Hihetetlen, ami a lakótelepekkel történik
Budapesten a lakótelepi árak jelentősen emelkedtek az elmúlt években. Több esetében 80-100% között volt a 2013-as árakhoz képesti változás. A lakótelepek többsége 50 és 80 százalék közötti drágulást produkált a megadott időszakban, a legnagyobb telepek közül a Kelenföldi, az Újpalotai, a Fehérvári úti a József Attila, a Kőbánya-Újhegyi és a Havanna árai mentek fel a legnagyobb mértékben.

Melyek a legdrágább lakótelepek?
A budapesti lakótelepek közül a legdrágább a Lágymányosi, 2016-ban itt már több mint 460 ezer forintot kellett fizetni a lakások négyzetméteréért. A második helyet a drágasági versenyben a Vizafogó lakótelep, míg a harmadikat a Pók utcai szerezte meg. Előbbinél tavaly az átlagos fajlagos értékesítési árak közel 450 ezer forintosak voltak, míg utóbbi esetében 385 ezer forint/négyzetméteres árakkal szembesülhettek a vevők. A legdrágább lakótelepek jellemzően a XI. a XIII. és a III. kerületiek.

Az áradatok mutatják, hogy a lakótelepek árazása és a családbarát jellemzőjük között összefüggés mutatkozik. Az FHB Családbarát Környék Indexe (CSBKI), mely egy olyan mutatószám, amely több szempont figyelembe vételével igyekszik megadni, hogy az adott környék mennyire családbarát - jellemzően magasabb árakkal is jár együtt, a legmagasabb CSBKI pontszámot kapott lakótelepek az árazásban is többnyire az élen szerepelnek, míg a legkevésbé családbarátnak számító telepek a legolcsóbbak közé tartoznak.
A lakótelepek felértékelődtek
Az elmúlt évek jelentős áremelkedése a lakótelepek diszkontjainak változásait is eredményezte a kerület más részeihez képest felértékelődtek, vagyis gyorsabban drágultak, mint a környék tégla lakásai. Az FHB Index elemzése 5 kiemelt lakótelep esetében vizsgálta a fenti folyamatot, a Fehérvári úti, a Békásmegyeri, az Újpesti, a Csepeli illetve a József Attila lakótelep nyomán. A felértékelődés mindegyik esetében tetten érhető volt, a Fehérvári úti lakótelep esetében a válság idején még 27 százalékos árdiszkont 2016-ra 17 százalékosra csökkent, a Békásmegyerinél pedig a 2011-es több, mint 34 százalékkal szemben már csak 22,5 százalékkal voltak lemaradva a lakótelep árai a kerületi átlagtól tavaly.
Több ezer új lakás egy helyen a Portfolio Új Lakópark adatbázisában! Válogass Buda, Pest és vidék legjobb új építésű lakóprojektjei között! Nézegess képeket, tudj meg minél többet a projektekről és kérj személyre szabottajánlatot közvetlenül a fejlesztőktől! Kattints és nézd meg a több mint 50 projektet!


Furcsa vágányra terelte a magyar és a lengyel külügyminiszter vitáját Zaharova: a Barátság vezeték és Oszama bin Laden is szóba került
Radosław Sikorski Szijjártó Péter posztjára reagált, majd erre reagált az orosz külügyi szóvivő.
Jönnek az Otthon Start várva várt módosításai – Nő a jogosultak köre
Ismét módosulnak a feltételek.
Megérkezett az előrejelzés: megvan, mikor áll be változás Magyarország időjárásában
Ítéletidő jön egyes országrészekben.
Véget ér a 295 darab EU-s kereskedési helyszín káosza, radikális változás jön
Az Európai Uniónak lépéseket kell tennie.
Zöld utat kaptak a Gripenek: tucatjával jelenhetnek meg Ukrajna egén
Megszületett a szándéknyilatkozat Zelenszkij és a svéd kormányfő között.
Két hét múlva részlegesen lezárják a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyét
Csúnyán megrágta a gyógyvíz az épület alapzatát.
Megszólalt Zelenszkij Trump tervéről: „jó kompromisszum”
De szerinte Putyin nem fog kérni belőle.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
