A kormány az Európai Uniónak benyújtott egy reformjavaslatot, melyben az áll, hogy vizsgálnák a nyugdíjkorhatár további emelését. Ám Farkas András nyugdíjszakértő szerint kevés az esélye a változtatásnak - számolt be az Infostart.
A Pénzcentrum új település keresője a KSH által korábban közölt friss népszámlálási eredményeken alapul. Megtudható belőle, hogy mekkora volt a népesség a három legutóbbi népszámlálás idején, illetve milyen mértékben változott a lakosságszám egy adott településen. Az is kiderült a 2022-es népszámlálás előzetesen publikált adataiból, hogy milyen arányban lakják az egyes városokat, falvakat 65 év felettiek, tehát mennyiben érinti az adott települést az elöregedés - ez az adat szintén megtalálható a településkeresőben.
Az eddigi legjobb negyedéves hozamokat mutatták fel a magánnyugdíjpénztárak, ezzel pedig az első félév alapján már 10% felett van a vagyonarányos hozam. Az MNB friss számai szerint az önkéntes pénztárak teljesítménye is figyelemre méltó, azonban az adatok azt mutatják, hogy egyre csak csökken a fiatal tagok száma a nyugdíjra gyűjtők között, ami nagy baj a nyugdíjrendszerre nézve. A témával részletesen is foglalkozunk szeptember 20-ai Future of Finance konferenciánkon, nem érdemes lemaradni róla!
Az Európai Bizottság kedden 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) további részleteként - közölte a brüsszeli testület. A közlemény szerint a támogatással az Európai Unió arra törekszik, hogy stabil, kiszámítható pénzügyi segítséget adjon Ukrajnának azonnali finanszírozási szükségleteinek fedezésében. A keddi kifizetéssel együtt Ukrajna idén 12 milliárd eurót kapott az MFA+ keretében.
Semmilyen nyugdíjrendszer nem fenntartható Olaszország jelenlegi demográfiai helyzetében - hangoztatta Giancarlo Giorgetti, a jobboldali olasz kormány gazdasági minisztere a Meeting Rimini találkozón hétfőn.
Szingapúr 7 milliárd szingapúri dollár (tehát mintegy 5,2 milliárd dollár) összegű nyugdíjalap-emelést fog nyújtani az 50 éves és annál idősebb polgároknak – számol be a hírről a Bloomberg.
A kormány jelentősen felbolygatta a megtakarítások és a befektetések piacát azzal, hogy május végén bejelentette: július 1-től a 15%-os kamatadón felül 13%-os szociális hozzájárulási adót is kell fizetni a befektetéseken szerzett jövedelmekre. Már a héten beszámoltunk arról, hogy a befektetési alapok és az állampapírok a legnagyobb nyertesei, a bankbetétek pedig a legnagyobb vesztesei lettek az utolsó szocho-mentes hónap kirobbanó keresletének, most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy az MNB erre vonatkozó adatai szerint az adómentes megtakarítási lehetőséget nyújtó tartós befektetési (TBSZ) és nyugdíj-előtakarékossági számlák (NYESZ) népszerűségére milyen hatással voltak a kormány intézkedései.
Az elszabadult infláció időszakában sem zárult be az olló a nettó bérek és a nyugdíjak között. Az infláció csökkenésével a folyamat ismét felgyorsulhat.
Az idei második negyedévben is folytatódott a hozamok növekedése és ezzel az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyoni helyzetének javulása, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió főre emelkedett. Érdekes változás, hogy a munkáltatók az egészségpénztárak helyett inkább a nyugdíjpénztárak felé csoportosították át a befizetéseiket. Ezzel párhuzamosan számottevően bővültek mind a nyugdíj-, mind pedig az egészségpénztárak tagdíjbevételei, az utóbbiak kifizetései között pedig látványosan nőttek a gyermekekkel kapcsolatos kiadások, valamint a lakáscélú jelzáloghitel-törlesztésre igénybe vett összegek.
Az infláció bár csökkenő pályára állt, még így is magas, és kevésbé vigasztalja a nyugdíjasokat, akiknek az év elején látott 15%-os emelését már felemésztette. A kompenzációra azonban még várniuk kell az időskorúaknak, ha egyáltalán kapnak ilyet.
A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e nyugdíjakat, Varga Mihály Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) adott válasza szerint pedig az emelés módszerének pontosítására tett javaslat nem indokolt - írja a Népszava.
A tavalyi évtől eltérően idén nyáron valószínűleg nem lesz nyugdíjkorrekció, csak a nyugdíjtörvény szerint előírt kötelező időpontban érkezhet majd kiegészítő emelés – mondta Farkas András nyugdíjszakértő a TV2-nek.
Lengyelországban a születési ráta a második világháború óta a legalacsonyabb szintre esett vissza, hiába van ott is több kormányzati intézkedés az elöregedő népesség súlyának enyhítésére.
Közzétette második negyedéves gyorsjelentését az UniCredit: az elemzői várakozásoknál jóval nagyobb profitnövekedésről számolt be, ennek köszönhetően pedig a bank megemelte az éves profitra vonatkozó előrejelzéseit is.
Hat alkotóelem viszonylag egyszerű módosításával sokkal méltányosabbá, átláthatóbbá és korszerűbbé tehető a túlbonyolított magyar nyugdíjrendszer – állítja Farkas András nyugdíjszakértő.
A lengyel elnök aláírta pénteken a 14. havi nyugdíj állandóvá tételéről szóló törvényt - közölték a varsói államfői hivatal honlapján. Mindez azután történt, hogy az őszi választásokra készülő kormánypárt ingyenessé tette az autópálya használatot az országban.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy hiába vagyunk még csak épphogy túl az év első felén, már most nagy bizonyossággal lehet tudni, hogy mekkora lehet az infláció az év egészében. A trend biztató, de ettől még szükség lehet idén újabb nyugdíjemelésre, ami nem jó hír a költségvetésnek. A témáról Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében a felsőoktatási ponthatárok közelgő kihirdetése miatt hamarosan megélénkülő albérletpiacról beszéltünk Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzőjével.
Új rekordot döntött Amerikában a nyugdíjprogramokban való részvételi arány, a szokatlan növekedés elsősorban a munkavállalók automatikus csatlakoztatásának és a befizetések emelésének köszönhetők. A Vanguard "Hogyan takarékoskodik Amerika?" című éves felméréséből többek között az is kiderül, hogy mekkora vagyont tartanak az amerikaiak az ilyen típusú megtakarításokban, és milyen befektetésekkel tudják elérni a legmagasabb hozamot.
Megjelent a parlament oldalán egy új kormánypárti törvényjavaslat, amely a Nők40 nyugdíjjogosultság szabályrendszerébe nyúl bele, egy friss bírósági döntés után pontosítva azt, hogy ez a kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőség csak azoknak jár, akik nőként dolgozták le a 40 évet.
Kevesebb mint kétezer friss diplomás, fiatal pedagógus állt munkába az elmúlt tanévben, miközben a nyugdíjba menők száma az ötezret is meghaladhatja idén – tudta meg a Népszava.