műtárgy.com

Barbie-őrület az aukciókon is  - Ezek voltak a legdrágább darabok

Barbie-őrület az aukciókon is - Ezek voltak a legdrágább darabok

A magyar mozikban éppen ma – július 20  - kerül bemutatásra a várva várt Barbie-film, amely egy rózsaszínű fantázia-kalandot ígér a nézők számára. A fiatal Greta Gerwig által rendezett vígjáték az első élőszereplős mozi a világhírű baba történetében. Az adaptáció egyben rámutat a Mattel termékének tartós, évtizedeken átívelő vonzerejére és népszerűségére. Friss kutatások alapján egy klasszikus, jó állapotban lévő modell napjainkban több mint 25 000 dollárt is érhet, nem beszélve a limitált példányszámú sorozatok karaktereiről. Cikkünkben rövid ismertetőt adunk a játék születéséről és világáról, továbbá felsorakoztatjuk az eddigi legmagasabb áron elkelt darabokat.

Csobbanjuk a művészetben – Hazai kiállítások a nyári napokra

Csobbanjuk a művészetben – Hazai kiállítások a nyári napokra

Korábbi válogatásunkban tárgyaltuk, hogy mely tárlatokat érdemes megtekinteni a nyár folyamán európai viszonylatban. Ezt kiegészítve, jelenlegi cikkünkben mutatjuk azokat hazai szinten meghatározó, a közelmúltban nyílt kiállításokat, amelyek egyformán színesíthetik az itthoni utazásaink élményeit. Listánkon a budapestiek mellett, vidéki intézményekbe szervezett tárlatok egyaránt szerepelnek.

Ismeretlen IPARTERV – Hiánypótló kiállítás egy elfeledett tervezővállalat hőskoráról

Ismeretlen IPARTERV – Hiánypótló kiállítás egy elfeledett tervezővállalat hőskoráról

Az Iparterv hallatán a legtöbben talán az 1968-ban és 1969-ben kiállító neoavantgárd képzőművészeti csoportra asszociálnak, pedig ezen a néven ismert a második világháború utáni modern építészet egyik legfontosabb hazai szakmai műhelye, az Ipari Épülettervező Vállalat is. Helytállónak tűnik tehát a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) Műhelytér elnevezésű, újonnan megnyílt pop-up kiállítóterében rendezett tárlat címe, amely „ismeretlenként” aposztrofálja a vállalatot.

Art Basel 2023 – Mutatjuk az idei vásár legnagyobb eladásait

Art Basel 2023 – Mutatjuk az idei vásár legnagyobb eladásait

Június 18-án ért véget 2023-as Art Basel művészeti vásár, amely ez évben 36 ország 284 galériájának adott otthont. Az eseményen mintegy 82 000 látogató vett részt – kb. 10 000 fővel több résztvevőt számláltak a tavalyi évhez mérten –, ezzel megerősödött a vásár pozíciója, amelyet a nemzetközi művészeti világ elsőszámú rendezvényeként tartanak számon. A mostani vásár, bár nehéz gazdasági helyzetben, óvatos műtárgypiaci részvétellel zajlott, hangulatát többnyire pozitívan jellemezték. Sokan megjegyezték, hogy az amerikai jelenlét kisebb volt az elmúlt évekhez képest, mindemellett sok visszatérő ázsiai gyűjtővel és intézménnyel találkozhattak a vendégek és érdeklődők. Cikkünkben bemutatjuk az idei év legjelentősebb eladásait, a vezető galériákat és alkotókat.

10 kiállítás nyáron, amelyre érdemes ellátogatni európai útjaink alkalmával

10 kiállítás nyáron, amelyre érdemes ellátogatni európai útjaink alkalmával

Gyakran a művészet, a kultúra és a történelem a fő oka annak, hogy utazásaink jelentős részét Európa különböző nagyvárosaiba szervezzük. Kontinensünk kulturális naptára szinte kifogyhatatlan kínálattal rendelkezik: a legünnepeltebb intézményekben őrzött klasszikus gyűjteményeket és a művészvilág kortárs tehetségeit felsorakoztató tárlatok minden évszakban számos látnivalót és programot nyújtanak számunkra. Összeállításunkban most bemutatunk 10 izgalmas időszaki kiállítást, amelyek tökéletesen kiegészíthetik nyári útjaink, vakációnk napirendjét.

A legdrágább műalkotás lehet az európai aukciók történetében – Árverésre kerül Gustav Klimt egyik utolsó festménye

A legdrágább műalkotás lehet az európai aukciók történetében – Árverésre kerül Gustav Klimt egyik utolsó festménye

A Sotheby’s június 14-én sajtóközleményben jelentette be, hogy árverésre kerül Gustav Klimt utolsó – 1917-ben megalkotott – portréfestménye. A nagymúltú cég megítélése alapján a Dame mit Fächer (Hölgy legyezővel) címet viselő mű több mint 65 millió fontért (80 millió dollárért) kelhet majd el a londoni árverésén. Ez angol, illetve európai vonatkozásban egyaránt rekord becslésnek számít egy festmény tekintetében.

Az egységes magyar kultúra anyanyelve – A LélekFormák, II. Népművészeti Nemzeti Szalon még egy hónapig látogatható a Műcsarnokban

Az egységes magyar kultúra anyanyelve – A LélekFormák, II. Népművészeti Nemzeti Szalon még egy hónapig látogatható a Műcsarnokban

A népművészet valaha a mindennapok szerves része volt, a mesterségbeli tudás apáról fiúra, anyáról lányra szállt. Az embereket nem tömeggyártott használati tárgyak vették körül, hanem gondos, értő kezek által készített, jelentést hordozó motívumokkal ellátott, míves eszközök, ruhadarabok. Hogyan tekintünk ma, a tömegtermelés, a futószalagon készülő, egyforma és eldobható termékek korában a kézművességre? Van-e helye a népművészetnek a 21. században? A Műcsarnok tárlatát megtekintve alighanem arra a határozott válaszra jut a látogató, hogy van bizony!

Több mint 200 kiállítóval, köztük egy magyar galériával indul az Art Basel, az egyik legnagyobb nemzetközi vásár

Több mint 200 kiállítóval, köztük egy magyar galériával indul az Art Basel, az egyik legnagyobb nemzetközi vásár

A svájci Art Basel a világ egyik legbefolyásosabb művészeti vására, a globális művészeti színtér általánosan elismert találkozási pontja. Az eseménysorozat 1970 óta évről-évre elsőosztályú tárlatokkal, előadásokkal, illetve számos kiegészítő programmal várja látogatóit. Fókuszpontjában a különféle médiumokban alkotó kortárs kiállítók állnak. Megszokott módon a neves mesterek mellett feltörekvő tehetségek szintén képviseltetik magukat az idén július 15. és 18. között megrendezésre kerülő eseményen.

Érzékenyítés és integráció – tartalmas művészeti programok a fogyatékkal élők számára IS a Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon

Érzékenyítés és integráció – tartalmas művészeti programok a fogyatékkal élők számára IS a Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon

műtárgy.com május 18–20. között hetedik alkalommal rendezi meg a tavasz legszínesebb művészeti, kulturális eseményét, a háromnapos Műtárgyak Éjszakája Fesztivált. A MÉF 2023-ban – a nők művészetben betöltött szerepének kiemelése mellett – egyaránt nagy hangsúlyt fordított arra, hogy programkínálatába olyan speciális foglalkozásokat is beépítsen, melyek a fogyatékossággal élő látogatók számára is élvezhetőek, tartalmas élményt biztosítanak. Jelen válogatásunkban bemutatjuk azokat az eseményeket, amelyek elősegítik a mozgássérült, látássérült, illetve autizmussal élő résztvevőink hatékony beilleszkedését.

Adjunk nagyobb teret a nőknek – izgalmas programok a Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon nem csak nőknek

Adjunk nagyobb teret a nőknek – izgalmas programok a Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon nem csak nőknek

A nők művészetben betöltött szerepét helyezi fókuszba az idei Műtárgyak Éjszakája Fesztivál. A háromnapos programsorozat május 18-20. között kerül megrendezésre. Az 50 helyszínen megrendezett közel 100 változatos művészeti program közül jelentős számban találhatóak női művészeket és művészeti szereplőket, nőművészetet és nőket ábrázoló alkotásokat középpontba helyező események.

Műteremlátogatás, ékszerkészítés és szitázás, lázadó fotográfia – Műtárgyak Éjszakája Fesztivál a fiataloknak

Műteremlátogatás, ékszerkészítés és szitázás, lázadó fotográfia – Műtárgyak Éjszakája Fesztivál a fiataloknak

Idén május 18. és 20. között, immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Műtárgyak Éjszakája Fesztivál 50 helyszínen, közel 100 izgalmas művészeti programmal. A szervező műtárgy.com most összegyűjtött néhány izgalmas programot, amely kifejezetten a művészettel és kultúrával feltöltődni vágyó fiatalokat szeretné megszólítani. Az események nemcsak edukatív jellegűek, de remek szórakozást és élményt biztosítanak. Legyen szó ajándékba kapott bérletről, baráti összejövetelekről vagy családi programról, a fesztivál mindenkinek lehetőséget nyújt, hogy közelebb kerüljön a művészet világához.

Tavaszi tárlatok, amelyről nem érdemes lemaradni

Tavaszi tárlatok, amelyről nem érdemes lemaradni

A jó idő beköszöntésével egyre nagyobb kedvvel mozdulunk ki otthonról. Szabad óráink eltöltésére, idén tavasszal is számos program közül válogathatunk, Budapesten innen és túl. Kulturális élményt kereső közönségünk számára, a műtárgy.com kiállításajánlójában most összegyűjtöttünk 6 kimagasló hazai tárlatot, amelyre mindenképpen érdemes ellátogatni.

Nők a művészetről, művészet a nőkről – Jön a tavasz legszínesebb művészeti programsorozata, a VII. Műtárgyak Éjszakája Fesztivál

Nők a művészetről, művészet a nőkről – Jön a tavasz legszínesebb művészeti programsorozata, a VII. Műtárgyak Éjszakája Fesztivál

A hazai műkereskedelem vezető hírportálja, a műtárgy.com május 18-20. között hetedszerre rendezi meg a tavasz legszínesebb művészeti, kulturális eseményét, az elmúlt évek során háromnapossá bővült Műtárgyak Éjszakája Fesztivált (MÉF). A rendkívül nagy népszerűségnek örvendő eseménysorozat 50 fővárosi helyszínnel és közel 100, izgalmasabbnál izgalmasabb programmal várja az érdeklődőket. A látogatók előtt szélesre tárják kapuikat múzeumok, galériák, műtermek, sőt még műhelyek is. Ahogyan azt már megszokhatták a résztvevők, a kiállítások és színvonalas szakmai előadások mellett értékbecslés, műterem- és műhelylátogatások, művészeti séták, workshopok és filmvetítés is gazdagítja a programválasztékot. A háromnapos fesztiválon garantáltan mindenki talál a kedvére való eseményt.

Kortárs hetek a hazai aukciós piacon

Kortárs hetek a hazai aukciós piacon

Folytatódni látszik a tavalyi lendület: idén is a II. világháború utáni és kortárs művek alkothatják az aukciós műtárgypiac legdinamikusabban fejlődő szektorát, véli a műtárgy.com.

A legdrágább ékszerkollekció lehet Heidi Horten árverésre kerülő gyűjteménye

A legdrágább ékszerkollekció lehet Heidi Horten árverésre kerülő gyűjteménye

Heidi Goëss-Horten osztrák milliárdosnő, művészetpártoló (1941-2022) az 1990-es évek elejétől egy lenyűgöző, több száz műtárgyat tartalmazó gyűjteményt hozott létre. Kollekciójában fellelhető számos nevezetes alkotás a klasszikus modernizmus időszakától a jelenkor kortárs művészetéig terjedően. Anglia nagymúltú aukciósháza, a Christie's május 3-15. között bocsátja árverésre összeállításának jelentős hányadát kitevő - több mint 700 mesterművet tartalmazó -, páratlan ékszergyűjteményének darabjait.

Mérsékelt forgalomnövekedés, dominál a kortárs, pozitív kilátások 2023-ra – megjelent a UBS és az Art Basel The Art Market idei riportja

Mérsékelt forgalomnövekedés, dominál a kortárs, pozitív kilátások 2023-ra – megjelent a UBS és az Art Basel The Art Market idei riportja

Megjelent a UBS és az Art Basel közös 2023-as The Art Market riportja, amely a globális művészeti piac növekedését és változásait mutatja be. Az idei kiadvány immáron hetedik megjelenése a globális művészeti piacról szóló jelentésnek, amely egy átfogó makrogazdasági elemzést nyújt a 2022-es művészeti színtér gazdasági helyzetéről.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.