Felminősítette az S&P Magyarországot!

Pozitívumként említi a hitelminősítő az adósságon belül a deviza-részarány csökkenését, emellett csökkent a külföldiek súlya is a magyar állampapírok piacán. Ezekkel hazánk kevésbé lesz érzékeny a jövőbeli sokkokra a cég elemzői szerint.
Az S&P-nél arra számítanak, hogy 2019-ig a kormány és a jegybank további növekedésösztönzésre adja majd a fejét, például azt gondolják, hogy a kamatkiadások és az adóbevételek miatt vártnál kedvezőbb költségvetési folyamatokat nem a hiány további csökkentésére, hanem egyes területeken kiadásnövelésre, máshol pedig adócsökkentésre fordítják majd. Ugyanakkor a kormány erősen elkötelezett az alacsony hiány mellett, vagyis várhatóan a mostani 2% körüli szinten marad a deficit a következő években is átlagosan.
A költségvetési előrejelzést illetően lefelé mutató kockázatokat hordoz az, ha a kormány további cégek megvásárlása mellett dönt, illetve a vártnál erőteljesebb gazdaságélénkítő programot jelent be. Ebbe a körbe tartozik az esetleges választási költségvetés a 2018-as parlamenti választások előtt, illetve az állami nagyberuházások (például Paks-II.) esetlegesen túlszaladó költségei.
Az S&P is kiemeli a magyar gazdasággal kapcsolatban az utóbbi hónapok egyik slágertémáját: a bérnyomást és a néhány szektorban tapasztalható munkaerőhiányt. Kiemelik, hogy 2015 eleje óta 4%-kal emelkedett a magyar munkaerő költsége, ami a hatodik legmagasabb ütem volt az EU-ban. Emellett figyelmeztetnek arra, hogy az ingatlanárak az EU-ban a legnagyobb növekedést mutatták hazánkban az utóbbi időszakban, 2016 első negyedévében 15%-os volt a növekedés tavalyhoz képest, ami részben a kormány intézkedései (pl. CSOK) okoztak, részben pedig a 2008-2009-es válságból magához térő gazdaság.
A pénteki közlemény végén a hitelminősítő szokás szerint arról ír, mi okozhat további változást. Eszerint akkor minősíthetnek fel még jobban, ha az adósságráta a becsültnél gyorsabban esik, ezzel párhuzamosan pedig a kamatkiadások is csökkennek. A leminősítés akkor kerülhetne szóba, ha a költségvetési fegyelem érdemben romlana, illetve megfordulna az adósságráta csökkenő trendje, vagy komoly külső kockázatok veszélyeztetnék Magyarországot. Emellett kockázatként emelik ki a transzparencia romlását, főleg ha az finanszírozási kockázatokat hordoz.
Kormányinfó: ellehetetlenülhet a rezsicsökkentés
A kormány kiterjeszti az árréstopot is. A bejelentéseket élőben közvetítjük.
Ellepik a benzinkutakat a bankautomaták - Nagy bejelentést tett az MBH
A MOL-lal léptek partnerségre.
Életbe lépett a tűzszünet Ukrajnában, Kijev kész tárgyalni az oroszokkal - Híreink az ukrajnai konfliktusról csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Bejelentették: katonákat küld Moszkvába a világ egyik legerősebb országa
Putyin személyesen beszélt erről.
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren


- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.