Az ilyen gazdasági környezet kidolgozása azon múlik, hogy abban sikerül-e a gazdaság szereplőinek racionális döntéseit kevésbé környezetszennyező irányba terelni. Ehhez számos szakpolitika áll az állam rendelkezésére, de egyáltalán nem egyértelmű, hogy egy adott helyen, adott problémára milyen eszköz az ideális, vagyis hogyan érhető el a lehető legnagyobb kedvező környezeti hatás a lehető legkisebb költségek mellett.
AZ ELEMZŐ KÖZGAZDÁSZ
A Portfolio hetente mutatja be az ELTINGA vezetőjének videósorozatát, ami a közgazdasági elemző gondolkodásba nyújt bepillantást. Rendszerváltó történetünk egyik öröksége, hogy a közgazdaságtan sok mindent jelent ma Magyarországon: praktikus, üzleti tanulmányokat, alkalmazott matematikát, fogalmak, állami szabályok, törvények naprakész ismeretét. A nemzetközileg economics-ként ismert – magyarul talán leginkább elemző közgazdaságtannak nevezett – terület gondolkodása és szerepe nem közismert. A sorozatban megmutatjuk a közgazdasági gondolkodás példáit. Szó lesz arról, hogyan kutatják a közgazdászok a vállalati versenyt. Hogyan jelzik előre a gazdasági növekedést? Miként próbálják megérteni és feltárni a gazdasági összefüggéseket? Mit keres egy közgazdász az iskolában? Ismerd meg te is az elemző közgazdász munkáját!
NÉVJEGY
Kőműves Zsófia a Cambridge Econometrics Hungary modellező közgazdásza. Környezetvédelmi, energiapiaci és munkaerőpiaci elemzéseivel segíti új szakpolitikák tervezését. Az ELTE alkalmazott közgazdaságtan szakán tanult, majd a Közép-európai Egyetemen (CEU) diplomázott közgazdászként és dolgozott kutatási asszisztensként. A volt fogvatartottak munkaerőpiaci helyzetét leíró kutatását számos szakmai elismeréssel díjazták, többek között elnyerte a prágai Károly Egyetem New Economic Talent díját. Ösztöndíjasként tanult Genfben és az Egyesült Államokban is, ahol elsősorban adatelemzéssel és fejlesztéspolitikával foglalkozott.
A sorozat további részeit itt nézheted meg.
Orbán Viktor szövetségese lemond a cégbirodalmáról, így máris miniszterelnök lehet
Engedett a nyomásnak a cseh politikus.
Négy ország is bojkottálja a 2026-os Eurovíziót, még soha nem történt ilyen a verseny történetében
Izrael részvétele a problémájuk.
Újabb nagy leépítést jelentettek be Gattyán György cégbirodalmánál - a home office-nak is búcsút intenek
Folytatódik a elbocsátási hullám.
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .

