Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
A cikk elején a legfontosabbat rögzítem: mivel Surányi György nem vonta kétségbe a költségvetési politika jövőbeli irányairól írottakat, ezért azt feltételezem, hogy egyetért a javaslatokkal, így a növekedési és adósságfinanszírozási célok hangsúlyos összehangolásával, a hiány- és államadósság-ráta konzekvens csökkentésével, vagy az infláció alacsonyan tartásának szükségességével. Összefoglalóan: az egyensúlyi mutatók javításának céljával. Magam is egyetértek Surányi György termelékenység növelésének fontosságát hangsúlyozó megállapításával.
Egyes következtetéseink azonossága ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a költségvetési helyzetünket meghatározó folyamatokat is azonosan látnánk.
1. Surányi György szerint a 2010 utáni adósságráta-csökkenés statisztikája csak első ránézésre tűnik kedvezőnek, mivel annak mintegy fele a „magánnyugdíjpénztárak államosításából” származott, valamint a csökkenésben kulcsszerepe volt az uniós források felhasználásának. Álláspontja szerint a kedvezőtlen külső körülmények sem magyarázzák meg „a régió messze legmagasabb államadósság-állományát”. Fontosnak tartja, hogy „almát az almával” hasonlítsunk össze.
Az „almát az almával” elvéből kiindulva véleményem szerint bármilyen uniós szintű összevetést csak az Eurostat adatai szerint tehetünk meg.
A magánnyugdíjpénztári rendszerből – a 2008-2009-es válság vagyonvesztési hatását is megtapasztaló személyek szabad döntése következtében – a magyar államhoz került eszközök döntő része valóban az adósságráta csökkentését szolgálta. De ha ezen tényezővel korrigálni szeretnénk az adósságrátát, akkor:
- korrigálnunk kellene az állami vagyon bővülésének hatásával; Az állami vagyon jelentősen nőtt – lásd pl. az energetikai szektor jelentős tranzakcióit (MOL részvények, E-On. FŐGÁZ). A magyar adósságráta tehát nem az állami vagyon értékesítésével, épp ellenkezőleg, az állami és nemzeti vagyon bővülése mellett valósult meg. Ez a tény független attól, hogy kinek mi a véleménye az állam gazdasági szerepvállalásáról.
- korrigálni kellene az adósságban elszámolandó tényezők hatásával; Míg 2010-ben a különleges földgázkészlettel rendelkező Magyar Szénhidrogén-készletező szövetség, vagy az Eximbank kötelezettségei nem képezték az államadósság részét, addig az elmúlt években már e tételek is az adósságban szerepelnek. Csupán e két szervezet nélkül ma több mint 5%ponttal kisebb lenne az adósságráta. Az is megjegyzendő, hogy Európa számos országában működik a magyar Eximbankhoz rendkívül hasonló feladatkörű és irányítású szervezet úgy, hogy azok nem részei az ottani statisztikának.
Véleményem szerint nem célszerű egyes országokra egyedi korrekciókat végrehajtani, hiszen akkor nem lehet nemzetközi összehasonlításban értékelni a gazdasági mutatókat. Ha ezt az utat választanánk, akkor prekoncepciók alapján parttalan vitákat nyitnánk. Az Eurostat hivatalos statisztikáit tehát meg nem kérdőjelezve azt látjuk, hogy
- 2011-től 2019-ig minden egyes évben csökkent a magyar adósságráta (szemben az előző évtized folyamatos növekedésével);
- a 2020-as „covid-hatás” után is a 2010 és 2022 közötti magyar adósságráta csökkent, az uniós átlag nőtt (a magyar pozíció-javulás közel 10 %pont) és a visegrádi országokhoz képest is kedvezően alakult.
Azt se felejtsük el, hogy a 2010-ben megválasztott magyar kormánynak a visegrádi országokkal összevetve nem csak reálgazdasági, hanem pénzügyi szempontból is nehéz kiinduló helyzete volt. Ehhez képest, míg a másik három ország 2010-es átlagos adósságrátája 2022-re 43,9%-ról 50,4%-ra növekedett, addig a magyar mutató 80%-ról 73,9%-ra csökkent.
Az államadósság összetétele – a befektetői, hitelminősítői visszajelzések alapján – 2010 óta kedvező irányba változott. Surányi Györgynek abban igaza van, hogy a deviza-források jellemzően olcsóbbak, mint a forint-források, de a „finanszírozók személyéről” és az árfolyam-változások kockázatairól se feledkezzünk el. Az államadósság optimális összetételekor az ár mellett forint/deviza-összetételt, a futamidőt, a fix-változó kamatozású papírok arányát, vagy a „finanszírozó csoportok” összetételét is figyelembe kell venni. A befektetők, hitelminősítők értékítéletét is ismerve, meggyőződésem, hogy a 2010-es 50% feletti devizaadósság-arány borítékolhatóan leminősítéshez, összességében drágább adósság-finanszírozáshoz vezetne, valamint a kifizetett kamatok nagyobb aránya nem a hazai szereplőkhöz, hanem külföldi befektetőkhöz jutna.
Abban természetesen igaza van Surányi Györgynek, hogy a devizakötvénnyel bevont források a devizatartalékot is növelik és 2022 őszén nagyobb devizatartalék nagyobb védelmet jelentett volna. Ugyanakkor azt kevesen gondolták, hogy az energia-árak drasztikus növekedése, a cserearányok romlása milyen nyomást gyakorol majd a forintra, valamint a finanszírozási képességünket segítő, új ciklushoz köthető uniós forrásokat 2022 folyamán még mindig nem kapjuk meg. Utólag mondhatjuk, hogy más döntéseket kellett volna hozni, de „ha tudom, hogy az utcán belém csap a villám, ki sem megyek a házból.” Márpedig a háború egész Európára elég drasztikus, nehezen kivédhető következményekkel járt.
Ami pedig az uniós források szerepét illeti: mind a négy visegrádi ország 2004 óta az Unió költségvetésének nettó kedvezményezettje, vagyis nem ez a döntő faktor az adósságráta alakulásában. Az uniós források ésszerű felhasználása természetesen érdemben hozzáad egy ország gazdasági teljesítményéhez – de ha csak ez határozná meg a fejlődési ívet, az adósságráta alakulását, akkor nem hiszem, hogy Görögország három évtizednyi uniós tagság, folyamatos nettó kedvezményezetti pozíció mellett adósságválságba kerülhetett volna.
2. Surányi György szükségesnek tartja az államháztartási és jegybanki mérleg konszolidálását ahhoz, hogy pontos képet kapjunk költségvetési helyzetünkről.
Ismét az Eurostat adataira, módszertanára és az uniós szabályokra kell hagyatkoznom. A jegybankok független intézmények, éves eredményük (veszteségük, vagy nyereségük) nem jelenhet meg a tagállamok államháztartási statisztikáiban. Ha a cseh jegybank hosszú ideje negatív saját tőkéje, az elmúlt évbeli vesztesége „nem nyomta” a cseh államháztartási hiányt, akkor miért kellene, hogy az a magyarban megjelenjen? Az elmúlt években nem csak az MNB, hanem a világ több jegybankja jelentős szerepet vállalt a gazdasági élénkítésben, ennek részeként állampapír-vásárlásokban, mint ahogy például a tavalyi évben az EKB és a világ majd’ minden jegybankja „törvényszerűen” súlyos veszteségeket szenvedett el a magas infláció letörésére tett intézkedések okán. Mégis, ezek a veszteségek sehol nem jelentek meg az államháztartási statisztikákban.
Surányi György, a monetáris politika részletkérdéseit jól ismerő tanár, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke számára nem írok újat azzal, hogy a jegybankok elsődleges célja nem nyereség, vagy veszteség elérése, mint ahogy a saját tőke nagysága sincs semmilyen befolyással a monetáris politikai lépéseikre. Épp ezért fogadta el az EKB azt a javaslatot, mely szerint a Magyar Nemzeti Bank negatív saját tőkéjét sem kell a magyar költségvetésnek tőkeemeléssel „eltűntetni”, ha középtávon a saját tőke pozitív tartományba kerülhet. Ha az elmúlt években látott következetes anti-inflációs politikáját az MNB fenntartja, akkor reális lehet, hogy a közeljövőben az államnak nem kell tőkét emelni – így a jegybanki veszteség de facto sem növelheti a költségvetés terheit.
3. Surányi György szerint nem a szomszédos háború miatti szankciók borították fel az energiapiacot és srófolták fel az inflációt – sőt épp a szankciók vitték le az energia-árakat.
