profit

Kiderült: ezért sem aggódik az MNB a gyenge forint miatt

Az előző évhez képest csökkent a devizatartalék átváltásából származó profit 2017-ben, de még így is ez a tétel mentette meg a veszteségességtől a Magyar Nemzeti Bankot - derül ki a múlt héten közzétett éves MNB-jelentésből. Igaz, a jegybankmérleg átalakításával teljesen eltűnt az MNB kamatvesztesége, de ez még így is kevés a működési költségek fedezéséhez. A jövőben látszólag egyre nehezebb lehet a jegybanknak nyereséget elérnie, hiszen ehhez tovább gyengülő forintra vagy a rendszer átalakítására lehet szükség. Egy dolog azonban a jegybank kezére játszik: a mérlegben jelen lévő óriási készpénzállomány miatt a kamateredmény folyamatosan javulhat, ha a hazai hozamok nem pattannak el látványosan.

Hét éve nem volt ilyen: emelkedhet a repülőjegyek ára

Hét éve nem volt ilyen: emelkedhet a repülőjegyek ára

Nem kedvez a légitársaságoknak az olajár és a kamatok emelkedése, valamint a geopolitikai feszültségek is kockázatot jelentenek a szektornak. Mindezek fényében csökkentette az idei évre vonatkozó profitvárakozásait a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség.

Duplázta nyereségét az Amazon

Duplázta profitját az Amazon az első negyedévben és erős időszakot vár a menedzsment a következő három hónapra is: az elemzői várakozásokat felülmúló prognózist adtak. A cloud-szolgáltatások hajtják a profitot és a jövővel kapcsolatos fontos lépés, hogy áremelést jelentett be az Amazon az előfizetős szolgáltatására.

Durván elkezdett költeni a Google, hogy az internet királya maradjon

Durván elkezdett költeni a Google, hogy az internet királya maradjon

A Facebook-botrány egyelőre nem riasztotta el látványosan a hirdetőket az online hirdetésektől, a Google hirdetései bevételei továbbra is kétszámjegyű ütemben emelkednek. Viszont sokat is költ a jövőbeli növekedésre a cég és az innovatív projektek még mindig nagy veszteségeket generálnak az Alphabetnek. Így hiába a vártnál jobb első negyedéves eredmények, az árfolyam nem ugrott meg a gyorsjelentésre.

Már csak égette a pénzt Simicska médiabirodalma

Az utóbbi években jelentősen visszaesett Simicska Lajos médiaérdekeltségeinek árbevétele, a kiadások viszont nem csökkentek ezzel párhuzamosan, így jelentős veszteséget halmozott fel az üzletember. Vagyis a politika mellett gazdasági racionalitás is állhatott a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió felszámolása mögött, a következő időszak legnagyobb kérdése pedig a Hír Tv sorsa lehet.

Sokat hoznak a konyhára a Huawei okostelefonjai

28 százalékos profitnövekedésről számolt be 2017-re a Huawei ma reggel közzétett éves jelentésében. A cég hazai piaca jól teljesített és a szigorú költségkontroll is segített.

A tökéletes program Valentin napra! - Portfolio szeminárium

Ma van Valentin nap, mely sokak számára az év legszebb napja. Mások inkább a vakbélgyulladás világnapjához, vagy egy hüvelygomba fesztiválhoz érzik hasonlatosnak. Kicsit hasonlít a szituáció a tőzsdéhez, ahol mindig, minden szituációban egyszerre van jelen a vevő és az eladó. Akármelyik oldalon is állsz, szemináriumunk mindenki számára hasznos időtöltés a mai délutánra.

Hiába a járattörlések, rekord lehet a Ryanairnél

Hiába a járattörlések, rekord lehet a Ryanairnél

A járattörlések és a pilótahiány ellenére jó úton halad afelé a Ryanair, hogy rekordprofitot érjen el - közölte az ír diszkont légitársaság. Hozzátette, hogy a járattörlési krízis ráébresztette őket, hogy gyengeségek vannak a működésben.

Itt a bizonyíték: a forint csinált pénzgyárat az MNB-ből

Zsinórban a nyolcadik félévét zárta nyereséggel a Magyar Nemzeti Bank, amely azonban még mindig nem a negatív kamatoknak, hanem a gyenge forintnak köszönheti a profitot. Ráadásul a kamateredmény már nem nagyon tud tovább javulni, így várhatóan a jövőben is rá lesz utalva a gyengébb árfolyamra az MNB, ha nem akar veszteséges lenni.

