Vissza kell fizetni az önkormányzatoknak az idei földadót

Vissza kell fizetni az önkormányzatoknak az idei földadót

Az a települési önkormányzat, amely a termőföldre, termőföld tulajdonjogára vagy termőföldet terhelő, ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jogra települési adót állapított meg, köteles annak a 2023. adóévre jutó, megfizetett, beszedett összegét az adóalany számára 2023. október 1-jéig visszatéríteni – olvasható a pénteken a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletben.

Töretlenül drágulnak a termőföldek - Térképen mutatjuk, hol, mennyit ér egy hektár

Töretlenül drágulnak a termőföldek - Térképen mutatjuk, hol, mennyit ér egy hektár

Megjelent az OTP legfrissebb Termőföld Értéktérképe, amely ismét részletes térképeken mutatja be Magyarország termőföldjeinek statisztikáit. Az elemzésből kiderül, hogy tavaly 19%-kal kevesebb tranzakció keretében 21%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2021-ben. Az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, így a tavalyi 3,2%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2022-re összességében már átlagosan 3,2-szeresére növelte árát. Az idén júniusban induló állami földárverések, illetve az erőteljes inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, ami még magasabb szintekre hajthatja az árakat.

Éhezés jöhet az orosz invázió miatt, de nem a háborús földszennyezés a ludas

Éhezés jöhet az orosz invázió miatt, de nem a háborús földszennyezés a ludas

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsorban egy témánk volt, ez pedig az, hogy a világ élelmezési piacára rányomhatja a bélyegét az orosz-ukrán háború, ennek oka viszont nem a szennyezett ukrán földterületekben keresendő, sokkal inkább a műtrágyapiac akadozása okozhat problémákat. A témáról Kerekes Miklóst, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük.

Megtiltaná a földadót az Agrárminisztérium

Megtiltaná a földadót az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium már dolgozik a földadó eltörlését célzó törvényjavaslaton, miután gazdaszervezetek 120 ezer aláírást gyűjtöttek össze a Hódmezővásárhelyen kivetett közteher elleni tiltakozásul.

Kétszámjegyű növekedés a földek árában - Térképen az ország legolcsóbb és legdrágább területei

Kétszámjegyű növekedés a földek árában - Térképen az ország legolcsóbb és legdrágább területei

Az előző két évit meghaladó ütemben folytatódott 2021-ben a termőföldárak emelkedése: mező- és erdőgazdasági területek ára átlagosan 10%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A legjelentősebb művelési ág, a szántó átlagára 1,9 millió forint volt hektáronként. A legtöbb termőföldet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében forgalmazták - áll a KSH legújabb termőföldárakról szóló összefoglalójában.

Újabb földterületeket ad el az állam

Újabb földterületeket ad el az állam

Megkezdődött a következő üteme a 10 hektár alatti állami földek értékesítésének. Ezúttal főként erdő, gyümölcsös, szőlő és fásított területekre, valamint vegyes művelési ágú földekre lehet ajánlatot tenni.

Töretlen a termőföldek áremelkedése - Térképen az országos árkülönbségek

Töretlen a termőföldek áremelkedése - Térképen az országos árkülönbségek

Tavaly 36%-kal több tranzakció keretében 22%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2020-ban. Az árak emelkedése továbbra is töretlen, így a tavalyi közel 7%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2021-re összességében már átlagosan háromszorosára növelte árát. Az idei évben kialakult inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése pedig még magasabb szintekre hajthatja az árakat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

Ismét bebizonyosodott, hogy jó befektetés a termőföld: tovább nőttek az árak

Ismét bebizonyosodott, hogy jó befektetés a termőföld: tovább nőttek az árak

Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021 első három negyedévében, a szántóföldek fajlagos ára a legtöbb régióban megközelítette, Közép-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon meg is haladta kétmillió forintot. A szántók és a gyümölcsösök kivételével a többi művelési ágban gyorsult a hektáronként fizetendő összegek növekedése, az erdők és fásított területek esetében volt a legnagyobb, 15,8 százalékos az áremelkedés 2020-hoz képest - derül ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásából.

Kiderült: rendkívül fontos a magyaroknak az önellátás a stratégiai erőforrásokból, élelmiszerekből és energiából

Kiderült: rendkívül fontos a magyaroknak az önellátás a stratégiai erőforrásokból, élelmiszerekből és energiából

Az európai állampolgárok mintegy 90 százaléka fontosnak gondolja, hogy az országok lehetőség szerint ne szoruljanak rá olyan stratégiai erőforrásokra és árucikkekre, mint a víz, a termőföld, az élelmiszer vagy az energia - derül ki a Klímapolitikai Intézet és a Századvég együttműködésében készült átfogó, 30 ezer főre és 30 országra kiterjedő közvéleménykutatásból. Az adatok azt mutatják, hogy a magyarok az uniós átlagnál jóval nagyobb arányban tartják nagyon fontosnak azt, hogy az alapvető természeti erőforrásokkal a saját országuk rendelkezzen, illetve az élelmiszereket és az energiát saját maga termelje meg.

Termőföld vagy lakás? - Melyik a jobb befektetés?

Termőföld vagy lakás? - Melyik a jobb befektetés?

Különböző elemzéseinkben rendszeresen foglalkozunk a lakásárak alakulásával, negyedéves vagy éves árindexek formájában közzétéve azokat. Alkalmanként viszont a mezőgazdasági ingatlanok piacát is bemutatjuk, ahol az elmúlt években ugyancsak nagy változások zajlottak. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a pénzünket 2008-ban befektetve mikor jártunk jobban, ha mezőgazdasági vagy ha lakóingatlanba fektettünk. Érdekes eredményeket kaptunk.

Térképen mutatjuk meg az országos termőföldárakat: íme a legértékesebb területek

Térképen mutatjuk meg az országos termőföldárakat: íme a legértékesebb területek

Tavaly sem tört meg az évek óta tartó drágulási trend, a földárak növekedése az előző évit is meghaladta. Egyedül a szőlőkért kértek kevesebbet, mint egy évvel korábban és volt olyan régió, ahol több mint háromszorosára nőttek a termőföldek árai az elmúlt tíz évben. Óriási azonban a különbség az egyes területek között, míg a legdrágább, Hajdúszoboszlói járásban több mint 3 millió forintért lehetett egy hektár szántóhoz jutni, a Pétervásárai és az Aszódi járásban kevesebb mint 700 ezer forintért - derül ki a Takarék Termőföldindexéből.

Brutális áremelkedés a termőföldpiacon: térképen mutatjuk meg, hogy változtak az árak

Brutális áremelkedés a termőföldpiacon: térképen mutatjuk meg, hogy változtak az árak

Tavaly 10%-kal kevesebb tranzakció keretében 8%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2019-ben, az árak emelkedése ugyanakkor továbbra is töretlen. A tavalyi 5%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2020-ra átlagosan 275 százalékkal lett drágább, ami a lakáspiaci áremelkedsénél is jelentősen magasabb - derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.