Az Eurostat adatai szerint a 2020-as gazdasági visszaesés melletti 0,7%-os átlagos európai inflációs ráta után 2021-ben a 27 tagállam átlagos inflációja 2,9% volt. A növekedése mögött véleményem szerint a recesszióból történő kilábalás, hangsúlyosan az európai fiskális és monetáris élénkítés mellékhatásai, valamint a növekvő geopolitikai feszültség hatásai látszódtak. Drasztikus változást ugyanakkor a 2022-es év, a háború és azzal összefüggésben a szankciók hoztak, amikor egyetlen egy ország sem volt, ahol ne ugrott volna meg radikálisan az infláció, az Unió egészében 9,2%-os mértéket érve el. S hogy mit gondol az energetikai szektor egyik meghatározó szereplője az európai uniós lépésekről? Hernádi Zsolt, a MOL elnöke szerint „semmilyen piaci racionalitás mentén nem lehet amellett érvelni, hogy az orosz kitettséget radikálisan csökkentsük és egy másikra cseréljük. Ez az elvárás nem üzleti, hanem politikai logika mentén fogalmazódott meg. A morális szempontok, a politika által megfogalmazott értékválasztások és célok most megelőzik a piaci racionalitást – bár gyakran kiderül, hogy ezek mögött is kőkemény gazdasági érdekek húzódnak. De legyen tiszta, hogy ebből az egész Európai Uniónak kára keletkezik.” Hernádi Zsolt szerint az orosz energiaforrások most is megtalálhatják az európai piacokat – csak jóval hosszabb kerülő úton, drágábban, így „…végső soron az Egyesült Államok lehet ennek a haszonélvezője. Fantasztikus piacot találtak maguknak, amit úgy hívnak, Európa, ahol az orosz olaj kiváltásának köszönhetően Amerika produkálta a legnagyobb exportnövekedést, ez a kőolaj mellett ugyanúgy igaz a földgázra is. … És mi az egésznek az eredménye? Az Egyesült Államok napjainkban kiváló állapotban van, Európa pedig szenved.” (forrás: Hernádi Zsolt Indexnek adott interjúja, 2024. 01. 02.)
A fentiek alapján továbbra is azt gondolom, hogy az elmúlt évek kedvezőtlen magyarországi inflációs, reálgazdasági folyamataiért döntően a külső tényezők a felelősek – mint ahogy például az elmúlt napok alacsonyabb földgáz-árai „külső hatásként” segítik a magyar gazdaságot. Ezzel együtt ismétlem, hogy az infláció jövőbeli további mérséklése érdekében a kormányzatnak és a Jegybanknak is van felelőssége – s lépéseiket célszerű egymással összehangolni.
4. Elemzésem szerint döntően az elmúlt évek külső sokk-hatásai – covid, háború – eredményezték az adósságráta és az infláció megugrását, ezzel párhuzamosan a kamatkiadások növekedését. Surányi György szerint a növekvő kamatkiadások okán „sokkal kevesebbet fordíthat a költségvetés a szokásos kiadásokra (oktatás, egészségügy, szociális célok stb.)” Így „a költségvetési alrendszerek sokaságában súlyosan alulfinanszírozott, válsághoz közeli a helyzet”.
Nem kétséges, hogy pl. 1%ponttal olcsóbb adósságfinanszírozás mellett több, mint 800 Mrd Ft-ot fordíthatnánk akár a Jegybank volt elnöke által említett célokra, vagy adócsökkentésre, illetve az adósságráta mérséklésére. Ugyanakkor a múltbeli tényadatok és a 2024. évi várható számok cáfolják azt, hogy az adósságfinanszírozás költségének növekedésével párhuzamosan a kormányzat csökkentette volna az egészségügyi, oktatási, vagy a szociális jellegű kiadásokat. Épp ellenkezőleg: nem csak az elmúlt években, de hosszabb időtávon, 2010-re visszatekintve jelentős nominális és reál-növekedést látunk. 2010-hez képest az államháztartás konszolidált egészségügyi kiadásai 169%-kal, az oktatási kiadások 138%-kal növekedtek. A reálérték-tartáshoz – a kumulált infláció alapján – elég lett volna 87%. Emlékezzünk például az orvosok, vagy az ápolók elmúlt évekbeli béremeléseire! A szociális jellegű kiadásoknál akkor lett volna jelentős növekedés, ha a munkanélküliség emelkedett volna, hiszen e tételben a munkanélküliséghez kapcsolatos kiadásoknak döntő súlya van. Ezért örüljünk, hogy ez nem így történt. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy egyik-vagy másik területen a kormányzatnak nem lenne feladata – az ilyen felvetésekkel magam is mindig egyetértek. De ismétlem: forrás-kivonás az említett területeken nem történt, sőt.
5. Surányi György cikke végén régiós összevetésben lecsúszást, alacsony fogyasztási adatokat és gyenge termelékenység-növekedést említ.
