ukrajna

2014. szeptember 26. 14:20 | Weinhardt Attila

Államcsőd felé sodródnak a szomszédban

Az orosz-ukrán válság mindkét érintett országot megviseli, de a "rövidebbet" egyértelműen Ukrajna húzza, amely lényegében államcsőd felé halad - mutatott rá a Portfolio-nak adott interjúban Nicholas Spiro. A Spiro Sovereign Strategy alapítója, aki többek között rendszeresen megfordul a CNBC londoni stúdiójában is, úgy látja, hogy az európai növekedés megállása egy újabb pénzügyi válságnak ágyazhat meg, és az eddig meglepően jól teljesítő magyar gazdaság is meg fogja érezni a romló külső környezetet. A stratéga szerint a lengyel szint alá vágott magyar alapkamat és a külföldi hátterű bankok ellen vívott magyar háború óvatossá teszi a befektetőket Magyarországgal szemben és arra számít, hogy az MNB gyengébb forinttal kapcsolatos toleránsabb magatartása és a Fed felőli lépések miatt is tartósan gyenge maradhat a forint.

2014. szeptember 26. 13:35 | MTI

Brüsszel nem örül, hogy elzártuk a gázcsapot az ukránok elől

Az Európai Bizottság üzenete világos: az Európai Tanács döntése értelmében minden uniós tagállamnak elő kell segítenie, hogy az Ukrajnából érkező gázáramlást meg lehessen fordítani, vagyis meg kell teremteni a fordított irányú gázszállítások lehetőségét - közölte pénteken Helen Kearns, a brüsszeli testület egyik szóvivője.

2014. szeptember 26. 09:55 | Portfolio

Az ukránok sejtik, hogy miért zártuk el a gázcsapot

Váratlanul, tisztázatlan körülmények között állította le tegnap délután a magyar FGSZ az ukrán Naftogaz felé a gázszállítást - állítja utóbbi cég tegnap éjjeli jelzése alapján az Interfax. A Naftogaz a magyar lépést ahhoz köti, hogy előtte néhány nappal Budapesten járt az orosz Gazprom első embere és mindössze pár órával azelőtt történt a magyar lépés, hogy az EU, Oroszország és Ukrajna között elkezdődtek az újabb tárgyalások a gázellátásról. A Naftogaz felszólította az FGSZ-t, hogy tartsa be a közöttük érvényes szerződést és európai jogból eredő kötelezettségeit.

2014. szeptember 26. 07:41 | Portfolio

Orbán: a legrosszabbra kell készülnünk (2.)

A kormányfő a hét elején tárgyalt a Gazprom vezérével és nagyobb gázmennyiséget kért. Magyarország ezt meg is kapja a miniszterelnök elmondása szerint. Azt is hangsúlyozta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az ellenzéki kritikákra reagálva, hogy nem lesznek megszorítások. Úgy fogalmazott, hogy terveik szerint január elsejétől életbe lépne a fair bankokról szóló törvény. Elárulta azt is, hogy a megfelelő módon válaszoltak Barack Obama amerikai elnöknek.

2014. szeptember 26. 07:20 | MTI

Leállítottuk Ukrajna felé a gázszállítást

A Naftogaz ukrán gázszolgáltatót váratlanul érte az, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. csütörtök délután határozatlan időre megszakította a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül történő földgázszállítást Ukrajna felé.

2014. szeptember 25. 15:38 | Portfolio

Támadják a hrivnyát, Ukrajna segítségre szorul

Az ukrán elnök ma aláírta az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács határozatát, melynek értelmében ma átmenetileg lezárják az orosz-ukrán határt. Továbbá Porosenko a nap folyamán bemutatta reformtervét.

2014. szeptember 25. 10:40 | MTI

Így néz ki a kelet-ukrajnai ütközőzóna

Így néz ki az a kelet-ukrajnai fegyvermentesített övezet, amiről még szeptember 20-án Minszkben állapodtak meg Ukrajna, az oroszbarát szakadárok és Oroszország képviselői.

2014. szeptember 23. 20:03 | Portfolio

NATO: íme az ukrajnai tűzszünet eredménye

A NATO kedden közölte: a tűzszünet kezdete óta Oroszország jelentős méretű katonai csapatokat vont vissza Kelet-Ukrajnából, az oroszok által támogatott szakadárok pedig szintén megkezdték a nehéztüzérség visszavonását, miután az ukránok hasonlóképpen cselekedtek - írja a Wall Street Journal.

2014. szeptember 23. 14:58 | MTI

Milliók hagyhatják el Ukrajnát!

