spacex

Egyre közelebb araszol az emberiség egy bénító katasztrófához, amely a teljes bolygó számára nagy veszélyt jelent

2025. április 06. 15:00 | Pruzsinszki Bence

Egyre közelebb araszol az emberiség egy bénító katasztrófához, amely a teljes bolygó számára nagy veszélyt jelent

Amikor űrkutatásról beszélünk, hajlamosak vagyunk egyből elrugaszkodott űrkolonizáló tervekre, távoli bolygókra való utazásra, és ezen nagyszabású ötleteket nehezítő akadályok leküzdésére gondolni. Pedig az űrkutatás jövőjével kapcsolatban az egyik fontos probléma mindössze néhány száz kilométerrel a földfelszín felett, az alacsony keringési pályákon keresendő. Az ESA frissen publikált jelentése szerint az űrhulladék mennyisége 2024-ben is növekedett. A Föld körül egyre nagyobb mennyiségben, kontrollálatlanul keringő hulladék lassan már a modern technológiákhoz elengedhetetlen műholdakat, vagy épp az emberes űrrepülést is veszélybe sodorja, az emberiségnek azonban még nem sikerült hatékony megoldást találnia a probléma kezelésére.

Készül Európa megoldása, amivel lecserélnék Ukrajnában az Elon Musk által biztosított technológiát

2025. április 04. 16:24 | Portfolio

Készül Európa megoldása, amivel lecserélnék Ukrajnában az Elon Musk által biztosított technológiát

A német kormány finanszírozza Ukrajna hozzáférését a francia Eutelsat műholdas internetszolgáltatásához - mondta el a Reutersnek a műholdvállalat vezetője, Eva Berneke. A francia űrtechnológiai vállalat nemrégiben az Elon Musk által vezetett SpaceX Starlink-rendszerének egy lehetséges, európai alternatívájaként merült fel a hírekben. A vezérigazgató azt is elmondta a hírügynökségnek, hogy szeretnék 5000 és 10 000 közöttire növelni az Ukrajnában található internetes termináljaik számát a jövőben, ami ugyan jócskán elmarad a Starlink eszközeinek számától, előrelépést jelentene az amerikai technológiától való függetlenedésben.

Beindult az űripar a 4iG-nál, nem csak az Egyesült Államokban tárgyalnak

2025. április 01. 18:21 | Portfolio

Beindult az űripar a 4iG-nál, nem csak az Egyesült Államokban tárgyalnak

Felpörögtek az események az elmúlt hónapokban a 4iG űripari leányvállalatánál, több partnerséget bejelentett a cég, Jászai Gellért csapatával pedig az Egyesült Államokban folytatott megbeszéléseket többek között a Boeinggel és a SpaceX-szel. Mindeközben épül az űrtechnológiai gyártóközpont Martonvásáron, amely jövőre megkezdheti működését. A hírekre a befektetők is reagáltak, a 4iG árfolyama óriási emelkedést mutatott december óta. Sárhegyi Istvánt, a 4iG Space & Defence vezérigazgatóját kérdeztük arról, hogy miről tárgyaltak az amerikai nagyvállalatokkal, miért kell új magyar űrstratégia, és arról, hogy mi a további terv a SpaceCommal.

Olyan küldetést indított a SpaceX, amilyenre soha nem volt még példa eddig

2025. április 01. 09:15 | Portfolio

Olyan küldetést indított a SpaceX, amilyenre soha nem volt még példa eddig

Az Elon Musk által vezetett SpaceX hétfőn felbocsájtotta Floridából a Fram2 névre keresztelt küldetés utasait, a vállalat Crew Dragon űrkapszulájának fedélzetén. A privát űrmisszió finanszírozója, Chun Wang kripto-milliárdos, valamint három társa 3-4 napig fog a bolygó körül keringeni, a történelemben először a bolygó északi és déli sarka felett húzódó keringési pályán. A szakemberek szerint a manőver különösen energiaigényes, a küldetés során pedig nem végeznek olyan tudományos munkát, amely indokolná a szokatlan pályaválasztást - írta meg a CNN.

A Boeinggel tárgyalt Jászai Gellért

2025. március 26. 09:09 | Portfolio

A Boeinggel tárgyalt Jászai Gellért

A Boeinggel tárgyalt Jászai Gellért, a 4iG elnöke és Magyarország nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős nagykövete, valamint a hazai űriparról és űrkutatásról és védelmi kérdésekről beszélt amerikai kormányzati szereplőkkel – derül ki Jászai Gellért LinkedIn-posztjából.

Keményen megfenyegette a szivárogtatókat Elon Musk:

2025. március 21. 10:48 | Portfolio

Keményen megfenyegette a szivárogtatókat Elon Musk: "el lesznek kapva!"

Donald Trump amerikai elnök szövetségese, Elon Musk nyíltan megfenyegette a Pentagon azon munkatársait, akik kiszivárogtathatták azt a Trumpék által tévesnek nevezett információt, hogy a techmilliárdos egy esetleges amerikai-kínai háborúról kaphat tájékoztatást a védelmi minisztériumtól - írja a Politico.

