oltóanyag

Szputnyik V-t adna Afrikának Oroszország

Szputnyik V-t adna Afrikának Oroszország

Oroszország 300 millió dózis Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát ajánlott fel az Afrikai Uniónak (AU) - jelentette be a szervezet oltóanyagbeszerzésért felelős irodája pénteken.  A közlemény hozzáteszi, hogy Moszkva emellett finanszírozási csomagot is felajánlott azon tagországok számára, amelyek igényt tartanak a vakcinára. A bejelentés szerint Moszkva májustól számítva egy éven át szállítana vakcinát az AU-nak.

Szlávik: Magyarország nem nyithat ki a következő hetekben

Szlávik: Magyarország nem nyithat ki a következő hetekben

A kínai vakcinánál valóban hiányoznak azok a közlemények, amik például a Szputnyiknál is megvannak, de ez vészhelyzetben Szlávik János infektológus szerint előfordul. Az ATV-ben elmondta, bízik benne, hogy nem csak az NNK-s vizsgálatok fognak lezajlani, hanem előkerülnek olyan dokumentumok, amelyek kimondják, hogy a vakcina jó, az emberek ugyanis csak akkor fognak bízni benne - tette hozzá. Szerinte valószínűleg megvannak ezek a papírok, ugyanis ha nem lennének, nem oltottak volna be a vakcinával 30 millió embert.

A kínai vakcinát méltatta az NNK osztályvezetője

A kínai vakcinát méltatta az NNK osztályvezetője

A kedden érkezett kínai oltóanyagszállítmánnyal mérföldkőhöz érkezett az ország a járvány elleni védekezésben - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédiának adott nyilatkozatában.

Úton az első kínai vakcinaszállítmány Budapestre, kicsit többet és korábban küldtek

Úton az első kínai vakcinaszállítmány Budapestre, kicsit többet és korábban küldtek

A szerződésben vállaltnál valamivel korábban és 50 ezerrel több, összesen 550 ezer adag vakcina érkezik Magyarországra Kínából - derül ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma reggeli Facebook-videójából. Ez azt jelenti, hogy 25 ezerrel több, 275 ezer ember oltására elegendő vakcina érkezik ma.

Gyorsul a járvány Magyarországon, Németország szigorít, Tirol a mutáns gócpontja lett

Gyorsul a járvány Magyarországon, Németország szigorít, Tirol a mutáns gócpontja lett

1707 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 387 462 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 70 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 706 főre emelkedett. Februárban újra emelkedni kezdett a koronavírussal regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon, és mára egyetértés van abban, hogy újra gyorsulóban van a járvány. A nemzetközi színtéren is szépen lassan felpörög a járvány, pedig a második hullám szigorításai még sok helyen érvényben vannak.

Az oroszok még nem is kérték, hogy az EU engedélyezze a Szputnyik vakcinát

Az oroszok még nem is kérték, hogy az EU engedélyezze a Szputnyik vakcinát

Mind ez idáig nem érkezett hivatalos kérelem a koronavírus elleni Szputnyik V orosz oltóanyag (Gam-COVID-Vac) fejlesztőitől sem a fokozatos szakvizsgálat (rolling review), sem pedig a forgalomba hozatali engedély folyamatának megkezdéséhez - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán.

Törökország szívesen tesztelné vakcináját Magyarországon

Törökország szívesen tesztelné vakcináját Magyarországon

Törökország, a járványhelyzettől függően, örömmel fogadná a saját fejlesztésű, koronavírus elleni vakcinája tesztelésének harmadik, klinikai fázisában Magyarország szakmai és tudományos együttműködését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ankarában, Fahrettin Koca török egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélése után.

Szlávik: időseket nem oltanak Magyarországon az AstraZenecával

Szlávik: időseket nem oltanak Magyarországon az AstraZenecával

Nem lehet hatékonyság szerint rangsorolni a Magyarországon elérhető koronavírus elleni védőoltásokat, valamennyinek rendkívül kevés a mellékhatása, alig-alig okoz helyi reakciókat, és mindegyik képes megakadályozni a súlyos megbetegedést - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.