Akár 4,6 millió orosz anyanyelvű ukrán is bevándorolhat Oroszországba - mondta az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat (FMSZ) elnöke a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapnak.

2014. szeptember 22. 19:14 | MTI

Durvul a szigor: nehezebben jutnak dollárhoz az ukránok

Az ukrán nemzeti bank szigorított a lakossági valutavásárlási korlátozáson hétfői rendeletében. Eszerint Ukrajnában egy személy naponta legfeljebb háromezer hrivnyának megfelelő összeget válthat külföldi valutára, ami a mostani árfolyamon mintegy 200 dollárnak felel meg.

2014. szeptember 22. 11:10 | Portfolio

Porosenko: fel kell készülni arra is, ha a béketerv nem működik

Szombat hajnalban egy 30 kilométeres fegyvermentesített övezet létrehozásáról állapodtak meg Minszkben az ukrán kormány, az oroszbarát szakadárok és Oroszország képviselői, melynek határait a következő, már a héten megtartandó újabb találkozón jelölhetik ki. Közben a hétvégén mindkét fél, egymásra mutogatva további támadásokról számolt be Kelet-Ukrajnában. Szombaton egy harmadik orosz humanitárius konvoj Ukrajnába való belépéséről is beszámoltak a hírügynökségek, amelyet ez alkalommal sem kísérték útján a kijevi hatóságok, sem a nemzetközi szervezetek képviselői. Hétfőn pedig Petro Porosenko ukrán államfő úgy nyilatkozott, hogy fel kell készülniük arra az eshetőségre is, ha nem sikerülne megvalósítani a béketervet, majd hozzátette, hogy egy új katonai doktrína kidolgozása van folyamatban. Hozzátette, a kelet-ukrajnai "terrorellenes hadműveletben" bevetett ukrán haditechnika csaknem 60-65 százaléka megsemmisült. Az ukrán elnök szerint kizárólag katonai eszközökkel nem lehet folytatni a háborút Luhanszkban és Donyeckben, és mint azt elmondta: senki se tápláljon hiú reményeket, az ukrán fegyveres erők nem tudnak behatolni ezekbe a városokba, mert minél több katona menne oda, annál több katona érkezne Oroszországtól.

2014. szeptember 21. 18:09 | MTI

Még mindig nem kapnak elég orosz gázt a szlovákok

A szlovák gázimportőr cég, az SPP vasárnapi jelentése szerint Oroszországból még mindig az igényeltnél 10 százalékkal kevesebb földgáz érkezik. A közlemény szerint a cég ennek ellenére maradéktalanul ellátja fogyasztóit. A hiány kisebb, mint az elmúlt napokban, amikor az orosz gázszállítás a szokásos negyedével is kevesebb volt - mondta az SPP szóvivője.

2014. szeptember 21. 16:00 | Weinhardt Attila

Putyin rombolása elérte célját

Tartós szembenállás mutatkozik a legvalószínűbb forgatókönyvnek jelenleg Oroszország, illetve Ukrajna és a nyugati hatalmak között, amelyet biztosan megérez az európai gazdaság is - hangsúlyozta a Portfolio rövid írásbeli interjúja keretében Timothy Ash. A Standard Bank feltörekvő piaci részlegének vezetője, aki különösen aktívan követi hónapok óta az orosz-ukrán szembenállást, most úgy látja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukránok destabilizálásával lényegében elérhette rövid távú céljait, és így moszkvai tárgyalásokra tudja késztetni a másik "tábort" helyzet hosszabb távú rendezése érdekében. A szakértő véleménye szerint az amerikai Fed felőli monetáris szigorítás a feltörekvő piaci eszközök átárazódásához fog majd vezetni és a forint tartósan gyenge maradhat főként az MNB azon törekvése miatt, hogy nagyon alacsonyan akarja tartani az alapkamatot.

2014. szeptember 20. 10:15 | MTI

Ukrajna 2,5 milliárd dollár hitelt kap a Világbanktól

A Világbank 2,5 milliárd dollár hitelt folyósított Ukrajnának abból a 3,5 milliárd dollárból, amire még márciusban tett ígéretet - jelentette be az ENSZ washingtoni központú globális fejlesztési szervezete.

