szövetség

Fontos változás! - Ma már délben bezárnak a legnagyobb üzletláncok

2021. december 24. 08:08 | Portfolio

Fontos változás! - Ma már délben bezárnak a legnagyobb üzletláncok

Néhány kevés számú kivételtől eltekintve egyes bevásárlóközpontokban szerződéses kötelezettség miatt a legnagyobb üzletláncok üzletei december 24-én 12 óráig fogadják majd a vásárlókat. Egyes iparcikk kereskedelmi áruházak az érintett napon nem is nyitnak ki.

Kína uralma alá hajtaná a fél világot, de kik lehetnek ebben hűséges szövetségesei?

2021. november 17. 13:52 | Portfolio

Kína uralma alá hajtaná a fél világot, de kik lehetnek ebben hűséges szövetségesei?

Az elmúlt időszakban Kína egyre inkább igyekezett az utóbbi évtizedekben megszerzett gazdasági hatalmát a geopolitika területére is kiterjeszteni. Ennek hatására egyesek felvetik annak a lehetőségét, hogy Kína erre alapozva akár egy saját szövetségi rendszert építhet ki magának az Egyesült Államok által vezetett tömbbel szemben. Valójában azonban a hagyományos szövetségépítés kevésbé tartozik a kínai vezetés céljai közé e mögött pedig történelmi és gyakorlati megfontolások is húzódnak. Nem beszélve arról, hogy eközben a nyugati országok is sok tekintetben szorosabbra fűzték együttműködésüket, nem kis részben az utóbbi években tanúsított asszertív kínai külpolitika miatt.

Védelmi megállapodást kötött Japán Vietnámmal

2021. szeptember 11. 21:52 | MTI

Védelmi megállapodást kötött Japán Vietnámmal

Új szintre emelték a Japán és Vietnam közötti védelmi együttműködési partnerséget egy szombaton Hanoiban aláírt megállapodással, amelynek értelmében Japán ezentúl védelmi berendezéseket és technológiákat adhat át Vietnamnak - közölte Kisi Nobuo japán védelmi miniszter. Közben szombaton a vietnami fővárosban tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszter is, aki vietnami tárgyalópartnereivel megerősítette, hogy fokozni akarják az egységet és az együttműködést a kétoldalú kapcsolatokban.

Két hét múlva rajtol a Kékszalag: idén először adják át a KPMG Fair Play különdíjat

2021. július 07. 16:19 | Portfolio

Két hét múlva rajtol a Kékszalag: idén először adják át a KPMG Fair Play különdíjat

Július 22-én, reggel kilenc órakor rajtol el az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Idén is több mint hatszáz hajó részvételére számít a verseny rendezője, a Magyar Vitorlás Szövetség. A programok tekintetében lesznek ugyan változások, de ami nem változik, hogy a versenyzőknek a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred távot kell teljesíteniük, ami légvonalban 155 kilométeres távolság, de a szélviszonyok alakulásának megfelelően, ennél sokkal több is lehet. A résztvevőknek negyvennyolc órája van az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj teljesítésére, tehát 2021.07.24-én reggel 9:00 óráig lehet érvényesen beérni a célba.

Kemény üzengetés zajlik a NATO és Kína között

2021. június 15. 10:05 | Portfolio

Kemény üzengetés zajlik a NATO és Kína között

Kína Európai Unióhoz delegált missziója felszólította a NATO-t, hogy ne nagyítsák fel a „kínai fenyegetés teóriáját” miután a katonai szövetség vezetői kifejezésre juttatták, hogy az ázsiai ország rendszerszintű kihívást jelent – írja a Reuters.

Miniszteri szintre vihetik a Dunaferr ügyét

2020. december 16. 19:49 | Portfolio

Miniszteri szintre vihetik a Dunaferr ügyét

A Versenyszféra és a Kormány Állandó konzultációs Fórumának (VKF) ülésén a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy átmeneti támogatást kellene adjon a Dunaferrnek a Gazdaságvédelmi Alapból a kormány a bérek időben történő kifizetéséhez. A Népszava szerint az ügyet miniszteri szinten vizsgálnák.

Az Európai Uniót is lepipálja az együttműködés, ami ma megszületett Ázsiában

2020. november 15. 20:56 | MTI

Az Európai Uniót is lepipálja az együttműködés, ami ma megszületett Ázsiában

A szabadkereskedelem diadalának nevezte Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, hogy az ASEAN-tagállamok és partnereik vasárnap aláírták a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership, RCEP) nevű ázsiai szabadkereskedelmi megállapodást egy vietnami rendezésű, virtuális csúcstalálkozó zárásaként.

Gyorssegélyt kaphatnak a munka nélkül maradt kreatív és kommunikációs szakemberek

2020. augusztus 12. 10:59 | Portfolio

Gyorssegélyt kaphatnak a munka nélkül maradt kreatív és kommunikációs szakemberek

A koronavírus-járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogat a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) legújabb programja: fejenként 150 ezer forintos gyorssegély mellett a MAKSZ egy, az iparágra szakosodott álláskereső portált is létrehozott.

2020. július 07. 17:30 | Inforádió

Most jön az igazi robbanás a Balatonnál: a hétvégén már nagyon sokan lesznek a strandokon

A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint reális, hogy a magyar tenger partján másfélszer annyi szabadstrand van, mint ahány önkormányzat, még ha az eloszlás nem is egyenletes. elenleg 64 szabadstrand található a magyar tenger körül, ami Hoffmann Henrik szerint elegendő lehet, hogy mindenki megtalálja a maga számára szimpatikusat, ha ilyenre vágyik.

Itt a nagy terv, a túlélésért átalakítják a világ egyik legnagyobb autógyártóját

2020. május 27. 10:23 | Nagy Viktor

Itt a nagy terv, a túlélésért átalakítják a világ egyik legnagyobb autógyártóját

Évek óta recseg-ropog a világ egyik legnagyobb autógyártó csoportja, a Renault, a Nissan és a Mitsubishi közötti együttműködés, igazából a cégcsoport egyik vállalatának sem megy jól, az eladások csökkennek, a marzsok iparági szinten alacsonyak, a problémák már jóval a mostani válság előtt jelentkeztek, a koronavírus-járvány csak felgyorsította a folyamatokat. Most új startégiával állt elő az autógyártó-szövetség, aminek lényege, hogy a szinergiahatások maximális kiaknázásáért nem csak az egyes régiókat, de az autótípusokat és a különböző technológiákat is felosztják egymás között, és minden területnek lesz egy „specialistája”, a cégszövetség más vállalatai pedig követik majd a „vezetőt”.

Kiakadtak a szakszervezetek, új rabszolgatörvényt emlegetnek

2020. március 25. 19:33 | Portfolio

Kiakadtak a szakszervezetek, új rabszolgatörvényt emlegetnek

Kiakadtak a szakszervezetek a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége frissen „összedobott” többpontos javaslatán, amelyet az MGYOSZ  vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtott be a kormánynak. A tervezet első olvasatra nem más, mint rabszolgatörvény a négyzeten – írja a Magyar Szakszervezeti Szövetség friss közleményében.

Erősítené a védelmi szövetséget Japán és Amerika

2020. január 17. 18:01 | MTI

Erősítené a védelmi szövetséget Japán és Amerika

A két ország védelmi szövetségének megerősítését ígérték Japán és az Egyesült Államok védelmi, illetve külügyminiszterei pénteken Tokióban, és megemlékeztek a kétoldalú biztonsági megállapodás megkötésének 60. évfordulójáról.

Részletes keresés