Békés vármegyében egy lúdtelepen, míg Komárom-Esztergomban fogságban tartott madaraknál igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal - közölte a Nébih kedden közleményben az MTI-vel.
Az osztrák energiahivatal (Austrian Energy Agency) által vezetett energia-árindex (Energiepreisindex, EPI) januárban 12,8 százalékkal nőtt az előző havihoz képest, ami 2022 márciusa óta a legnagyobb havi emelkedés. Decemberben az EPI 10,9 százalékkal csökkent.
A múlt hét nagy szenzációja volt hazánkban, hogy földgázt talált a Mol Kelet-Magyarországon, egész pontosan három sikeres sekélygáz-fúrást hajtottak végre az elmúlt két hónapban, kettőt Komádi térségében, egyet pedig Álmosdon. Ezeken felül most újabb két kútfúrásról számolt be a társaság, az egyik új helyszínre tegnap mi is ellátogattunk, ahol Homonnay Ádám, a Mol Magyarország kutatási és termelési igazgatója mutatta be a kitermelést és vezetett be a sekélygáz-fúrás rejtelmeibe.
A Federal Reserve-nek valószínűleg a vártnál nagyobb mértékű kamatemelésre lesz szüksége a közelmúltbeli erős adatokra reagálva, és kész nagyobb lépésekben szigorítani, ha a beérkező információk összessége arra utal, hogy keményebb intézkedésekre van szükség az infláció megfékezéséhez - mondta Jerome Powell Fed-elnök kedden amerikai törvényhozóknak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy amennyiben a héten érkező foglalkoztatottsági adat és a jövő heti infláció a vártnál magasabb lesz, visszatérhet az 50 bázispontos emelés az USA-ban. Nem véletlen, hogy a beszéd után erősödésbe kezdett a dollár.
A felnőtt magyar lakosság 70 százaléka egyetért azzal, hogy ma Magyarországon atomerőmű működik, 62 százaléka pedig támogatja, hogy új atomerőmű blokkok épüljenek Pakson. Ráadásul mindkét álláspont erősödött az ukrajnai háború és a nyomában járó energiaválság hatására – ez derül ki a Társadalomkutató Kft. 2020 és 2023 elején készített kutatásaiból.
Kihasználatlanság miatt március 18-tól megszűnik a 109-es autóbuszjárat - tudta meg a Telex. A 109-es 2016 januárjában a budai fonódó villamoshálózat átadásával együtt indult, jelenleg Óbudától a Batthyány térig közlekedve.
A sikeres vecsési találaton felbuzdulva az ottani kutatáshoz rendkívül közel, Üllő térségében végez adatgyűjtést a Mol, vagyis csak végzett, tegnap ugyanis lezárult a folyamatnak ez a lépése. A kiértékelés és a szükséges engedélyek beszerzése után már idén újabb kutatófúrás indításában bízik a társaság, a vecsésihez hasonlóan itt is inkább olajra, semmint gázra lehet majd számítani. A tegnapi nap folyamán terepbejárást tartottunk a kutatási területen, ahol többek között elmagyarázták a szakértők, hogy hogyan is működik a 3D-szeizmika, mit jelent a kutatós szakmában a vibrátor, és végső soron hogyan lehet eldönteni, hogy érdemes-e elkezdeni a fúrási munkálatokat egy ígéretes területen.
Nagyon valószínűtlen, hogy az európai gazdaság idén recesszióba süllyed, de a növekedés még jövőre is kifejezetten alacsony lehet - árulták el a Portfolio által megkérdezett európai közgazdászok. Az elemzők válaszukban a pozitív kockázatok között kiemelték a kínai újranyitást, a monetáris szigorítás ugyanakkor erősen visszafogja majd a növekedést. Az a monetáris szigorítás, amellyel szemben egyébként még mindig nagy a bizonytalanság, az eurózóna inflációjának alakulását és az amerikai folyamatokat ugyanis még nagyon nehéz előre látni. Ugyanez igaz az euró árfolyamára és a kötvényhozamokra is.
A HUNOR - Magyar Űrhajós Program egy orvossal és három mérnökkel kezdi meg a kétéves kiképzését Magyarország újonnan felállított hivatásos űrhajósállományának - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Az inflációs várakozások jelentősen lassultak az eurózónában, viszont a béremelkedéssel kapcsolatos várakozások továbbra is erősek – derül ki az Európai Központi Bank (EKB) kedden megjelent felméréséből.
