törökország

2017. július 06. 14:06 | Árgyelán Ágnes

Putyin rendszerére fogadtál? Erdoganéra kellett volna

Egy-két éves stagnálás után elkezdett nőni a hazai részvényalapokban kezelt vagyon. Idén eddig a török és közép-európai piaci részvények bizonyultak a legjobb választásnak, aki mert kockáztatni, 20% feletti hozamot is zsebre tehetett. Ehhez képest a tavalyi sikersztorinak számító orosz részvényalapok már nem tűnnek olyan jó választásnak, és a magyar indexkövető részvények fénye is halványult. Az első félév 15 legjobb hozama közül ötöt az Aegon alapjai érték el.

2017. július 06. 13:22 | MTI

Az EP sorompót fektetne a török csatlakozás elé

Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amennyiben Ankara változatlan formában végrehajtja a széles körben bírált alkotmányos reformcsomagot.

2017. május 12. 10:25 | Portfolio

Több tucat tőzsdei alkalmazott vettek őrizetbe Törökországban

Az isztambuli tőzsde egykori alkalmazottai közül eddig 57 embert vettek őrizetbe pénteken annak gyanújával, hogy kapcsolatban álltak a hálózattal, amelyet Ankara a tavaly július 15-ei puccskísérletért felelőssé tesz - jelentette az Anadolu török hírügynökség.

2017. május 02. 12:19 | Portfolio

Mindenki látja, hogy a török csatlakozási folyamat halott

Az EU vezetői világosan látják, hogy a török csatlakozási folyamat halott, vagy legalábbis eddig, Erdogan vezetése alatt csak Törökország Európától való távolodását látták - mondta az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztosa, Johannes Hahn a Reutersnek.

2017. április 25. 21:55 | MTI

Erdogan visszaszólt: 54 éve várunk az ajtóban

Törökország átgondolja álláspontját az európai uniós csatlakozás kérdésében, ha az EU tovább várakoztatja és bizonyos tagállamok kitartanak jelenlegi ellenséges mentalitásuk mellett - nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden ankarai palotájában.

2017. április 17. 21:17 | MTI

Új népszavazások jöhetnek Törökországban

A török elnök kilátásba helyezte hétfőn, hogy újabb népszavazásokat ír ki az Európai Unióhoz való csatlakozásról és a halálbüntetés visszaállításáról.

2017. április 14. 15:50 | Portfolio

Sorsdöntő ütközethez érkezett az európai illiberalizmus

Vasárnap népszavazást tartanak Törökországban az alkotmány módosításáról, az eredmény pedig hosszú időre meghatározhatja az ország politikai irányát. Ha az igenek győznek, akkor megszűnne a miniszterelnöki tisztség, helyébe pedig egy rendkívül erős elnöki pozíció kerülne, egyesítve a mostani köztársasági elnök és miniszterelnök jogkörét. Sokan attól tartanak, hogy ezzel Recep Tayyip Erdogan, az illiberalizmus eszméjének egyik zászlóvívője és Törökország jelenlegi köztársasági elnöke egy de facto egyeduralmi rendszert építhet ki.

2017. március 21. 13:05 | MTI

Ebből nem lesz török EU-csatlakozás

"Egyre valószínűtlenebb" Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz, hacsak Ankara nem változtat gyorsan irányt - vélekedett kedden az unió bővítési biztosa a Bild című német napilap keddi számában megjelent nyilatkozatában. Johannes Hahn szerint Törökország már egy ideje "egyre inkább távolodik az EU-tól". A biztos úgy véli, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnök által követett tekintélyelvű irányvonal és az elnöki rendszer bevezetését célzó tervezett alkotmánymódosítás valójában "elfordulás Európától".

2017. március 16. 09:57 | MTI

Több millió menekült Európára szabadításával fenyegetnek a törökök

Ankara részben felfüggesztette az Európai Unió és Törökország közötti menekültügyi megállapodást, így az intézkedés értelmében Törökország jelenleg nem vesz vissza illegális migránsokat Görögországból - jelentette be szerdán Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter a 24 TV török televízióban. A törökök azzal is fenyegetnek, hogy az egész megállapodást is felmondják, így a Törökországban feltorlódott akár többmilliónyi menekült is útnak indulhatna Európa nyugati fele irányába. A fejleményekre reagálva ma rendkívüli sajtótájékoztatót tart Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter délelőtt 11:15-kor.

2017. március 15. 09:26 | MTI

Besokalltak a németek: megszakítanák a török EU-csatlakozási tárgyalásokat

A németek kétharmada azon a véleményen van, hogy Németországnak ki kellene állnia a Törökországgal folytatott európai uniós csatlakozási tárgyalások megszakítása mellett - derül ki az INSA közvélemény-kutató intézet egy felméréséből, amelyet szerdai számában ismertet a Bild című német lap. Csupán minden tizenkettedik megkérdezett volt más véleményen. A megkérdezettek fennmaradó része pedig nem adott választ a kérdésre.

2017. március 13. 11:25 | MTI, Portfolio

Jót tett a török diplomáciai balhé a holland kormánypártnak

Megerősödve jött ki a Mark Rutte holland miniszterelnök vezette kormánypárt a Hollandia és Törökország közötti diplomáciai pengeváltásból a friss felmérések szerint. Kevesebb, mint 48 óra van hátra a holland parlamenti választások kezdetéig.

2017. március 05. 18:02 | MTI

Demokráciából próbálta kioktatni a németeket a török elnök

A török elnök szerint Berlin a "náci gyakorlatot" követi azzal, hogy megtiltja a török politikusoknak az államfői jogkör kiszélesítését célzó alkotmánymódosítás melletti kampányolást a német városokban. A tavaly nyári török puccskísérlet több tízezer fős megtorló akcióját levezénylő Recep Tayyip Erdogan emellett azt is mondta Németország már nem demokrácia, letért annak útjáról és náci időkhöz hasonlította a mostani német hozzáállást.

2017. február 09. 17:32 | MTI

Putyinék véletlenül megtámadták a török hadsereget

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön telefonon fejezte ki sajnálatát és részvétét nyilvánította Recep Tayyip Erdogan török elnöknek amiatt, hogy Észak-Szíriában az orosz légierő "véletlenül" török katonákat ölt meg - jelentette a Habertürk török napilap internetes oldalán.

2017. február 06. 16:59 | Portfolio

Közel négyhavi csúcsán járt a lengyel zloty

Minimális elmozdulást váltottak ki a román lej piacán az elmúlt napok sorozatos tüntetései, azaz a belpolitikai válság a jelek szerint nem hat az ország devizájára, közben viszont a török líra jegybanki kamatemelés nélkül is jelentősen erősödött az utóbbi napokban.

Részletes keresés