Kiábrándult a piac a Fidesz-kormányzásból
Emlékeztetőül: négy évvel ezelőtt a piac megváltásként várta a kétharmados Fidesz-győzelmet. "Az MSZP nyolc éve alatt a magyar gazdaság leszakadt. Nem tudom, hogy a Fidesz képes lesz-e arra, hogy ezt a folyamatot megfordítsa, de jelenleg nem látok más esélyt erre, mint egy minél stabilabb (azaz minél nagyobb parlamenti többséggel bíró) Fidesz-kormány. Tudom, hogy ez azért zsákbamacska." - így foglalta össze 2010-ben a véleményét a Portfolio.hu által megkérdezett egyik piaci szereplő, és álláspontja akkor konszenzusosnak volt tekinthető. Mindez pontszámban úgy nézett ki akkor, hogy az említett (-3) - (+3)-as skálán arra a kérdésre, hogy "Összességében melyik lenne az ideális kimenetel gazdasági szempontból?" a Fidesz 2/3-ra adott válaszok konszenzusa +2,4 pont volt. Az egyszerű Fidesz-többség pontszáma +1,7 volt, egy MSZP-kormányt -1 pontra értékeltek a piaci szereplők.
Ehhez képest nagyot fordult a világ, amit értelmezhetünk úgy is, hogy a piac egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy sikerült volna a Fidesznek a magyar gazdaság leszakadásának megállítása. Hogy néz ez ki a pontokban? A 2/3-os Fidesz-többség -1,2 pontot kapott, ennél rosszabbra csak az instabil, kisebbségi Fidesz kormányt értékelte a piac. (A kérdés szó szerint ugyanaz volt, mint négy éve: "Összességében melyik lenne az ideális kimenetel gazdasági szempontból?")


Új iparág van kialakulóban - Jön a fenntarthatósági szakértők és a zöld vállalatok találkozója
Sustainable World szeptember 4-én: a jövő vállalatainak konferenciája.
Amerikai politikusok sürgős levélben figyelmeztetik Trumpot: súlyos következményei lehetnek a chipekről szóló megállapodásnak
Nemzetbiztonsági problémákat látnak.
Orosz–EU csetepaté lett a kínai katonai felvonulásból
Súlyos diplomáciai konfliktus rajzolódik ki.
Látványos térképek érkeztek: szabályosan kettészakadt Európa
Extrém nagy a kontraszt a kontinens egyes területei között.
Tombol az erdőtűz Spanyolországban, fontos turistaútvonalat kellett lezárni
Rendkívül súlyos a helyzet.
Légy Te az év pénzügyi vezetője! Már lehet nevezni a CFO of the year 2025 díjra
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
Valóságos pánik lett úrrá az európai fővárosokban: nem kevesebb, mint Ukrajna túlélése a tét?
A New York Times erről ír.
Szijjártó Péter: újabb ukrán támadás érte a Barátság kőolajvezetéket
Az eset körülményei egyelőre nem tisztázottak.
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Amikor Soros és Trump együtt szív
Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő

Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a

Stratégiai lehetőség ipari és kereskedelmi vállalkozások számára (x)
Mit bír ki egy tető 2025-ben? (x)
A szélsőséges időjárás nem a jövő problémája, te felkészültél?
Így változtatja meg Újbudát a Metrodom River: nem csak lakások épülnek (x)

A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.