szemét

Megmenthetjük a bolygót, de ehhez sokat kell tennünk

Megmenthetjük a bolygót, de ehhez sokat kell tennünk

Hihetetlen mennyiségű hulladék kerül a bolygó vizeibe, és már azt is tudjuk, hogy az embereknek hetente egy bankkártyányi műanyag jut be a szervezetébe. Éppen ezért soha nem volt még ilyen fontos, hogy határozott lépéseket tegyünk a körforgásos gazdaság felé. A jó megoldások léteznek, már csak alkalmazni kell azokat.

Egyre több szemetet termelnek a magyarok

Egyre több szemetet termelnek a magyarok

A közszolgáltatás körében gyűjtött hulladékmennyiség elmúlt években tapasztalható folyamatos növekedése a következő években is folytatódhat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) várakozása szerint.

Bűncselekmény lesz a szemetelés, bekeményít a kormány

Egy most készülő jogszabálytervezet szerint a szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezés a jövőben bűncselekménynek fog számítani - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki szerint a szemetelés egyik oka a kereskedelemben használt túl sok csomagolóanyag, ezért elmondása szerint a kormány a következő időszakban azon dolgozik majd, hogy ezeket az anyagokat betétdíjassá tegye.

Kevés szemetet termelnek a magyarok

Kevés szemetet termelnek a magyarok

A magyarok termelik az egyik legkevesebb szemetet az EU-ban; csak négy tagországban kisebb az egy főre jutó települési hulladék mennyisége, mint itthon.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.