válság

Örökre megváltozik a világ - Itt van néhány befektetés az új időkre

Örökre megváltozik a világ - Itt van néhány befektetés az új időkre

Kifejezetten népszerű volt egy március végi anyagunk, közel százezren olvasták el a cikket, amiben arról írtunk, hogy ha arra készülünk, hogy a mostani válság sok mindent megváltoztat, akkor mely vállalatok lehetnek az átalakulások nyertesei, és ezen keresztül melyik részvények lehetnek izgalmas befektetések. Most megnéztük, hogy az azóta eltelt közel két hétben hogyan teljesítettek a kiválasztott részvények.

Moszkva kínai szakembereket hívott a védekezéshez

Moszkva kínai szakembereket hívott a védekezéshez

Kínai orvosokat és védőfelszerelést szállító repülőgépek érkeznek szombaton az orosz fővárosba, a szakembereket a moszkvai önkormányzat hívta meg az új koronavírus elleni küzdelem megsegítésére - közölte szombaton a RIA Novosztyi hírügynökség.

Nagy döntések a kormánytól: jócskán belenyúlt az EU-pályázatokba a koronavírus miatt

Nagy döntések a kormánytól: jócskán belenyúlt az EU-pályázatokba a koronavírus miatt

Megemelt támogatási előlegek, meghosszabbított forrásfelhasználási határidők, gyorsabban kiírható pályázatok és megváltoztatott állami támogatási szabályok – ezek derülnek ki abból a két kormányrendeletből, amelyek nagypénteken este jelentek meg a Magyar Közlönyben, és ma, azaz április 11-én nagyszombaton már hatályba is léptek. Ezek nagy része a veszélyhelyzet vége után 15 napig maradnak hatályban és a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. A friss változások egyébként már a kormány közelmúltbeli jelzéseiből, illetve EU-s döntésekből ismertek voltak, mégis érdemes a megjelent jogszabályok alapján is áttekinteni, hogy pontosan melyek is a változások, mert ez sokezer EU-s pályázó életére gyakorol alapvető hatást.

Fillérekből menthetné meg magyarok százezreit a kormány a koronavírus-válságban

Fillérekből menthetné meg magyarok százezreit a kormány a koronavírus-válságban

Magyarországon is elérhető lesz a munkavállalóknak járó támogatás, a kormány átvállalja egyes dolgozók kieső bérének 70%-át. Elsőre azt gondolnánk, hogy a költségvetésnek ez jelentős tétel, valójában viszont a teljes gazdaságvédelmi csomagon belül elhanyagolható a súlya. Cikkünkben kiszámoltuk, hogy a kurzarbeit jelenleg ismert formájában mennyibe kerülhet az államnak különböző forgatókönyvekre. Azt is bemutatjuk, hogy a jelenlegi nettó bérek viszonyában hogyan alakul majd azok bére, akiket így foglalkoztatnak tovább. Nem lőjük le a poént, de annyit elárulhatunk: az állam lehetne bőkezűbb is, mert mozgástér bőven van.

Koronavírus: Iránban is elkezdik feloldani a korlátozásokat

Koronavírus: Iránban is elkezdik feloldani a korlátozásokat

Iránban a hét végétől három szakaszban oldják fel az új típusú koronavírus-járvány miatt hozott korlátozóintézkedéseket - jelentette be Haszan Róháni iráni elnök az ország állami televíziójában mondott beszédében.

Nagyot buktak azok is, akiknek életbiztosításban hever a pénzük. Van remény?

Nagyot buktak azok is, akiknek életbiztosításban hever a pénzük. Van remény?

Bár tavaly szép teljesítményt tudtak felmutatni, a 2020-as tőkepiaci vihar a biztosítói eszközalapokat is megtépázta, a portfóliók jelentős többsége komoly mínuszt mutat az év eleje óta. A MoneyMoon exkluzív adataiból kiderül az is, hogy sok biztosítónál tapasztalható az esések hatására a kockázati kitettség csökkenése, viszont a késve aktiválódó stop-loss megbízások miatt néhol komoly veszteségeket szenvedtek az ügyfelek. A szakértők azt javasolják, hogy az elméleti veszteségek miatt nem érdemes ugrálni az eszközalapok közt, hiszen rendszeres befizetések mellett akár még az előnyünkre is fordíthatjuk a volatilitást.

