Ennél olcsóbb lakások már nem is léteznek
Szemezgetve a legnagyobb internetes lakásportálok ajánlatai között megállapítható, hogy nincs meglepetés, az olcsó lakások túlnyomó többsége a pesti oldalon található. A típusokat tekintve azonban már némi meglepetéssel szolgál a tégla építésű házakban lévő lakóingatlanok magas aránya a panelokéhoz képest. Méretüket tekintve, a minimális életkörülményeket biztosítani képes lakások 18-20 nm-től indulnak, és a legolcsóbb, vagyis a 4 millió forint alatti kategóriába még egy 61 nm-es lakás is befért. Persze az alacsony árért cserébe nem kevés kompromisszumot, és nem egy esetben szinte embertelen körülményeket is fel kéne vállalnunk, de ezért nevezzük ezeket szükséglakásoknak.
A főváros legolcsóbb lakásaira elsősorban a Józsefvárosban és Kőbányán lelhetünk rá, a kínálati listák szerint ezekben a kerületekben több 4 millió forintnál is olcsóbb, 20-30 nm körüli lakást kínálnak eladásra a tulajdonosok. A kevésbé impozáns környezetben, leromlott állapotú házakban található ingatlanok jellemzően technikailag, lakható állapotban vannak, ám akad köztük olyan is, amire mindenképp rá kell fordítani némi plusz pénzt ahhoz, hogy használható legyen. Ezek a kisméretű lakások azonban leginkább egyedülállóknak, vagy maximum pároknak jelenthetnek megfelelő opciót. Egy vagy több gyerekkel már muszáj a valamivel nagyobb, így arányosan drágább lakások közül válogatnunk.
Aki azonban ragaszkodik a budai oldalhoz, az egy gyors kereséssel máris válogathat Óbuda legolcsóbb, jellemzően panel lakásai közül. Mivel közismert, hogy a budai négyzetméterárak magasabbak, így nem meglepő, hogy egy III. kerületi 20 nm-es, 6. emeleti panellakásért 4,5 millió forintot is elkérnek, szemben a pesti oldalon tapasztalt 3-3,5 millió körüli árakkal.
Konkrét példákat említve, jelenleg az egyik legolcsóbb lakás, egy 13 nm-es, a hirdetés szerint felújított és összkomfortos egyszobás ingatlan. Ennek a kínálati ára mindössze 1,8 millió forint, ami a hirdetés szerint is alkudható még, amiért megszerezhetjük ezt a Zuglóban található földszinti garzont. Egy másik érdekes hirdetés kertészkedni kedvelőknek ajánlj egy újpesti 14 nm-es tégla építésű garzont 2,5 millióért. A lakás szépséghibája, hogy jelen állapotában lakhatatlan, de a képek szerint is kellemes hátsó udvar akár azonnal gondozható. A sort sokáig folytathatnánk, de összességében elmondható, hogy a jellemzően mini garzonlakások nem tekinthetőek lakhatási szempontból jó befektetésnek.
A fővárosi lakáspiac legolcsóbb ajánlatait lapozgatva jól látszik, hogy mi az a minimális ár (3-4 millió forint) és méret (15-25 négyzetméter), ami alá vásárlóként és lakóként nem tudunk és talán nem is akarunk menni. Egyedülállóként vagy párban van esélyünk olcsó garzonra szert tenni, de családoknak biztosan mélyebbre kell nyúlni a zsebükben, hogy megfelelő otthont találjanak.
Befektetésnek kiváló
Ismerve a fővárosi bérleménypiac kínálatát elmondható, hogy Budapesten elhelyezkedéstől, mérettől, és minőségtől függetlenül a kínálati árak nem mennek 35-40 ezer forintnál lejjebb. Ez esetünkben azt jelenti, hogy amennyiben valóban ki is tudjuk adni a lakást, úgy havonta a lakás árának akár mintegy 1%-át is megkereshetjük, amennyiben 3-4 millió közötti kínálatból válogatunk. Az egyik legnagyobb bérleményeket kínáló internetes oldal adatai alapján, a hasonló elhelyezkedéssel, vagyis a VIII. és a X. kerületekben található, változó állapotban és műszaki felszereltséggel rendelkező lakások bérleti díja alig tér el akár a budai oldal jobb elhelyezkedésű és nagyobb lakásaitól. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a lakás bérlemények piaca rendkívül rugalmatlan, és tulajdonképpen 40-50 ezer forintos minimálár köré csoportosul az 1-2 szobás belvárosi lakások legnagyobb része, független a környéktől, vagy egy adott szintig a kialakítástól, illetve a műszaki állapottól.
Ha nem egy teljesen elhanyagolt, esetleg köztudottan kétes és kevésbé biztonságos környéken vásárolunk olcsó, 4-5 milliós kislakást befektetési szándékkal, akkor számíthatunk rá, hogy viszonylag könnyebben és várhatóan magas hozammal (8-10%) tudjuk bérbe adni. Például a budai oldal vagy belső pesti részek közötti lakás négyzetméterár különbségek miatt a VIII. és X. kerületekben jóval olcsóbban juthatunk adott méretű lakáshoz, ám a bérleti díjakban tapasztalt különbségek arányaiban jóval kisebbek, így befektetői szempontból, bár számolni kell némi kockázattal, de akár jóval jövedelmezőbb is lehet a legolcsóbb ajánlatok között válogatni.
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Megszólalt Irán legfőbb vezére: nem lesz kapituláció, folytatódik a háború
Teherán nem adja meg magát.
A világ újraépíti ellátási láncait - Hogyan léphet Magyarország a nyertesek útjára?
Mit jelent a gazdasági reziliencia a V4 országai számára?
Az EU a fegyverkezésbe forgatná vissza a le nem hívott forrásokat
Határidőhosszabbítás helyett önkéntes felajánlásokra számít Brüsszel.
500 nap se kellett, hogy az EU beelőzze az USA-t egy új ipari csodával
Csak az Európai Unióban gyártják a technológiai forradalom legfontosabb elemeit.
Brüsszel besokallt, újabb eljárásokkal sorozta meg Magyarországot
Ítéletet mondott az Európai Bizottság.
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.