Az adósságráta régiós összevetéséről a visegrádi országok viszonylatában már írtam. Ha a „lecsúszást” a gazdaság teljesítménye alapján vizsgáljuk, akkor – szintén az Eurostat adatai alapján – a következő értékeket kapjuk. A 2004-es csatlakozásunk után 2010-ig nálunk volt a legalacsonyabb mértékű az Unió átlagához történő felzárkózási ütem (a vásárlóerő-paritáson számolt GDP – az állam és a lakosság jelentős eladósodása ellenére – 3,3%ponttal növekedett, szemben a cseh 3,7%ponttal, a lengyel 11,2%ponttal és a szlovák 18,1%ponttal). 2010-ről 2022-re (az utolsó elérhető adat) a magyar felzárkózás 10,1%pontja a második a lengyel 16,8% után és jóval meghaladja a cseh 6,1%pontot, vagy az egyenesen negatív szlovák mutatót.
A fogyasztási adatok tekintetében némi ellentmondást érzek Surányi György állításai között – hiszen egyszerre említi a termelékenység bővüléséhez képest túlzott „nominális bérek, jövedelmek folyamatosan két számjegyű növekedését” és kritikaként a tavaly szerinte a régióban utolsó helyre kerülő fogyasztást. Ami tény: főképp a 2016-os háromoldalú bérmegállapodás után valóban jelentős béremelkedés volt Magyarországon. Ugyanakkor ha alacsonyabb jövedelem-bővülést tartott volna célszerűnek Surányi György, akkor az nem eredményezett volna a tapasztalthoz képest alacsonyabb fogyasztást 2023 előtt? Nem gondolom, hogy a tavalyi, egyetlen év fogyasztás-csökkenése elég volt a statisztikák teljes „elromlására”.
A megoldás a háztartások megtakarításának statisztikája – hiszen a jövedelemből vagy fogyasztás, vagy beruházás, vagy megtakarítás lesz. A magyar háztartások megtakarítási rátája az elmúlt bő 10 évben pedig rendre jóval magasabb, mint a szlovák, vagy a lengyel mutató; Csehországgal pedig váltogatva voltunk az első helyen a visegrádi országok között. E mutató 12%-os és 17,5%-os értékei két-háromszorosa a lengyel számnak és 2013-tól – 2020 kivételével – az uniós átlagot is folyamatosan meghaladta.
Végül pedig ami a termelékenységet illeti: 2010-től valóban több évben csökkent a munkaerő-termelékenysége. Miért? Mert a foglalkoztatottak száma nagyobb mértékben nőtt, mint a GDP. De ebben az eredményt lássuk: a foglalkoztatottak számának jelentős növekedését! Pont ez volt a 2010-es évek elején sokak által megkérdőjelezett, de megvalósult kormányzati cél: 1 millió új munkahely megteremtése. Mindazok, akik passzivitásból (pl. megváltozott munkaképességű személyek), vagy munkanélküliségből tértek vissza a munka világába, sokszor nem a legképzettebbek köréből, vagy nem a legfrissebb ismeretekkel rendelkezők közül kerültek ki. Nem versenyképes tudással rendelkező mérnökök, informatikusok, vagy orvosok álltak sorban a munkaközvetítő irodák ajtajai előtt. A foglalkoztatottak jelentős bővülése után viszont a már említett 2016-os bérmegállapodás központi eleme a termelékenység, a versenyképesség növelése volt. 2017-ben 2,8%-os, 2018-2019-ben 4-4%-os bővülés volt, a 2020-2021-es éveket „egyben kezelve” szintén pozitív a mutató, mint ahogy 2022-ben is (3,2%).
Ez persze nem azt jelenti, hogy látva a jelenlegi feszes munkaerőpiaci helyzetet, a rövid távon adottságként kezelendő demográfiai viszonyokat, ne lenne kulcsfontosságú a következő években is a termelékenység növelése. Mind a termelékenység, mind a hazai hozzáadott érték növelése a fenntartható gazdasági teljesítmény-bővülés pillére lehet – hozzájárulva ezzel a Surányi György által is fontosnak tartott költségvetési pozíció-javításhoz.
Összefoglalva: mind reálgazdasági, mind költségvetési területen vannak kihívások, feladatok, de visszatekintve eredményeket is látunk, melyeket nem érdemes kisebbíteni.
Banai Péter Benő, Pénzügyminisztérium
Államháztartásért felelős államtitkár
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép forrása: Pénzügyminisztérium
