Ingatlan

Átmenetileg parkoló lehet a minisztérium helyén

MTI
A héten elkezdődött a volt Ipari Minisztérium lebontásának utolsó szakasza és a tervek szerint hamarosan megkezdődhet a terület műszaki átadás-átvételi eljárása is. Így várhatóan augusztusban lezárul a terület hasznosításának ezen része Halmai Zoltán, a beruházást végző Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. ügyvezetőjének közlése szerint.
A projekt következő lépéseiről Halmai Zoltán elmondta, hogy a bontás befejezése után, a kivitelezés megkezdéséig várhatóan lesz egy rövid átmeneti időszak, amikor autóparkolóként használják majd a területet.

A cég januárban írt ki ötletpályázatot a Margit körút, Kis Rókus utca, Fény utca és a Mammut II. bevásárlóközpont által határolt terület rehabilitációjára, amelyre akkor számos eredeti ötlet érkezett. A beruházó akkor hangsúlyozta, hogy ezek a tervek alapját képezhetik majd a későbbi koncepciónak.

Arra a kérdésre, hogy ezek az ötletek hogyan épülhetnek be a végső tervekbe, elmondta: azoknak az koncepcióknak a megvalósítására lehet esély, amelyek a kerületi, városképi, építészeti, finanszírozási szempontoknak is megfelelnek.

Átmenetileg parkoló lehet a minisztérium helyén
A kormány korábban döntött arról, hogy támogatja a volt Ipari Minisztérium sokemeletes épületének lebontását, amelyet 1971-ben abba a szélcsatornába építettek, amely a Duna felé kitisztíthatná Buda egyik legforgalmasabb körzetének a levegőjét. A bontási munkálatok március eleje óta zajlanak.
RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet