"2030-ra elérhetjük az EU-átlag 85-90%-át" - ez a vélemény nem a magyar fejlettségről szól, hanem Romániáról. Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatóságának tagja fogalmazta meg a Portfolio-nak adott nyilatkozatában. Így folytatta: minél távolabbra tekintünk, annál nehezebb számokat mondani, de azt gondolom, hogy Romániában még mindig van bőven potenciál, főleg annak fényében, hogy az utóbbi években geopolitikailag is felértékelődött az ország szerepe. El tudom képzelni, hogy Romániának erős pozíciója legyen gazdasági szemszögből a régióban.
A témáról Bálint Csaba a Budapest Economic Forumon is kifejti a gondolatait, a panelben beszélgetőpartnere Kuti Zsolt, a Magyar Nemzeti Bank főközgazdásza lesz. Kuti Zsoltot többek között arról faggatjuk majd, hogy visszakerülhetünk-e még a régió éllovasai közé, és mi kell ehhez a sikerhez.

Kuti Zsolt egy korábbi interjúban egy fontos szempontot a felzárkózás sikerességével kapcsolatban már megfogalmazott. A magasnyomású gazdaság hatékony működésének van néhány feltétele, ami ahhoz szükséges, hogy ez ne egy fenntarthatatlan növekedési pályához vezessen... Ha ezek nem adottak, akkor
a magyar gazdaság könnyen visszakerülhet a jól ismert stop-go ciklusok fogságába,
amiben ugyan rövid ideig lehet jól teljesíteni, de hosszú idő átlagában alacsonyabb növekedési pályát és lassabb, meg-megtorpanó felzárkózást jelent, mert a megemelkedő sérülékenység miatt időről időre valamilyen – gazdasági növekedést lassító - korrekciót kell végrehajtani.
A két jegybanki szakember után elindulunk a mikroszint felé: Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) ügyvezető igazgatója, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztosa beszél arról, hogy hogyan látja a régiós cégek helyzetét, a magyar vállalkozások régiós terjeszkedési lehetőségeit. Ezután pedig négy ismert közgazdász a gazdaságszerkezeti problémák oldaláról közelítve beszél a régiós versenyképességi helyzetről:
- Árokszállási Zoltán, Elemzési Centrum vezető, MBH Bank
- Balatoni András, igazgató, Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság, Magyar Nemzeti Bank
- Cinkotai Norbert, vezető elemző, K&H Értékpapír
- Jobbágy Sándor, vezető makrogazdasági elemző, Concorde Értékpapír
És hogy teljesen földközelbe hozzuk le a témát, a régiós piacokon jelen lévő vállalatvezetőket faggatjuk majd a tapasztalataikról, arról, hogy milyen üzletelni a szomszédos országokban, milyen különbségeket és hasonlóságokat érzékelnek az egyes piacok között:
Moderátor: Tordai Péter, tulajdonos és ügyvezető, Schneider Gépgyártó és Kereskedelmi Kft.
Beszélgetés résztvevői:
- Baja Sándor, ügyvezető igazgató - Csehország, Magyarország, Románia, Randstad Hungary
- Boros Árpád, Country Manager Magyarország és Románia, Staufen
- Dr. Németh Miklós, ügyvezető igazgató, Speciális Finanszírozási Igazgatóság, OTP Bank
- Ormosy Gábor, Vezérigazgató, AutoWallis Group
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!



