Ütős csúcshelikopterekkel erősít a Honvédség - íme néhány izgalmas kép
Martin Keller, az Airbus H145-ös programjának vezetője a vállalat donauwörthi üzemében megrendezett sajtóeseményen ismertette, hogy a gép egyik legfőbb előnye előnye a sokoldalúság: képes ellátni 80%-át azoknak a harci feladatoknak, mint amelyeket a Tiger harci helikopter is el tud látni, cserébe sokkal olcsóbb. Emellett - konfigurációtól függően - képes akár harctéri irányító központként, mentőhelikopterként is funkcionálni és akár hat gyalogos vagy két sérült szállítására is átalakítható. A H145-ös méretétől fogva eleve nehezen észlelhető szabad szemmel, ezen kívül viszonylag csendes és radarral is nehezebb érzékelni. Más típusokhoz képest könnyen megoldható a típus logisztikai támogatása is - ismertette a szakember. Bár Magyarország egyelőre a D-2-es generációt rendszeresíti, szó esett a helikoptercsalád további fejlesztéseiről is: a H145-ös következő generációja a D-3-as lesz, civil változata 2020 közepén, katonai változata 2021 közepén készül majd el. A D-3-as fejlesztés elsődleges célja a típus teherbírásának növelése, illetve a fenntartási költségek csökkentése lesz.

Összesen eddig 230 darab H145-öst szállított le az Airbus Helicopters, katonai változatából, a H145M-ből eddig 23 darab állt szolgálatba. A H145M legnagyobb megrendelője Magyarország 20 darabos "csomagjával", második mögöttünk a német hadsereg különleges alakulata 15 darab már szolgálatban álló gépével, majd a szerb védelmi minisztérium 9 helikopterrel - mondta el Keller. Keller azt is ismertette, hogy A H145-ösöket legnagyobb arányban (37%) katonai célra használják (főleg a Lakota-program miatt az USA-ban), a második a légi mentés (33%), majd a kereskedelmi (12%) felhasználás.

Az eseményen részt vettek az első magyar H145M-pilóták is, Simon Zsolt alezredes és Dajka Attila őrnagy. Kérdésünkre elmondták, hogy teljesen más a német forgószárnyasokkal repülni, mint a Honvédség régi orosz helikoptereivel; a Mi-24-esnél például a német gép sokkal könnyebb, kisebb, ezért egyszerűbb vele manővereket végrehajtani. Nagy előrelépésnek nevezték a pilóták azt is, hogy csak egy analóg műszer található a pilótafülkében, a H145M teljesen digitalizált. A szimulátorban eltöltött kb. 40 óra egyébként jól felkészítette őket a típus repülésére. Nagy László ezredes újságírói kérdésre elmondta, hogy a következő években remélhetőleg a Honvédség is beszerez egy ilyen szimulátort.

Nagy László ezredes a Portfolio kérdésére beszélt a nehezebb, H225M helikopterek beszerzésének forgatókönyvéről is: 2023 elején indul el a pilóták átképzése a típusra, az első négy gép pedig az év vége felé érkezik majd meg. Ezután 2024-ben még nyolc, 2025-ben pedig még négy gép érkezik meg a Honvédség légierejének kötelékébe. Az ezredes azt is ismertette, hogy jelenleg még nincs a H145M-eknek páncélelhárító képessége, a Honvédség viszont az Airbus-szal kötött szerződésben igényelte ezt; a repülési vállalat dolgozik a forgószárnyasok irányított és irányítatlan páncélhárító rakétákkal való felszerelésén is. Az Airbus izraeli gyártmányú Spike-rakétákkal kísérletezik, de nem biztos, hogy a Honvédség is ezt a típust választja majd - mondta el Nagy László ezredes.
A 20 repülőgépből 14-en megkezdődött a gyártás, az első 8 darabon már a fő darabegységek szerelése folyik, 6 végszerelés alatt van, a 6-ból 4 röpképes állapotban van, 2 már repült, ebből a másodikat tekintettük meg ma. A 4 repülésképes gép érkezik majd Magyarországra még idén - mondta el az ezredes.

Gregor von Kursell, az Airbus Helicopters sajtóigazgatója elmondta, hogy jelenleg 148 országban használják az Airbus Helicopters gépeit, ezen országok 85%-a kevesebb, mint 5 helikopterből álló Airbus-flottát üzemeltet. A vállalat helikoptereit jelenleg 3000 szervezet használja. A cég bevételeinek 46%-a katonai, 54%-a a civil szférából származik. Utóbbinak része az egészségügyi és rendőrségi alkalmazás is. Csak 2018-ban majdnem 3 millió órát repültek az Airbus helikopterei. A vállalatnak 9%-os részesedése van a katonai helikopterek piacán (melyet főleg amerikai, kínai és orosz gyártók dominálnak), míg a civil piacon 52% ez az arányszám.
Az Airbus egyébként dolgozik CityAirbus néven alatt egy következő generációs légi járművön is: ez egy elektromos, VTOL, 4 ember szállítására alkalmas jármű lesz. A részletekkel külön cikkben jelentkezünk majd. A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program egyes részleteiről itt írtunk:
Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
Nagy döntésre készül Trump - Titokban már most vizsgálják, mit okozhat ezzel az amerikai elnök
A Wall Street egyes szereplői már most aggódnak.
Pikáns fordulatot vett a versenyfutás: felnőttfilmes milliárdos vetett szemet az orosz olajgigászra
Egyre többen pályáznak a Lukoil külföldi eszközeire.
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