Kína elleni háborúra készül Amerika? Megszólalt Donald Trump

2025. március 21. 08:39 | Portfolio

Kína elleni háborúra készül Amerika? Megszólalt Donald Trump

A Kínában számos üzleti érdekkel bíró Elon Musk techmilliárdos, Donald Trump amerikai elnök szoros szövetségese pénteken tájékoztatást kap a Pentagontól az amerikai haderő Kínával szembeni haditerveiről - jelentette a New York Times amerikai tisztviselőkre hivatkozva. A republikánus zászlóvivő és védelmi minisztere egyaránt tagadta, hogy az említett egyeztetésen szóba kerülne Kína.

Hónapokig várták a segítséget az űrben, nagy figyelem közepette értek földet a NASA űrhajósai

2025. március 19. 16:00 | Portfolio

Hónapokig várták a segítséget az űrben, nagy figyelem közepette értek földet a NASA űrhajósai

A felpörgő űrverseny közepette megszokhattuk már, hogy egyre nagyobb figyelem övezi az űrkutatást. Az elmúlt napokban azonban egy különleges sztori tartotta lázban az embereket világszerte. Az eredetileg 8 napos küldetésre induló Boeing Starliner tesztlegénysége tegnap 9 hónap után tért vissza a Földre a Nemzetközi Űrállomásról. A Trump-adminisztráció érkezésével politikai élt is kapó eset az internetes keresésekben is megmutatta magát, amelyet a Google Trends adatai alapján vizsgáltunk meg.

Szerencsésen hazatért a két űrben rekedt asztronauta

2025. március 19. 07:10 | Portfolio

Szerencsésen hazatért a két űrben rekedt asztronauta

A két űrben rekedt NASA űrhajós, Butch Wilmore és Suni Williams sikeresen visszatért a Földre egy SpaceX kapszulában, miután kilenc hónapot töltöttek a Nemzetközi Űrállomáson - számolt be a Reuters. A küldetés eredetileg csak egy hétre szólt volna, de a Boeing Starliner űrhajó meghibásodása miatt jelentősen elhúzódott.

A klímaváltozás veszélyezteti Elon Musk nagy projektjét

2025. március 17. 17:13 | Portfolio

A klímaváltozás veszélyezteti Elon Musk nagy projektjét

A klímaváltozás miatt elvékonyodó felső légkör egyre kevésbé képes eltávolítani az űrszemetet a Föld körüli pályáról, ami a következő évtizedekben jelentősen korlátozhatja a műholdak biztonságos működését - derül ki egy új kutatásból, amelyről a space.com számolt be. Ez gond lehet a SpaceX Starlink vagy az Amazon Project Kuiper műholdaknak is.

Régóta várt küldetésre indul a NASA

2025. március 14. 17:28 | Portfolio

Régóta várt küldetésre indul a NASA

A NASA és a SpaceX ma indítaná útjára azt a régóta várt személyzetes űrhajót, amely lehetővé teszi két amerikai űrhajós hazatérését, akik kilenc hónapja tartózkodnak a Nemzetközi Űrállomáson - írja a Reuters. A küldetés politikai színezetet is kapott, miután Donald Trump és tanácsadója, a SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk bizonyítékok nélkül azt állították, hogy Joe Biden korábbi elnök politikai okokból hagyta az űrállomáson az űrhajósokat.

Elhalasztották a SpaceX kilövését: továbbra sem tudják hazahozni az űrben rekedt asztronautákat

2025. március 13. 08:42 | Portfolio

Elhalasztották a SpaceX kilövését: továbbra sem tudják hazahozni az űrben rekedt asztronautákat

Az Elon Musk által vezetett SpaceX űripari vállalat elhalasztotta a következő kilövését, amellyel négy űrhajóst küldtek volna fel a Nemzetközi Űrállomásra. Az eset azért érdekes, mert a négy asztronauta felküldése teremtette volna meg a lehetőségét annak, hogy a két, immár kilenc hónapja az űrben rekedt amerikai űrhajós hazatérhessen a Földre, szintén a SpaceX egyik űrhajójával.

Lehullott a lepel,  Elon Musk ennyit utalhat Donald Trumpnak – Példátlan kifizetés van készülőben?

2025. március 12. 11:45 | Portfolio

Lehullott a lepel, Elon Musk ennyit utalhat Donald Trumpnak – Példátlan kifizetés van készülőben?

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk várhatóan 100 millió dollárt készül adományozni Donald Trump amerikai elnök kampányszervezeteinek. A Tesla, a SpaceX és az X közösségi platform vezetője ezzel precedens nélküli lépést tesz, hiszen eddig sosem volt példa kormányzati alkalmazottként tett hasonló mértékű politikai hozzájárulásra - írja a New York Times.

Részletes keresés