A Men in Black óta nem volt ilyen jó éve a Sonynak

A Men in Black óta nem volt ilyen jó éve a Sonynak

Valaha volt legjobb első negyedévét zárta a Sony a profit tekintetében és ha így folytatódik, akkor két évtizede nem látott nyeresége lesz a jövő március végén záruló pénzügyi évében. A japán technológiai óriás profitja közel háromszorozódott az április-júniusi időszakban az előző év azonos negyedévéhez képest.

Jól húzott a Ford

A Ford Motors második negyedéves nyeresége emelkedett, döntően a pick-upok eladásának kedvező alakulása miatt - derül ki az Egyesült Államok második legnagyobb autógyártójának szerdán közzétett adataiból.

Hiába jött zsákszámra a pénz, fordult a kocka a befektetőházaknál

Az alapkezelők profitja tavaly 2,9%-kal esett vissza globális szinten, ami 66 milliárd eurós profitcsökkentést jelent éves összevetésben, miközben a globálisan kezelt vagyon 3%-kal 66 ezer milliárd euróra nőtt - írja a Financial Times a McKinsey adataira hivatkozva.

Új nyereségforrást találtak Matolcsyék, így már nem kell trükközniük

Tavaly is jelentős, 54,3 milliárd forintos profitot ért el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), melyből idén nem fizet osztalékot a költségvetésnek, hanem eredménytartalékba helyezi - derül ki a jegybank pénteken megjelent éves jelentéséből. Az eredmény szerkezete azonban jelentősen átalakult az utóbbi években: a kamateredmény már alig mutat veszteséget, az egyéb tényezők miatt azonban még mindig szükség van a devizaváltásból eredő profitra. Arra viszont már nincs szükség, hogy a kelleténél több devizát váltson át az MNB, mint ahogy arra 2013 és 2014 esetében gyanakodtunk. Az viszont érdekes, hogy a jegybank 2016-ban is átadott 600 millió forintnyi vagyont a Pallas Athéné Közgondolkodási Programnak, vagyis szerényebb mértékben ugyan, de folytatódott az alapítványok pénzelése.

Ugró árbevétel és zuhanó adózott eredmény a Duna Housenál

2016 negyedik negyedévében 32%-kal 1070 millió forintra ugrott a Duna House csoport árbevétele, miközben az üzleti eredménye (EBIT) 62%-kal 153 millió forint közelébe zuhant - többek között ezt tartalmazza a cég péntek este a BÉT-en közzétett gyorsjelentése. Az adózott eredmény a negyedik negyedévben éves összevetésben 60%-kal 141,7 millió forintra zuhant. Az éves fejlemények alapján a cég menedzsmentje részvényenként 130 forintos osztalék kifizetését javasolja majd a közgyűlésnek.

Csökkent a Masterplast árbevétele és nyeresége

Mintegy négy százalékkal maradt el a Masterplast árbevétele 2016-ban az egy évvel korábbitól, a negyedik negyedévben pedig hat százalékos volt a csökkenés - derül ki a társaság szerdán közzétett beszámolójából. Ezzel párhuzamosan az év egészében hét százalékkal csökkent a társaság adózott eredménye, mely 2,4 millió eurót tett ki.

Szép csendben új vizekre kormányozhatják az MNB-t Matolcsyék

Ismét meglepte a szakértőket kedden a Monetáris Tanács azzal, hogy módosított a kamatkondíciókon, amivel gyakorlatilag a kamatfolyosó felső széle mostantól egyben az irányadó kamat lesz. Ugyanakkor ha kicsit visszalapozunk a jegybanki nyilatkozatokban, akkor egyáltalán nem újdonság a törekvés, arra utalhat, hogy a többéves céljuk felé tettek egy újabb lépést.

Ha kellőképpen pesszimista vagy, mindennek örülsz

Az 500 legnagyobb, tőzsdén jegyzett amerikai vállalat közel kétharmada már közzétette negyedéves beszámolóját, ez alapján a bevételek öt negyedév visszaesés után végre legalább stagnálnak, a profit viszont zsinórban ötödik negyedéve esik.

Az ExxonMobilnak is az olajár tett be

Az amerikai olajcég is az alacsony olajárat nyögi, a Shellhez hasonlóan itt is magasabb profitot vártak az elemzők a tényleges számok azonban a vártnál nagyobb visszaesést mutatnak. A gyorsjelentés megjelenését követően a részvények árfolyama közel 2,7 százalékot esett a piacnyitás előtti kereskedésben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!