megígérte, hogy még idén egységesítik a MÁV és a Volán menetrendjét.
2023. február 11. 08:20 | MTI
Szünetel a vonatközlekedés a Keleti pályaudvar és Rákoshegy, valamint a Keleti és Pécel között, és több vonalon is jelentősen, akár 2 órával is megnőhet a menetidő, miután szombaton hajnalban Rákos állomásnál egy tehervonat áramszedője letört és leszakadt a felsővezeték - közölte a Mávinform az MTI-vel.
2023. február 04. 20:52 | Portfolio
A szombat reggeltől tartó szélviharok miatt számos dunántúli vasútvonalon alakultak ki jelentős fennakadások: fakidőlések miatt napközben több vonalszakaszon ideiglenesen leállt a vonatközlekedés. A vasúttársaság szakemberei a katasztrófavédelemmel közösen egész nap folyamatosan dolgoztak a károk helyreállításán. Szombat este több jelentősebb korlátozás van érvényben a MÁV közleménye szerint.
2023. február 04. 11:03 | Portfolio
Szombat reggeltől több dunántúli vasútvonalon is fakidőlések, felsővezetékszakadások akadályozzák a forgalmat, több szakaszon szünetel a közlekedés - hívtal fel a figyelmet közleményében a MÁVINFORM.
2023. január 29. 14:17 | MTI
Tavaly csaknem 700 millióan utaztak a MÁV-Volán-csoport, vagyis a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain - tájékoztatta a MÁV Zrt. vasárnap az MTI-t.
2023. január 25. 09:23 | Portfolio
Tavaly több mint tízmillióval többet, 29 millió forint pótdíjat fizettek be a jegy nélkül utazók a vasúttársaságnak, az egy évvel korábbihoz képest - olvasható a MÁV közleményében.
2023. január 20. 20:02 | MTI
A decemberi menetrendváltás óta beérkezett utasjelzések, lakossági észrevételek, valamint szakmai döntések alapján a MÁV-Start több változást is bevezet február elején - tájékoztatta a vasúttársaság pénteken az MTI-t.
2023. január 15. 20:56 | Portfolio
Csupán Szlováki előzte meg Magyarországot a halálos vasúti balesetek számában 2021-ben - írja az RTL az Eurostat adataira hivatkozva. A MÁV közlése szerint tavaly a balesetek és a halálos áldozatok száma is nőtt a korábbi évhez képest.
2023. január 15. 16:34 | Portfolio
A 2021-ben három évre megkötött bérmegállapodás szerinti 5 százalék helyett 15-16 százalékkal nőhet az állami közszolgáltató cégeknél dolgozók fizetése – értesült a napi.hu.
2023. január 03. 07:59 | MTI
Hat vasútvonalon tizennéggyel bővült azon - jellemzően alacsony utasforgalmú - megállóhelyek száma, ahol a vonatok csak akkor állnak meg, ha az utasok előre jelzik leszállási szándékukat, vagy várakoznak a peronon - közölte a MÁV-Start kedd reggel az MTI-vel.
2023. január 01. 13:20 | Portfolio
A decemberi havi és második félhavi helyközi bérletek január 9-ig érvényesek a MÁV-Volán-csoport helyközi vonat és busz járatain – közölte a vasúttársaság vasárnap. Azokon a településeken, ahol a Volánbusz helyi közszolgáltatási szerződés alapján közlekedteti buszait, szintén meghosszabbított ideig utazhatunk a decemberi helyi bérletekkel.
2022. december 14. 19:30 | MTI
Szerdáról csütörtökre virradóra szünetel a jegyértékesítés a MÁV online felületein, a vonatokon és a jegypénztáraknál - közölte a Mávinform szerda este a vasúttársaság honlapján.
Koncentrált támadással igyekeznek áttörni a frontot.
A protokoll szokatlanul visszafogott volt.
Határozott lépéseket ígért.
Donald Trump példáját követné Brüsszel.
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.