A 2021-ben várható globális bővülés legnagyobb része, úgy harmada (38GW) Kínában valósul majd meg, az Egyesült Államok mintegy 15 százalékos súllyal veheti ki a részét a növekedésből, míg az európai naperőmű kapacitás körülbelül 21 gigawattal gyarapodhat jövőre. A tetőre telepített rendszerek részaránya az új telepítéseken belül a 2018-as 43 százalékról 2021-ben 31 százalékra csökkenhet az IEA szerint.
A 2020-ban világszerte telepített új áramtermelő kapacitások 90 százaléka a megújuló forrásokhoz fűződik, melynek felét a naperőművek teszik ki. Az idén létrejött körülbelül 200 GW új villamosenergia-termelő kapacitás a Covid-19 és az általa okozott gazdasági visszaesés mellett is mintegy 7 százalékkal nagyobb a 2019-es értéknél. A globális fotovoltaikus kapacitásban 2019-ben az ideihez hasonló nagyságú, 108 gigawattos bővülés volt tapasztalható. Az idei stagnálás a nagyobb, ipari méretű napelemparkok területén tapasztalható növekedés és a kisebb, háztetőre telepített rendszerek piacának gyengébb teljesítményéből adódik össze, és egyebek mellett a koronavírus-járvány hatása is felfedezhető benne.
Családtámogatási program, ZIKOP, Metár
Ami a hazai kilátásokat illeti, Magyarországról is elmondható, hogy itt is óriási ütemben épülnek a napelemparkok. A telepítéseket a 2016-ban elindított 0,5 MW feletti, 20-50 MW-os KÁT-os naperőművek építése, illetve a 2018-2019-es években fejlesztett kisebb projektek megvalósítása fogja dominálni – mondja Lugos Roland, a napelemes rendszerek tervezésével és kiépítésével, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Optimum Solar Kft. tulajdonos-ügyvezetője, aki szerint 2021-ben elindulhat a Metár tenderen nyertes első projektek építése és bekapcsolása is, melyből már az Optimum Solar Kft is üzembe helyezett több MW-ot. A szeptemberben beadott nagyobb Metár projektek ugyanakkor várhatóan csak 2022-ben indulnak majd, mivel az alállomások tervezése és az engedélyeztetések vélhetően csak a 2021-es év végére érnek révbe.
Az idén 2000 MW-ot elérő hazai telepített fotovoltaikus kapacitást a következő 4 évben szerintünk 4500 MW-ig lehet majd feltornázni – fogalmaz a cégvezető.
A háztartási méretű kiserőművek (HMKE) piacát a sok támogatás és hitelkonstrukció fogja hajtani januártól, konkrétan a családtámogatási program, illetve a kkv-s projekteket támogató ZIKOP program.
Ezeknek is köszönhetően a HMKE-k éves új telepített kapacitása vélhetően mintegy 300 MW-ot tesz majd ki, míg a 10 MW feletti erőművek esetében a bővülés évente a 400-500 MW-ot is elérheti.
Lugos Roland szerint az idén év végén megvitatásra kerülő törvénycsomag új korszakot hoz a hazai energiapiac életében, melynek köszönhetően a teljes ellátás és a termelő-fogyasztói kapcsolatok „kinyílnak”. Így a gyáraknak és az állami fogyasztóknak lehetőségük nyílik környezettudatos beszerzések lebonyolítására, ami a piacot fellendítő, kezdeti időszakban létrehozott támogatási rendszereknél költséghatékonyabb is lesz. Az ügyvezető szerint véget érhet a kényelmes beruházói platform, és a komplex szolgáltatások időszaka következik, ezeken belül is a partnerségek tudnak majd elsősorban versenyképesek lenni.
A külföldi szereplők is megérkeztek hazánkba, ami miatt Lugos Roland szerint a hazaiaknak vélhetően sem a fejlesztésben, sem a beruházásban nem lesz sok lehetősége, de még az építés és üzemeltetési szolgáltatások területén is kiszorulhatnak a bankgarancia-keretek, illetve felelősségvállalási képességek alacsony szintje miatt.
Napenergia, az új király
Öt éven belül az európai áramtermelés legnagyobb részét már a naperőművek adhatják Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatójának korábbi szavai szerint, ez azonban függ az európai kormányok intézkedéseitől is. Ráadásul, a prognózis értékelésénél azt is érdemes figyelembe venni, hogy a múltban az IEA napenergia térhódítására vonatkozó előrejelzései rendre alulbecsülték a megvalósuló új telepítések nagyságát. Márpedig a klímavédelmi és kibocsátáscsökkentési elköteleződését egyebek mellett az Európai Unió, Kína, valamint Joe Biden új megválasztott elnök programja alapján várhatóan az Egyesült Államok is fokozza.
A Nemzetközi Energiaügynökség az októberben publikált World Energy Outlook című jelentésében a napenergiát az elektromosság új királyának titulálta, mivel előrejelzése szerint a világszerte 2040-ig várhatóan telepítendő új villamosenergia-termelő kapacitások legnagyobb részét minden egyes évben a naperőművek fogják kitenni.
A prognózis szerint 2022-ben a szabályozási környezet függvényében 119-148 GW lehet az újonnan telepített fotovoltaikus kapacitás nagysága. Az IEA szerint a teljes megújuló alapú globális áramtermelés mintegy kétharmadával bővülhet 2020 és 2030 között, mindenféle további, a zöld átmenetet fokozó új intézkedés nélkül is. Ezzel a megújulók a következő évtizedben jelentkező villamosenergia-kereslet növekedésének körülbelül 80 százalékát elégíthetik ki, és 2025-ben a szenet megelőzve az áramtermelés elsődleges forrásává válhatnak. A megújuló forrásból származó villamos energia iránti globális igény több mint 6 százalékkal nőhet 2021-ben a szervezet várakozásai alapján, 2030-ban pedig a világ teljes áramigényének közel 40 százalékát már a megújulók fogják fedezni. A napenergia alapon világszerte termelt villamos energia mennyisége a 2020-2030-as időszakban éves átlagban 13 százalékkal bővülhet.
Címlapkép: MTI Fotó/Varga György
Tényleg nem viccel Trump: behajózott a Karib-tengerre a USS Gerald R. Ford, új háború előhírnöke lehet
A venezuelai rezsim megbuktatása a cél?
Ízelítőt ad a tél Európának a jövő héten – Itt jöhet az első hó
Sarkvidéki levegő és csapadék jön hétfőtől.
Kicsekkolt a Trump-táborból az egyik legismertebb trumpista – Halálos fenyegetésekről számolt be
Az elnök posztban vonta meg a támogatását Marjorie Taylor Greene-től.
Nem válogatta meg a szavait a bajor miniszterelnök: ezek árulók, „Putyin udvari bolondjai”
Az AfD-ről mondott véleményt Markus Söder.
Videó: megindultak a Barszok az egyik legnagyobb orosz olajfinomító ellen – Pusztító csapás lett a vége
Az orosz Rubikon egység drónraktárát is támadás érte.
Visszatérne Németország az orosz energiához? – Botrányt kavart a váratlan kijelentés
A vezető német kormánypárton belül robbant ki vita.
Jogosan tiltotta be az Airbnb-t Terézváros – mégis mire számítsunk most a belváros lakáspiacán?
Az önkormányzat adócsökkentéssel motiválná a hosszútávú bérbeadást.
A szakadék szélén táncolva vív ádáz harcot a két szuperhatalom – Amiről most megegyeztek, csak tűzszünet
Az idő nem Kínának dolgozik a szakértő szerint.
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az egészet 23 dolláron, utólag persze könnyű okosnak lenni. A kérdés az, hogy érdemes-e még viss
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


