Enélkül a fogyasztói árak bizonyos termékek esetében érdemben magasabbak lennének, egyes helyeken a sajátos "adóverseny" szinte a nettó ár környékére süllyesztette a bolti cédulákon szereplő számokat. Adódik tehát a felvetés: ha az adócsalás fokozatosan épült ki ekkora mértékűre, akkor évről évre a "normál" áremelkedési ütemhez képest kisebb drágulást mérhetett a statisztika. De vajon lényeges-e ez a hatás? Érzésünk szerint igen, és ezt néhány illusztratív példán keresztül megmutatjuk.
Az áfa-csalás mint üzlet az EU-csatlakozással válhatott igazán vonzóvá, amikor az áruk (fiktív) utaztatása könnyebben megoldhatóvá vált. Ezek után a tevékenység vonzerejét folyamatosan növelhette az egyre magasabb áfa-kulcs, illetve az érezhetően gyenge adóellenőrzési gyakorlat. Amennyiben 500 milliárd forintra becsüljük a hazai polcokra kerülő termékekhez kötődő áfa-csalást, és a tízéves EU-tagsággal számolunk, akkor adódik, hogy évente átlagosan újabb és újabb 50 milliárd forintnyi áfa-bevételtől esett el az állam.
Felső becslés Ha ezzel az éves 50 milliárd forintos bővüléssel számolunk tovább, akkor sok szempontból tekinthető a kalkuláció egyfajta felső becslésnek. Azt feltételezzük ugyanis, hogy ez az összeg most egyáltalán nem jelenik meg az árakban, tiszta kereskedés esetén viszont teljes egészében beépülne. További megjegyzés, hogy az 50 milliárd forintos "áfa-csalási sebesség" legfeljebb átlagnak tekinthető, de egyes szakaszokban ettől még stagnálhatott, vagy akár vissza is eshetett a csalások értéke. Igaz, ez esetben máskor az átlagosnál erőteljesebbnek kellett lennie a tevékenységnek.
Az árhatás számítása meglehetősen nagy nehézségekbe ütközik, de azért egy próbát tehetünk. Ha tavaly 50 milliárd forinttal kisebb lett volna az áfa-csalás, és az beépül az árakba, akkor (változatlan fogyasztás és nulla egyéb árreakció mellett) összesen ennyivel többe kerültek volna a háztartások által megvásárolt termékek. Tavaly a kiskereskedelmi forgalom 8249 milliárd forint volt, ebből mechanikusan az adódik, hogy az infláció növekvő áfa-csalás nélkül 0,6 százalékponttal magasabb lett volna. (Természetesen azt feltételezve, hogy tavaly az átlagossal megegyező mértékben nőtt az áfa-csalás.)Ez nem elhanyagolható mérték, amennyiben az alapinflációs folyamatok ennyivel feljebb húzódnának, a jegybank már egyáltalán nem tudna kényelmesen az inflációs célra hivatkozva kamatot csökkenteni.
Hogyan értelmezzük ezt az egészet?
Először is, óvatosan. A fenti becslés számos feltételezést tartalmaz. Azon túl, hogy nem ismerjük az áfa-csalás összegét, az is gond, hogy nem tudjuk, hogy csalás nélkül milyen mértékben próbálná a kereskedő az elmaradt hasznát áremeléssel ellentételezni. Az inflációra való hatás ráadásul még bonyolultabb, hiszen itt a csalás elterjedésének ütemére is csak egyszerűsítő feltételezést tudtunk tenni. További probléma, hogy nem tudjuk, hogy a KSH pontosan milyen termékek árát írja fel. (Igaz, az árversenyben az "áfa-csalós" termékek jól teljesítenek. És mivel a fogyasztók többsége is az olcsóbb terméket keresi a hasonlókból, ezért az az alapelv, hogy az árfelírók is ezt próbálják megragadni..)
Az inflációs torzítás mértékét nehéz önmagában értelmezni. Hisz mit mondhatunk? A szürke gazdaság mindenütt jelen van, hol kevésbé, hol jobban. Ez pedig törvényszerűen befolyásolja az árakat. Az adóelkerülés formái széles skálán mozognak: az áfa-csalástól kezdve a minimálbéren foglalkoztatáson át a fekete munkáig. Mindegyiknek az a vége, hogy valamilyen állami terhet nem fizetne meg a benne résztvevők, aminek közvetve vagy közvetlenül (például a vállalati profitabilitáson keresztül) van inflációs következménye.
Az árakra ható gazdasági erők azonban akkor hagynak erős nyomot infláción, ha időben gyorsan változnak. Ha egy torzító hatás viszonylag állandó (például stabil szürke foglalkoztatás) akkor az árak ugyan nem a "normál" piaci viszonyokat tükrözik vissza, de az árváltozásra kevésbé gyakorol hatást. Ha viszont néhány év alatt intenzíven épül fel az áfa-csalás, akkor az bizony a mutató dinamikájára is hatással van.
Ettől persze még a pénzromlást kutató szakemberek mondhatják, hogy az alapvető narratíva nem változott. A hazai inflációs nyomás több mutató által bizonyítottan alacsony, a szűk belső kereslet féket rak az áremelési szándékokra, a várakozások stabilak. Sőt, ha az áfa-csalás szintje mostantól változatlan marad, akkor a jövőben már nem is kell jelentős inflációs hatással számolni.
Ugyanakkor két szempontból mégis csak érdekes az áfa-csalás jelentős inflációfékező hatása. Egyrészt ha az a következtetés, hogy a szűk belső kereslethez való áralkalmazkodást nagyrészt az áfa-csalás tette lehetővé a kereskedői szektorban, akkor azért a várakozásokra, a folyamat "költségességére" stb. vonatkozó következtetések eléggé eltérőek lehetnek. Másrészt ha a jövőben az áfa-csalások visszaszorítására számítunk, akkor fokozott figyelemmel kell lenni ennek inflációs hatására.
