Lemondott a Mol horvát leányvállalatának két magyar igazgatóbizottsági tagja
Lemondott tagságáról pénteken a Mol által az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsába delegált két magyar tag, Horváth Ferenc és Simola József.
Lemondott tagságáról pénteken a Mol által az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsába delegált két magyar tag, Horváth Ferenc és Simola József.
Az Európai Bizottság elnöke ma egy sajtótájékoztatón többek között arról beszélt, hogy az energiacégek a meredeken emelkedő gáz-, olaj- vagy áramár miatt hatalmas extraprofitra tesznek szert, ennek egy részét pedig el kellene vonni tőlük, hogy abból többek között a bajba jutott vállalatokat támogassák. De valóban keletkezik extraprofit az energiacégeknél? Megnéztük, hogy mi a helyzet a legnagyobb európai olaj- és gázipari vállalatoknál, mekkora profitot érnek el, a cégek vezetői hogyan értékelik az energiapiaci kilátásokat, milyen lépéseket tettek és terveznek tenni az energiabiztonság elérése érdekében, illetve azt is megnézzük, hogy a profitjukat mire használják fel a cégek.
A Kelet-Timor és Ausztrália között elhelyezkedő Greater Sunrise gázprojekt körüli vitában a felek odáig jutottak, hogy felmerült az eshetősége annak, hogy további kelet-ázsiai országok is részt vehetnének a nagy haszonnal kecsegtető kitermelésben - írja a Reuters.
A norvég energiaipari vállalat, az Equinor ma közölte, hogy lezárta az Oroszországból való kivonulást, teljesítve ezzel egy, a háború kitörését követően, még februárban tett ígéretét. Az Equinor az első olyan nemzetközi olaj- vagy gázipari vállalat, amely teljesen kivonult Oroszországból, a lépéssel pedig további nyomást gyakorolhat másokra, többek között a TotalEnergies-re, és az Exxon Mobil -ra is, hogy szintén, mielőbb távozzanak.
Őrizetbe vették Horvátországban szombaton az INA több vezetőjét, akik a gyanú szerint az olajipari vállalat kárára 100 millió kuna (mintegy 5,5 milliárd forint) kárt okoztak, de a legfrissebb információk szerint a kár összege akár a többszörösére is rúghat - írja az Index.
A Shell-t több mint 500 000 fontra bírságolta a szabályozó hatóságként működő brit Ofgem, amiért több ezer ügyfelet túlszámlázott.
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára szerdán az olaj- és gázipari vállalatok és pénzügyi támogatóik groteszk kapzsiságát kifogásolta, és sürgette a kormányokat, hogy világszerte adóztassák meg ezeket a túlzott nyereségeket a legkiszolgáltatottabb emberek támogatása érdekében.
A Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway közölte, hogy a héten újabb 4,3 millió Occidental Petroleum részvényt vásárolt, így 19,2 százalékosra növelte a részesedését az olajipari vállalatban.
A Berkshire Hathaway tovább folytatta az Occidental Petroleum olajipari vállalat részvényeinek vásárlását, ezzel tovább növelte a vállalatban lévő részesedését.
A Gazprom európai ügyfeleinek többsége áttért arra, hogy a gázért rubelben fizessen - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes csütörtökön a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
Az amerikai benzin átlagára szombaton a történelem során először elérte az 5 dollárt gallononként – számol be a hírről a Financial Times.
Március elején nagy visszhangot váltott ki, hogy Oroszország ukrajnai invázióját követően az USA tárgyalásokat kezdett az általa addig csak latorállamként emlegetett, viszont a világ legnagyobb kőolajkészletével rendelkező Venezuelával a nemzetközi olajpiacról kieső orosz szállítások pótlása érdekében. Mindeddig azonban a venezuelai olajszektorral szembeni amerikai szankciók lazítása odáig jutott el, hogy Washington csak az Európába történő, leghamarabb júliusban elinduló olajszállításokat engedélyezte, amelyek hatása a globális olajpiacra várhatóan csak mérsékelt szintű lesz, így az nem fogja érdemben lejjebb vinni az olajárakat. A venezuelai olajtermelés újbóli felfutatásához, a súlyos pénzügyi és infrastrukturális gondokkal küzdő venezuelai olajszektor talpra állításához, a szankciók további jelentős enyhítésére lenne szükség, amit Washington csak annak függvényében biztosítana, ha az autoriter caracasi kormányzat jelentősebb engedményeket tenne az ellenzékkel folytatott, várhatóan hamarosan újrainduló tárgyalásokon.
Kitart az olajembargó terve mellett Brüsszel - ezt először az M1-nek erősítette meg hivatalosan az Európai Bizottság szóvivője.
Németországban drágult leginkább a dízel üzemanyag az EU-ban az ukrajnai háború kezdete óta, már majdnem 800 forintot (2,075 eurót) kell fizetni érte literenként, a benzinnél pedig csak Ausztriában regisztráltak nagyobb áremelkedést egy vasárnap ismertetett kimutatás szerint.
A magas olaj- és gázár, és a relatíve olcsó orosz olaj nagy hátszelet ad a Molnak, de a magyarországi nagykereskedelmi árszabályozás és a több kelet-közép-európai országban bevezetett kiskereskedelmi üzemanyag-árszabályozás nyomás alatt tartja a vállalat eredményét. Összességben azonban még így sem panaszkodhat a Mol, kiemelkedő eredményt ért el a vállalat, több első negyedéves rekordot is elért, többek között soha nem értékesített még annyi üzemanyagot a vállalat az év első három hónapjában, mint idén. A menedzsment abban látja a legnagyobb kihívást, hogy a vállalat megőrizze az ellátásbiztonságot és fenntartsa a vállalat profitabilitását, a cégvezetés megerősítette a korábban meghatározott 2022-es célkitűzéseket.
A német iparvállalatok szövetsége (BDI) támogatja az Európai Bizottság javaslatát arról, hogy az Ukrajna elleni háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat egészítsék ki az Európai Unió orosz kőolajimportjának fokozatos leállításával.
A Vitol Group, a világ vezető független olajkereskedője, az év végéig teljesen fel kíván hagyni az orosz eredetű nyersolaj és termékek kereskedelmével. A Vitol által kezelt orosz olaj mennyisége a második negyedévben jelentősen csökkenni fog, mivel a mostani lejáratú szerződéses kötelezettségek csökkennek - közölte a Vitol szóvivője. A vállalat szándékában áll megszüntetni az orosz nyersolaj és a termékek kereskedelmét, hacsak más utasítás nem érkezik, és a cég arra számít, hogy ez a folyamat 2022 végéig befejeződik.
Oroszországban, a végrehajtott befektetések alapján a legnagyobb közel-keleti alap - a Mubadala Investment Company - felfüggeszti az új befektetéseket az országban. Az alap oroszországi portfoliója mintegy 3 milliárd dollár.
Az Exxon Mobil egy kísérleti program keretében az észak-dakotai olajkutakból származó – egyébként elégetésre szánt – felesleges földgázt kriptobányászati műveletek fűtőanyagaként használja fel.
Literenként 15 eurócentes kedvezményt biztosít április 1-től négy hónapon keresztül a francia kormány az autósoknak a benzinkutaknál az üzemanyagárak folyamatos növekedése miatt - jelentette be Jean Castex miniszterelnök.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Őrült számok láttak napvilágot.
Rengeteg találat érte a síita hatalmat.
Olcsó vagy drága a dollár?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.