Összecsapott a Wagner csoport zsoldosaival az ukrán katonai hírszerző szolgálat, a HUR különleges műveleti egysége Szudánban – írja a Kyiv Post. Az esetről készült videó szerint az ukránok legalább három foglyot is ejtettek, akiket felvételen hallgattak ki.
A Kyiv Post nemrégiben tett közzé egy videót az X-en (korábban Twitter), amin az ukrán lap szerint az látható, amint a különleges alakulatok (SSO) fegyveresei a Wagner-zsoldosokra támadnak, nem is akárhol.
A sikertelen puccsot követően az orosz Wagner csoport sorsa meglehetősen kellemetlenre fordult: a Bahmuti vérszivattyú után a magánhadsereg egy részét "ismerős" terepre, Afrikába vezényelték át, ahol többek között a szudáni lázadóknak nyújtanak segítséget. Az utóbbi időszakban azonban éppen Szudánban szenvedtek súlyos veszteségeket, a CNN értesülései szerint pedig nem más áll a támadások hátterében, mint az ukrán különleges alakulatok.
Ukrán különleges erők állhatnak néhány dróntámadás és egy szárazföldi művelet mögött, melyeket a szudáni polgárháborúban a Wagner orosz zsoldoscsoport által támogatott lázadó Gyorsreagálású Erők (RSF) ellen vittek véghez – írja a CNN.
Ismét kiújultak a harcok Szudán fővárosában, Kartúmban - Írja az AFP-re hivatkozva az MTI. A lövöldözések során több ismert épület is kigyulladt a városközpontban.
A szudáni polgárháborúban is elkezdték használni a civil piacra készült olcsó kínai drónokat katonai célokra, az első felvételek erről már fel is kerültek az internetre.
A Közép-afrikai Köztársaságban dúló súlyos humanitárius válságra hívta fel a figyelmet szerdán az ENSZ ottani békemissziójának vezetőhelyettese, aláhúzva, hogy bár 2,4 millió embernek van szüksége segélyekre, a humanitárius célokra kért összegnek azonban még mindig elenyészően kevés része érkezett be. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok 163 millió dollár (mintegy 65 milliárd forintnyi) humanitárius segélyt jelentett be a belpolitikai válsággal, és fegyveres konfliktussal sújtott Szudánnak, valamint az országból elmenekült embereket befogadó környező államoknak.
Már több mint 5 millió ember hagyta már el otthonát a hónapok óta tartó konfliktus miatt Szudánban, miközben az ország hadserege és a rivális félkatonai erő közötti összecsapások továbbra sem enyhülnek- közölte az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) szerdán.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hétfőn bejelentette, hogy 1,8 millió ember menekülhet el Szudánból év végéig a szomszédos öt országba, ezért további egymilliárd dollárra lesz szüksége az erőszak elől menekülők ellátásához.
A Wall Street Journal riportot tett közzé Jevgenyij Prigozsin utolsó napjairól. A Wagner-vezér Afrikából tért vissza Oroszországba, ahol aztán lezuhant a repülőgépe.
Egy brit kormányzati jelentésből kiderül, hogy az orosz Wagner csoport aranycsempészettel foglalkozik Szudánban, ami jelentős szerepet játszik az orosz gazdaság megtámogatásában. A londoni parlament külügyi bizottsága által készített elemzés szerint a szankciók kijátszására használták a zsákmányolt aranyat, de a júniusi puccskísérlet után ez a lehetőség is kicsúszhat Vlagyimir Putyin elnök kezéből.
A BBC értesülései szerint az Egyesült Királyság külügyi tanácsa éles kritikával illette a brit kormányt, mivel az meglátásuk szerint súlyosan alábecsüli az orosz Wagner csoport által Afrikában nyújtott fenyegetést.
Legalább négy civil meghalt és további négy megsebesült egy kórház elleni dróntámadásban Szudánban, Omdurman városában. A támadás, amelyet a szudáni gyorsreagálású félkatonai támogató erők (RSF) hajtottak végre, az ország hadserege és az RSF között április közepén kezdődött konfliktus közepette történt - olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében.
A hárommilliót is meghaladta már azok száma, akik a Szudánban kitört harcok miatt otthonuk elhagyására kényszerültek - közölte az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) szerdán.
Legkevesebb 22 szudáni civil meghalt, sok megsebesült szombaton a szudáni főváros, Kartúm közelében végrehajtott légicsapásokban - közölte a helyi egészségügyi minisztérium. A tájékoztatás szerint az ország legnagyobb városában, Omdurmánban történt a támadás.
Szudán példátlan gyorsasággal süllyed halálba és pusztulásba - mondta António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn egy genfi adománygyűjtő konferencia megnyitóján.
Megszületett a kormánydöntés.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Az energiaszektorban jelentős keresletnövekedést hozhat a mesterséges intelligencia.
A magyar piac is feljebb került.
A nagy erősödés után könnyen fordulat jöhet.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.