A Kínai Emberes Űrügynökség (CMSA) szerdán közölte, hogy elhalasztották a Sencsou–20 visszatérését,
mert a járművet feltehetően mikroméretű űrtörmelék érte.
Ez szokatlan helyzet, és megzavarhatja a Tienkung űrállomás működését. A CMSA szerint a becsapódás elemzése és a kockázatértékelés folyamatban van. Új menetrendet nem adtak meg; az űrhajó eredetileg szerdán, Észak-Kínában szállt volna le.
A késés rávilágít arra, hogy a növekvő mennyiségű űrszemét komoly kockázatot jelent az űrutazásra. Az űrszemét — a rakéták elhasznált fokozatai és az űreszközökről leváló darabok — több száz kilométerrel a Föld felett kering, és ütközésveszélyt jelent az országok aktív űreszközeire.
A Sencsou-programban háromfős kínai legénységek utaznak a Tienkungra és onnan vissza, jellemzően féléves küldetéseken. Feladataik közé tartozik többek között az űrállomáson keletkező, törmelékbecsapódás okozta sérülések javítása is.
Idén áprilisban a Sencsou–19 visszatérése az időjárás miatt egy napot csúszott, de most fordul elő először, hogy űrszemét miatt halasztanak visszatérést. A CMSA nem közölte, hogy a Sencsou–20-at még repülés közben vagy már a Tienkungon érte-e a törmelék. A Sencsou–21 múlt héten érkezett, és jelenleg is az űrállomáshoz dokkolva tartózkodik; a két legénység többnapos átadás-átvételen van. A közlemény nem említette sem a Tienkungot, sem a Sencsou–21-et.
Az érvényes protokollok szerint, ha a Sencsou–20 sérülései nem javíthatók a Tienkungon, akkor a Sencsou–21 hozza vissza a korábbi legénységet a Földre. Ha mindkét űreszköz javíthatatlanul megsérült, tartalék Sencsou indulna a Csiucsüan Műholdindító Központból, Északnyugat-Kínából. Itt egy tartalék Hosszú Menetelés–2F hordozórakéta és egy Sencsou űrhajó folyamatos készenlétben áll pályán történő vészhelyzet esetére.
Noha a halasztás rövid is lehet, volt már példa arra, hogy űrhajósok a vártnál jóval tovább maradtak az űrben. Tavaly a Boeing Starliner műszaki problémái miatt két NASA-űrhajós kilenc hónapig a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodott, amíg egy másik jármű haza nem hozta őket.
Az űrszemét gyors elszaporodása az utóbbi években egyre hangosabb együttműködési felhívásokat vált ki az űrforgalom kezelésére. Egy tavalyi fórumon Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai–arab együttműködés keretében
"űrszemét-megfigyelő központ" létrehozását sürgette.
Egy ENSZ-testület ugyancsak tavaly sürgős intézkedéseket kért, közös adatbázist és nemzetközi keretrendszert javasolva a pályán keringő objektumok nyomon követésére és kezelésére.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Nukleáris dominóhatástól tart a diktatúra: kemény válaszlépéseket lengetett be Phenjan
Évek óta nem tapasztalt felkérésre érkezett reakció.
Meglett a hatása Trump pálfordulásának: ritka egyetértésben szavazták meg a képviselők a titkos akták kiadását
Az alsóházban szinte egyhangú döntés született az Epstein-ügyről.
Gyűlnek a viharfelhők Trump feje fölött: zuhanórepülésben a népszerűsége, különösen egy ügy tett be neki
Lassan eléri Joe Biden legrosszabb eredményét.
Van egy komoly problémája az egész világ átformálására fejlesztett amerikai szuperfegyvernek
A riválisok válaszra készülnek.
Aresztovics: összeállt a nagy terv, le fogják váltani Zelenszkijt
Kész forgatókönyvről beszélnek.
Ezermilliárd dolláros bomba: a közel-keleti hatalom majdnem megduplázza befektetéseit Amerikában
Nagy bejelentést tettek a Fehér Házban.
Mikor jöhet az első nagyobb hó Magyarországon? – Már látszik valami az előrejelzési térképeken
Még sok a bizonytalanság.
Egyre többet buknak a magyarok azon, hogy nem kötik le a pénzüket
Az idei harmadik negyedévében tovább emelkedett a lekötés nélkül, készpénzben, látra szóló betétben tartott összeg. Ezek az összegek jellemzően nem kamatoznak, emiatt nagyon sokat veszíten
Black Fridayből Black November: hogyan lesz egyre kiterjedtebb az akciózási időszak?
A Black Friday mára egész szezonra kiterjedő, globális vásárlási jelenséggé nőtte ki magát.
Ki fizeti meg végső soron a bankadó növelését?
4,9 százalékos GDP-arányos hiányadatról érkezett hír, ami jóval magasabb, mint a kormány várakozásai. Ezután a kormány megemelte a hiánycélt, és kétszeres bankadót jelentett be. Szabó...
Amikor racionális az irracionális viselkedés
Miután nagyobb összeget nyerünk, hajlamosabbak vagyunk kisebb kockázatot vállalni és "ráülni" az eredményre. Nagyobb veszteség után viszont inkább kockáztatunk. Ez Ön szerint is irracionál
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az egészet 23 dolláron, utólag persze könnyű okosnak lenni. A kérdés az, hogy érdemes-e még viss
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
Nem igazán látszik, ki vagy mi tudná megállítani a forintot
A befektetőket a magas kamatokon kívül semmi nem hatja meg.
Nagy változás jön az adóbevallásban – Mire kell most figyelni?
A WTS Klient szakértőjével beszélgettünk.
Terézvárosi AirBnb tiltás: indul az országos lavina?
Mi lesz a rövidtávú lakáskiadással?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