Átvállalja a munkavállalók bérének egy részét a kormány - sok ország lépte már meg

Átvállalja a munkavállalók bérének egy részét a kormány - sok ország lépte már meg

A magyar kormány bejelentette, hogy a rövidített munkaidőban foglalkoztatottak bérének 70%-át átvállalja, ezzel próbálja megakadályozni a tömeges elbocsátásokat. Az intézkedés már bizonyított Németországban az előző válság idején, így nem csoda, hogy a jelenlegi válságban már számos európai ország élt vele. Bár a magyar kurzarbeit részletszabályai még nem ismertek, de az biztos, hogy népes európai táborhoz csatlakozik hazánk.

Nem fizet osztalékot a Mol, és visszavonja a 2020-as eredmény-előrejelzését

Nem fizet osztalékot a Mol, és visszavonja a 2020-as eredmény-előrejelzését

A Mol részletesen tájékoztatta a befektetőket a koronavírus miatt szükséges intézkedésekről, és annak hatásairól a vállalat működésére tekintettel. Az igazgatóság a jelenlegi bizonytalan helyzetre való tekintettel nem javasol idén osztalékkifizetést. A Mol egy sor készpénzmegőrzésre irányuló intézkedést hozott, illetve részletes tájékoztatást nyújtott az egyes üzletágait érintő hatásokról, és visszavonta a 2020-as évre vonatkozó EBITDA előrejelzését.

Úgy néz ki, Magyarországon nagyobbat fog ütni a koronavírus, mint más régiós országokon

Úgy néz ki, Magyarországon nagyobbat fog ütni a koronavírus, mint más régiós országokon

Magyarországon az elmúlt évben a régió átlagánál magasabb volt a gazdaság növekedésének dinamikája, és az idei év elején is jók voltak a kilátásaink. A legtöbb elemzés szerint viszont a magyar gazdaság jobban megszenvedi a koronavírust, mint a régiós országok - ezt erősítette meg a JP Morgan friss elemzése is. Eszerint a visszaesés mértéke itthon 6,3% lehet, nagyobb, mint a régió többi országában. A kormány felülvizsgált hiánycélja 2,7%, a bank közgazdászai szerint viszont inkább 5,9% a reális.

Nagy dilemmában Oroszország: olajháború vagy gazdasági segélycsomag

Nagy dilemmában Oroszország: olajháború vagy gazdasági segélycsomag

Oroszországnak hatalmas állami tartalékai vannak a korábbi magas olajáraknak köszönhetően, azonban nagy dilemma, hogy mire költené el ezeket. Most nagy szükség lenne megsegíteni a koronavírus miatt meggyengült gazdaságot, azonban egy elhúzódó olajháború esetén viszont szükségesek lennének ezek a tartalékok. A Szaúd-Arábiával folytatott csütörtöki rendkívüli OPEC+ megbeszélésen kiderülhet, Oroszország melyik utat választja.

Teljesen leszálltak a magyar gazdagok a szuperállampapírról, új befektetésre vadásznak

Teljesen leszálltak a magyar gazdagok a szuperállampapírról, új befektetésre vadásznak

Ahogyan az egész világban, úgy a hazai privátbanki szolgáltatók életében is jelentős változásokat hozott a koronavírus gazdasági és társadalmi hatása. Miközben ilyen piaci csapkodások közepette sok befektető inkább menekül a tőkepiacokról, a magyar gazdagok azt várják, mikor szállhatnak be. Ennek pénzügyi fedezetét pedig sokan állampapír-értékesítésből teremtik meg. A privátbanki szolgáltatók körében végzett körképünkből kiderül, hogy a magyar gazdagok szinte teljesen leálltak az eddigi slágerterméknek számító szuperállampapír vásárlásával, az állomány inkább csak stagnál, és ez nem olyan jó hír a lakosságra erősen támaszkodó államadósság-finanszírozásra nézve. Ne merüljön fel senkiben a kétség: a MÁP+-t döntően nem az átlagfizetésből élők veszik, hanem a vagyonosabb réteg.

Nem kap IMF-hitelt a koronavírus-válság egyik gócpontja

Nem kap IMF-hitelt a koronavírus-válság egyik gócpontja

Irán szerint emberiesség elleni bűncselekmény az Egyesült Államok részéről, hogy akadályozza a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét, amellyel támogathatná Iránt az új koronavírus járványa elleni küzdelemben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.