Szabadnapokkal ösztönzi munkavállalóit oltakozásra a MÁV
Két nap pótszabadságot ad a MÁV azoknak a munkatársainak, akik fölveszik a koronavírus elleni oltást - olvasható a tömegközlekedési vállalat közleményében.
Két nap pótszabadságot ad a MÁV azoknak a munkatársainak, akik fölveszik a koronavírus elleni oltást - olvasható a tömegközlekedési vállalat közleményében.
A munkáltatók lehetőséget kaptak a csütörtökön megjelent rendelet értelmében, hogy kötelezővé tegyék a munkavállalóik számára a koronavírus elleni védőoltás felvételét. Gera Dániel, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda ügyvédje a Portfolio megkeresésére előrevetítette, hogy rövidesen az Alkotmánybíróság elé fog kerülni a jogszabály és minden bizonnyal nagy vita várható az ügyben. Azt is tisztázta lapunknak nyilatkozva, hogy a munkáltató vezethet statisztikát arról, hogy milyen arányban vannak a cégnél beoltva az emberek és azt is mondta, hogy a rendelet lehetőséget ad a munkáltatónak a szabályok szelektív alkalmazására. Véleménye szerint a megbízási szerződéssel dolgozókra nem alkalmazhatják a vállalatok a rendelet szabályait.
Magyarország szinte kizárólag a védőoltásokra hagyatkozik a koronavírus-járvány elleni védekezésben. A napi új igazolt COVID-19 megbetegedések és a kórházi kezelések gyorsuló ütemű növekedésének időszakában azonban már nem pusztán a megrekedt oltási arány jelent problémát, hanem a védőoltások fertőzés elleni hatékonyságának csökkenése. Nézzük meg, hogyan áll Magyarország az oltási fronton, különösen a harmadik dózisok tekintetében!
A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelentek azok a rendeletek, amelyek részletesen szabályozzák a koronavírus negyedik hulláma ellen hozott kormánydöntéseket. Ezek között szerepel az állami és önkormányzati dolgozók kötelező védőoltás lehetőségének bevezetéséről szóló rendelet.
A WHO megfigyelés alatt tartja a delta variáns egy újabb mutációját, amely már 42 országban ütött fel fejét. Egyelőre még nem tudni, hogy fertőzőbb-e, mint az eredeti variáns - számol be a hírről a MarketWatch. Mindeközben új Covid-19 elleni új stratégiát ismertetett a WHO, ennek megvalósításához 23,4 milliárd dollárra lenne szükség.
A kormány eddig azt hirdette, hogy a védőoltás az egyetlen hatásos fegyver a koronavírus-járvány ellen, azonban szerdán új védelmi intézkedésekről döntött. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be ezeket, így többek között a kötelező munkahelyi oltás bevezetésének lehetőségét.
A Covid-19-világjárványnak koránt sincs vége - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti bizottsága. amely felszólította a tagállamokat, hogy ismerjék el a szakosított ENSZ-szervezet által hitelesített valamennyi védőoltást.
Több információt is megosztott a magyar koronavírus-gyógyszerről Kacskovics Imre az InfoRádióban: az immunológus többek között startidőponttal szolgált és elmondta, hogy kik kaphatják majd a gyógyszert, ha forgalomba kerül.
Az elmúlt napokban feltűnő hangsúlyeltolódás történt idehaza a kormányzati szereplők és szakértők körében a maszkviselés tekintetében.
A koronavírus elleni védőoltás nélkül akár 16 havonta újrafertőződhet az ember - figyelmeztetett egy új brit kutatás.
Több mint 21 ezer adag, koronavírus elleni védőoltást kénytelen megsemmisíteni Montenegró, mert lejárt a vakcinák szavatossági ideje - közölte a podgoricai Pobjeda napilap szerdán az ország gyógyszerelosztását végző Montefarm tájékoztatása alapján.
Észak-Macedóniában a kórházban kezelt, súlyos tünetekkel rendelkező koronavírus-fertőzöttek 81 százaléka nem volt beoltva - közölte az ország közegészségügyi intézete a szkopjei sajtó szombati jelentése szerint.
A hónap közepére, vagyis jövő hét végéig az összes háziorvoshoz megérkeznek az ingyenes influenza elleni védőoltások, írja a Népszava.
Az amerikai járványügy influenza szakértői aggódnak: az USA-t súlyos influenzaszezon érheti el ebben az évben – idézi a CDC igazgatóját a CNBC.
Arra kell számítani, hogy az éghajlat változásával és a felmelegedéssel a meleg klímához szokott, egzotikus kullancsok könnyebben megmaradnak és továbbfejlődnek a mi égövünkben is.
Magyarországon gyorsul a járvány terjedése, a negyedik hullám legnagyobb fertőzéses adatát láthattuk ma. Eközben az Egyesült Államokban engedélyezték a 3. Pfizer-oltást a veszélyeztetett csoportok számára, a Moderna pedig azt várja, hogy egy év múlva érhet véget a pandémia. Globálisan a járvány egyelőre nem terjed gyorsuló ütemben a delta variáns miatt, ám egyes országokban súlyosbodik a járványhelyzet, és nem látszik a vírus érdemi visszaszorulása. A koronavírus napi hírei percről percre.
A Moderna vezérigazgatója úgy gondolja, hogy a koronavírus -járványnak egy év múlva vége lehet, akkorra a megnövekedett oltóanyag-termelés biztosítja a globális ellátást. Stéphane Bancel a svájci Neue Zürcher Zeitung lapnak elmondta, a védőoltások hamarosan már a csecsemők számára is rendelkezésre fognak állni.
Október elejétől minden egészségügyben és szociális ellátásban dolgozónak rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel a munkavégzéshez - írta szerdai közleményében Vili Beros horvát egészségügyi miniszter.
Nem kell karanténba vonulnia annak a dolgozónak, aki oltottként került kapcsolatba koronavírusos beteggel.
Több mint százmillió adag koronavírus elleni védőoltás szavatossága jár le az év végén - figyelmeztetett hétfőn az Airfinity brit adatelemző cég, utalva arra, hogy a vakcinák kárba vesznek, ha nem osztják szét azokat sürgősen.
Megerősítette idei várakozásait a menedzsment.
Egy irányba mutatnak a jelek.
A tengerentúli szél mozgatja a forintot is.
A hazai ipari teljesítményen is nyomot hagyott a húzóágazatnak várt akkumulátorgyártás szenvedése.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.