vasút

Változás a MÁV menetrendjében

Változás a MÁV menetrendjében

A decemberi menetrendváltás óta beérkezett utasjelzések, lakossági észrevételek, valamint szakmai döntések alapján a MÁV-Start több változást is bevezet február elején - tájékoztatta a vasúttársaság pénteken az MTI-t.

Gigantikus szerelvény tart Ukrajnába, jól megpakolták katonai járművekkel

Gigantikus szerelvény tart Ukrajnába, jól megpakolták katonai járművekkel

Egy új, Romániában készült videófelvételen látható, hogy a török gyártmányú BMC Kirpi MRAP járművek következő szállítmánya is úton van Ukrajna irányába. A két háborúban lévő ország között mediálni igyekvő Törökország összesen 200 ilyen járművet ígért Ukrajnának.

Még egy hétig érvényesek a decemberi MÁV-bérletek

Még egy hétig érvényesek a decemberi MÁV-bérletek

A decemberi havi és második félhavi helyközi bérletek január 9-ig érvényesek a MÁV-Volán-csoport helyközi vonat és busz járatain – közölte a vasúttársaság vasárnap. Azokon a településeken, ahol a Volánbusz helyi közszolgáltatási szerződés alapján közlekedteti buszait, szintén meghosszabbított ideig utazhatunk a decemberi helyi bérletekkel.

Váratlan problémába ütközött Oroszország a szankciók miatt

Váratlan problémába ütközött Oroszország a szankciók miatt

A téli szezon kezdetével tovább súlyosbodik az orosz szállítmányozás helyzete. A Moszkva elleni európai szankciók közepette ugyanis Oroszország igyekezett növelni az Ázsiába irányuló eladásait. A növekvő kereslettel azonban nem volt képes lépést tartani a vasúti logisztika, ami a csomópontokon kialakuló forgalmi fennakadásokhoz és visszaeső exporthoz vezetett – írta meg a Reuters.

Kiderült: 180 forintért adja az áramot a vasúti fuvarozóknak a MÁV

Kiderült: 180 forintért adja az áramot a vasúti fuvarozóknak a MÁV

Tervezhetőbbé váltak a vontatási energiaárak a vasúti árufuvarozók számára - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel, miután tájékoztatta a vele szerződésben álló vasúti árufuvarozókat a 2023 első negyedévére érvényes vontatási villamos energia áráról.

A világ leghosszabb víz alatti alagútja épül Európában (képek)

A világ leghosszabb víz alatti alagútja épül Európában (képek)

Az elmúlt évtizedek és évszázadok fejlesztéseinek köszönhetően az európai országok közötti út- és vasúthálózatok a világ legfejlettebbjei közé tartoznak. A B1M egy olyan megaprojektről számolt be, amely tovább egyszerűsíti a kontinensen belüli közlekedést, és kereskedelmet.

Életbevágó javaslat kerül Biden elé, Amerika megbénulása a tét

Életbevágó javaslat kerül Biden elé, Amerika megbénulása a tét

Az alsóház után csütörtökön az amerikai törvényhozás felsőháza is megszavazta azt a törvény, ami elkerülhetővé teszi az ország vasúti közlekedését megbénító sztrájkot. A vasútban dolgozók munkakörülményeinek kereteit meghatározó dokumentum így Biden elnökhöz kerülhet aláírásra.

Kizárhatják Magyarországot a kulcsfontosságú szlovén vasúti projektből

Kizárhatják Magyarországot a kulcsfontosságú szlovén vasúti projektből

Kizárhatják a külföldi befektetőket a több mint egymilliárd eurós vasúti beruházásból Szlovéniában – írja az Euractiv egy frissen benyújtott törvényjavaslat alapján. Ez elsősorban Magyarországot érintené, hiszen a hírek szerint 200 millió euróval beszálltunk volna a projektbe.

Putyin váratlan lépése miatt kiderült, mi lesz, ha hirtelen összeomlik az ukrajnai háború legfontosabb megállapodása

Putyin váratlan lépése miatt kiderült, mi lesz, ha hirtelen összeomlik az ukrajnai háború legfontosabb megállapodása

Szombaton bejelentette Oroszország, hogy kilép az Ukrajnával, az ENSZ-szel és Törökországgal kötött gabonaexport megállapodásból. Ez a döntés nagy vihart kavart a nemzetközi szintéren, és úgy tűnik, a mai nap Oroszország vissza is lépett a megállapodásba. A megállapodás azonban bő két hét múlva a jelenlegi formájában lejár, és semmi sem garantálja azt, hogy az oroszok addig nem lépnek ki megint vagy, hogy beleegyeznek a meghosszabbításába. Ennek kapcsán érdemes végig venni, hogy milyen megoldások állnak Ukrajna rendelkezésére, ha tényleg teljesen megszűnik az Odessza környéki kikötőkből a gabona kivitele. Ebben segítségünkre van Makszim Marcsenko, az odesszai régió katonai parancsnoka is, aki nemrégiben az Európai Unió Duna Régió Stratégiája (EUSDR) 11. éves fórumán beszélt arról, hogy milyen egyéb megoldásokon dolgoznak már hosszú ideje Odessza megyében.

Közel 2000 milliárd forintnyi vasútfejlesztés múlik az uniós forrásokon - Vitézy megszólalt az ötös metróról

Közel 2000 milliárd forintnyi vasútfejlesztés múlik az uniós forrásokon - Vitézy megszólalt az ötös metróról

A leendő és a várhatóan nem induló közlekedésfejlesztési projektekről is beszámolt Vitézy Dávid, közlekedésért felelős államtitkár a Telexnek adott interjújában. Többek között szó volt az ötös metró következő lépéseiről, az egységesített jegy- és bérletrendszerről a vonat-távolsági busz vonatkozásában, és a taxik tömegközlekedésbe való bevonásáról is.

Hírszerzési jelentés: ez érzékenyen érinti Putyint

Hírszerzési jelentés: ez érzékenyen érinti Putyint

A brit védelmi minisztérium vasárnap reggel is közzétette hírszerzési jelentését az ukrajnai háború alakulásáról. A jelentés szerint Vlagyimit Putyint biztosan megérinti a Krími hídnál történt incidens, mivel személyesen kezeskedett és nyitotta meg a hidat, az építés kivitelezője pedig a gyerekkori barátja, Arkagyij Rotenberg volt.

Videón a Krími hidat ért hatalmas robbanás, itt vannak az első felvételek

Videón a Krími hidat ért hatalmas robbanás, itt vannak az első felvételek

Ma hajnalban robbanás történt a Krímet és Oroszországot összekötő hídon. Egy üzemanyagszállító vasúti szerelvény lángokban áll, a híd egy része látszólag leomlott. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást; jó eséllyel vagy baleset, vagy ukrán szabotázsakció történt. Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin sajtótitkára arról adott jelentést,  hogy az orosz elnök utasítást adott egy kormánybizottság létrehozására a Krími híd miatt kialakult vészhelyzettel kapcsolatban. 

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.