2014. szeptember 18. 22:40 | Portfolio

Putyin fenyegetőzött

A kelet-ukrajnai szakadárok a harcok felújítására készülnek, orosz szakértők segítségével rádiólokációs teret és légvédelmi rendszert építenek ki - legalábbis ezt közölte csütörtökön Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője. A Süddeutsche Zeitung német napilap pedig arról számolt be, hogy Putyin a baltikumi államok, Lengyelország és Románia megtámadásával fenyegetőzött Petro Porosenko ukrán államfővel folytatott egyik tárgyalásán. Közben az ukrán statisztikai hivatal ma napvilágra hozta az augusztusi ipari kibocsátás adatait, amelyből kiderült, hogy több, mint ötödével(!) esett vissza az ipari termelés éves alapon Ukrajnában a fegyveres konfliktusnak köszönhetően.

2014. szeptember 17. 17:28 | Portfolio

Moszkva üdvözli a "különleges státuszt" biztosító törvényt

Egy időben ratifikálta kedden az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodást az ukrán parlament és az EP, azonban az ennek részeként szintén elfogadott szabadkereskedelmi megállapodás csak 2015 végétől léphet életbe. Ezt megelőzően a Donyeck és Luhanszk megye egyes területeinek különleges jogállásáról, valamint a kelet-ukrajnai szakadároknak nyújtandó amnesztiáról szóló törvényjavaslatot is megszavazták, azonban annak tartalmával nem minden szakadár vezető ért egyet. Közben Oroszország tegnap erődemonstráció végett megerősítette katonai jelenlétét a Krím félszigeten, amely ellen a NATO felszólalt. Szerda reggeli jelentések szerint pedig továbbra is folynak a harcok Donyeck közelében.

2014. szeptember 17. 09:30 | MTI

Gazprom: 5,3 milliárdos az ukrán gázszámla

Ukrajna kifizetetlen orosz gázszámlája 5,296 milliárd dollár - tartalmazza egyebek között a Gazprom orosz gázipari cég igazgatótanácsának ülése után kedden ismertetett közlemény.

2014. szeptember 16. 20:41 | Portfolio

Hadserege erejét demonstrálja Putyin

Petro Porosenko a hétfői nap folyamán benyújtotta a kelet-ukrajnai helyzet rendezését célzó törvényjavaslatát, melynek értelmében három évre biztosítana "különleges státust", azaz a központi vezetéstől független önkormányzatot Donyeck és Luhanszk megye régióinak, és amelyről már a héten szavazhat az ukrán parlament. Az ukrán elnök igencsak nagy engedményekkel állt elő javaslatában - többek közt amnesztiát is biztosítana a harcokban részt vevő mindkét félnek - ami Ukrajnában többek felháborodását váltotta ki. Közben az EP és az ukrán parlament is ma délben szavaz az EU és Ukrajna közötti, szabadkereskedelmi megállapodást is tartalmazó társulási szerződésről, mely a múlt hét végén született megállapodás értelmében csak 2015 végén lépne életbe.

2014. szeptember 15. 20:39 | Portfolio

Az ukrán elnök engedményeket tenne a szakadár területeknek

A szeptember 5-e óta elvileg érvényben lévő tűzszüneti megállapodás ellenére szombaton kiújultak a harcok az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok között a kelet-ukrajnai Donyeck repülőterénél. Ezzel párhuzamosan egy újabb, 220 kamionból álló - Moszkva közlése szerint humanitárius segélyt szállító - orosz teherautókonvoj lépte át az ukrán határt a hétvégén Kijev és a Vöröskereszt beleegyezése nélkül. Közben az ukrán jegybank elnöke úgy nyilatkozott, hogy az ország keleti felében zajló konfliktus miatt idén akár a 10 százalékot is elérheti a gazdasági visszaesés mértéke, az ukrán államadósság a GDP 60 százalékát súrolja. Ukrajna külkereskedelme pozitív, ami az import drasztikus visszaesésével magyarázható. Az amerikai és az európai szankciók tartós fennmaradása globális szintű olajhiányt okozhat.

2014. szeptember 14. 17:34 | Portfolio

"Eltekerték" az oroszok a gázcsapot?

A megemelt rendelési mennyiségtől elmaradó gázt kapott szombaton is a lengyel állami gázimportőr az orosz Gazpromtól - jelezte vasárnap a lengyel vezetéküzemeltető Gaz-System. Közben a szlovák importőr SPP is arra panaszkodott a Reuters tudósítása szerint, hogy vasárnap sorozatban már az ötödik egymást követő napon kapott a korábbitól mintegy 10 százalékkal elmaradó mennyiségű gázt. A nyugtalanító hírek mellett érdemes megjegyezni azt is, hogy a román energiaügyi miniszter szombaton azt jelezte: a Gazprom elállt attól a bejelentett tervétől, hogy szombaton 9, vasárnap pedig 5 százalékkal kevesebb gázt szállítson nekik.

Részletes keresés