A pénzügyi felügyeleti tevékenység erősítése, valamint a kutatás és technológia területén a felzárkózás a Nyugathoz – ez lehet a kínai vezetés célja a következő években a Financial Times szerint. A lap összefoglalta Hszi Csin-ping harmadik elnöki ciklusának lehetséges céljait, a cikk szerint a kínai állami apparátus évek óta nem látott reformja is közeledik.
A tavalyi negyedik negyedévében is megfigyelhető volt, hogy egyes cégek a beszerzési árak növekedése által indokoltnál nagyobb mértékben emelték eladási áraikat profitjuk növelése érdekében - derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet kedden publikált elemzéséből.
A jegybankok vesztesége, és negatív tőke melletti működése nem újkeletű jelenség. A témakör az utóbbi időszakban azonban több szempontból is új relevanciát nyert. Míg korábban elsősorban a fejlődő és feltörekvő országok jegybankjait érintette, az utóbbi hónapokban már a globálisan meghatározó jegybankok kapcsán vált aktuálissá. A veszteségek nem függetleníthetőek az elmúlt másfél évtized intenzív mennyiségi könnyítéseitől (QE), melyekkel az alacsony infláció emeléséért küzdöttek, szemben a mai magas inflációs helyzettel. A siker korlátozott volt, s ezzel egyidőben a jegybankokba vetett bizalom is csökkenésnek indult, amin nem javított az sem, hogy az infláció megjelenését követően a kamatemelések a vártnál ismét lassabban hozták el az inflációs fordulatot. Mindeközben a korábbi időszak olcsó pénzének egy újabb társadalmi költségével szembesülünk: a jegybanki veszteségek idővel a kormányzati költségvetéseket terhelik. Innen pedig csak egy lépés, hogy az adófizetők költségévé váljon, és mindezek következtében sérüljön a jegybanki függetlenség és hitelesség.
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében, a tervezett 15 helyett csak 14 milliárd forintnyi papír talált gazdára.
Egy friss katari miniszterelnök-csere nyomán „a katari-magyar együttműködésnek innentől kezdve tehát a legmagasabb szinten van pártfogója, így még jobbak a kilátásaink arra, hogy a katari LNG-gáz belátható időn belül hozzá tud járulni hazánk energiabiztonságához” – jelezte kedd délelőtti Facebook-posztjában Szijjártó Péter.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) hiányozhat az idei tervezett költségvetésének egynegyede, és egyes műveletekben megszorításokra kényszerülhet - nyilatkozta kedden Robert Mardini, a szervezet főigazgatója.
Kína devizatartaléka, ami a legnagyobb a világon, februárban 3133 milliárd dollár volt, 51 milliárd dollárral csökkent januárral összevetve - közölte az ázsiai ország jegybankja.
A hazai magánegészségügyi szolgáltatók közül elsőként kapta meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kiadott működési engedélyt és nyitotta meg a koraszülött intenzív ellátási centrumát a TritonLife Róbert Magánkórház - hangzott el a keddi bemutató sajtótájékoztatón. Fábián Lajos, a magánegészségügyi csoport egyik alapítója és elnöke a kórház szempontjából mérföldkőnek nevezte a beruházást, a magánegészségügy oldaláról pedig történelmi pillanatnak tartja. Az eseményen bemutatkozott a PIC II osztály szakmai vezetése, Kocsis István egyetemi docens, a TritonLife Róbert Magánkórház Neonatológiai Osztályának osztályvezető főorvosa, valamint Ádám Zsolt, a TritonLife Róbert Magánkórház nagyforgalmú szülészeti osztályának szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvosa.
Az MNB a biztonsági tőke három hónapon belüli pótlására alkalmas pénzügyi terv készítését írta elő a Bodrogközi, illetve a Bodrogközi Kertészeti biztosító egyesületeknek. A szükséghelyzetbe került intézményekhez a jegybank, legfeljebb 180 napra felügyeleti biztosokat is kirendelt – közölte az MNB kedden.
Óriási eladói érdeklődést tapasztalunk a világ minden tájáról a közös uniós gázvásárlási kezdeményezés iránt, hiszen több mint 50 cég jelezte már, hogy eladna gázt az EU-ban – jelezte a Bloombergnek adott interjúban Maros Sefcovic (képünkön középen). Az Európai Bizottság alelnöke azt már nem domborította ki annyira, hogy maga a közös uniós gázbeszerzés iránt visszafogott érdeklődés látszik a tagállamok, a társult tagok és a cégeik felől, hiszen a következő 3 évre összesen csak 24 milliárd köbméternyi gázvásárlási szándékot jeleztek eddig a vevők.