Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar ingatlanpiacon
Kik szerepelnek a listán?
A hazai ingatlanszakma 50 legbefolyásosabb személyei közé igyekeztünk olyan szereplőket beválogatni, akik tevékenységükkel aktívan befolyásolják, alakítják és sokszor meg is határozzák a szakma fejlődésének irányait. A legnagyobb magyar ingatlanfejlesztők és befektetők vezérigazgatói, a nemzetközi ügynökségek magyarországi ügyvezetői, lakásfejlesztő cégek tulajdonosai, az ingatlanszakmai oktatás meghatározó alakjai egyaránt szerepelnek azon személyek között, akik nem csak a mostani ingatlanpiacot formálják, hanem gyakran már a 90-es évek elején a szakmai indulásánál is jelen voltak. A listán szereplők között a magyarok mellett több külföldi személy is szerepel, ami egyrészt a szakmai nemzetköziségét másrészt a külföldi befektetők egyre nagyobb érdeklődését mutatja a hazai ingatlanpiac iránt.Ádámosi György
Az Appeninn Nyrt. igazgatótanácsának elnöke.
Ádány Tamás
Az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója.
Árendás Gergely
A Property Market Kft. ügyvezető igazgatója.
Alan Vincent
A ConvergenCE ingatlanfejlesztő és befektető tulajdonosa.
Andrea Sartori
A KPMG Sporttanácsadási részlegének budapesti ügyvezetője.
Baross Pál
Az RICS magyarországi szervezetének korábbi elnöke, a CEU új kampuszának fejlesztője.
Biró Gergely
A Diófa Alapkezelő igazgatója.
Bojár Gábor
A Graphisoft Park létrehozója.
Czár Balázs és Kovács Attila
A Horizon Development vezetői.
Demján Sándor
A Granit-Pólus alapítója.
Dercsényi András
A Mark Zrt. vezérigazgatója.
Doron és Guy Dymschiz
A Duna House tulajdonosai.
Fekete Zoltán
Az MNB-Alapítványok elnöke.
Földi Tibor
A Cordia Zrt. vezérigazgatója.
Furulyás Ferenc
A Jones Lang LaSalle budapesti irodájának ügyvezető igazgatója.
Futó Gábor
A Futureal csoport alapítója és társtulajdonosa.
Fürjes Balázs
Kiemelt beruházások kormánybiztosa.
Gereben Mátyás
A CPI Ingatlan Csoport magyarországi részlegének országigazgatója.
Gulyás Ede
A CA Immo magyarországi irodájának ügyvezetője.
Hajnal István
A Grant Thornton Tudásmenedzsent Projekt vezetője.
Hegedűs Attila
A BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. ügyvezető partnere.
Jellinek Dániel
Az Indotek Group vezérigazgatója.
Kemenes László
A Prologis magyarországi igazgatója.
Kibédi Varga Lóránt
A CBRE magyarországi ügyvezető igazgatója.
Kiss Gábor
A Metrodom Kivitelező Kft. ügyvezető igazgatója.
Matolcsy György
A Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Nagygyörgy Tibor
A Biggeorge Property Zrt. alapító-tulajdonosa.
Noah M. Steinberg
A Wing elnök-vezérigazgatója.
Pados Gergely
A Cushman & Wakefield magyarországi ügyvezető igazgatója.
Pázmány Balázs
Az Erste Alapkezelő Zrt. igazgatótanácsának elnöke.
Philippe Beurtheret
Az Immochan Hungary vezetője.
Radnóty Zoltán
A HB Reavis magyarországi cégcsoportjának vezetője.
René Droese
A Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója.
Robert Snow
A GTC Magyarország Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatója.
Rudolf Riedl
A Raiffeisen Evolution magyarországi ügyvezetője.
Salamon Adorján
Az Eston International tulajdonosa.
Sameer Hamdan és Zuhair Awad
A Mellow Mood csoport tulajdonosai.
Scheer Sándor
A Market Építő Zrt. alapító tulajdonosa.
Schmidt Mária
A BIF (Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési) Nyrt. résztulajdonosa.
Székely Ádám
Az Infogroup ügyvezetője.
Székely Gáborné
A KSH lakáspiaci mutatószámokat összeállító és ezekhez kötődő módszertani fejlesztéseket végző osztályának vezetője.
Takács Ernő
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke.
Tarlós István
Budapest főpolgármestere.
Tatár Tibor
A Futureal cégcsoport kereskedelmi és irodafejlesztésekért felelős vezérigazgatója.
Török Árpád
A TriGranit vezérigazgatója.
Vágó László
A Strabag Property and Facility Services Zrt. vezérigazgatója.
Veres Tibor
A Wallis Zrt., a Wing Zrt. és a Graboplast Zrt. tulajdonosa.
Van, akinek hatalmas bukta a pápaválasztás: kész vagyonok égtek el
Prevost nem volt kifejezetten esélyes, nagyon kevesen fogadtak rá.
Árrésstop: lépett az egyik üzletlánc, mennyiségi korlátozás jön
Várhatóan többen is követik majd a példájukat.
Olyan véleményt mondott a tűzszüneti javaslatról Oroszország erős embere, amit senki nem fog megköszönni
Obszcén, diszkriminatív és elutasító.
Megszólalt a Kreml Trump ajánlatáról: „ezt nagyon át kell gondolnunk”
Szerintük megváltozott a helyzet.
Akcióba lendül Trump: 22 pontos béketervet készítenek Putyinnak
Úgy néz ki, mégsem zárult le a béketeremtés.
Súlyos sztori bukott ki: használhatatlan az amerikaiak legendás THAAD rendszere?
Ez komoly hibának tűnik.
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartottam a MARA-t, mindig sikerült viszonylag gyorsan 20-30%-kal kiszállni belőle. Most éppen +8,6%
Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép nagy unokák és Merry Christmas lesz. Trump narratívájában juharszirup,...
T
Midász király érintése
Folytatva a szombati sorozatot, most egy nyolcéves cikket teszek ki. Gyakran látni anyagilag jómódú vállalkozókat, akit éjt nappallá téve nagy odaszánással nagyon sikeresek lettek, ahogy vannak
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé


- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.