Pár hónap alatt 50 százalékos volt a drágulás az ingatlanoknál! És még nincs vége
A kivitelezés drágulása hátráltatja a fejlesztőket
A mostani piacon a dráguló beruházások miatt kevés az olyan projekt, aminek már a tervezésekor biztosan látni lehet a végét. A felmerülő nehézségek elriasztják a tapasztalat nélküli fejlesztőket, azok a fejlesztők közül pedig, akik már megvették a telket, de időközben rájöttek, hogy a mostani árszinteken nem fogják tudni véghez vinni a beruházást sokan dönthetnek úgy, hogy a tapasztaltabbaknak értékesítik a projektet. A bérlők tehát sok esetben kivárják, amíg elkezdődik az építkezés és csak utána döntenek az adott irodaház mellett.
Már most vannak olyan fejlesztések - többségében lakásprojektek - ahol a korábbi árakon értékesítették a lakásokat, de a megemelkedett költségek miatt a beruházást végül nem tudták finanszírozni. A jelenségre a bankok is kezdenek felfigyelni és extra pénzügyi kontrollt állítanak a már futó és az induló projekteknek. Azoknál a fejlesztéseknél, ahol nem megalapozott az üzleti terv bevételi és kiadási oldala, egyre több esetben lesznek problémák - tette hozzá a szakértő. A leállások ugyanakkor csökkenthetik a megrendelésállományt, aminek következtében hosszabb távon mérséklődhet az árnövekedés. A mostani kapacitások jelentős részét pedig az állami megrendelések kötik le, így az árkonszolidációhoz az állami megrendelések volumenének csökkenése is szükséges lenne.
Változó bérlői igények
Az, hogy egy épületnek geotermikus energia biztosítja a fűtését vagy napkollektorok adják a melegvizét ugyanannyira vonzó lehet egy bérlő számára, mint a kerékpártároló és a hozzá kapcsolódó öltöző vagy zuhanyzó a munkavállalók számára. Az intelligens épületirányítás és üzemeltetés, a geotermikus energia vagyis a hőszivattyúk alkalmazása, a napkollektorok, a víztakarékos vizesblokkok és a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége tehát még a magasabb bérleti díjak ellenére is keresettebbé tehetnek egy irodát.
Az épület elhelyezkedése mellett a Portfolio Ingatlan által végzett kutatásban a második legtöbb cégvezető a bérleti díjak és üzemeltetési költségek szintjét említette legfontosabb szempontként az irodaház kiválasztása során. Ezután következik az épületben elérhető szolgáltatások választéka, majd az épület környezete. Az energiahatékonyság és a zöld megoldások jelentléte is fontos, de ezt egyelőre csak minden huszadik cégvezető tartja a legfontosabbnak.

Irodahiány Bel-Budán is
Noha a budapesti irodapiacon hamarosan közel 400 ezer négyzetméternyi új iroda közül választhatnak a bérlők, jelenleg hiánycikk az új iroda. A legtöbbször a dél-budai alpiac hangzik el, ha az alacsony üresedési ráta kerül szóba, de Bel-Budán is hiány van minőségi irodaterületekből. Az irodahaz.info oldalán az I. kerületben szereplő 38 ezer négyzetméternyi iroda nagy része bérbe van adva, vagy olyan épületben található, ami építés alatt áll.

Kilőtte Irán a Fatah rakétákat Izraelre, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Japán nem enged: nincs alku Trumpékkal, ha nem jó az üzlet
Kína után leültek a tárgyalások.
Kiszáll az UniCredit egy nagy befektetéséből, nem is fog egyhamar visszatérni
A vezérigazgató jelentette be.
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Örömhír érkezett a kriptósoknak Amerikából
A szenátuson átment a kriptós törvényjavaslat.
Kiszivárgott: gond van az Arrow-rendszerekkel - Hatalmas veszélybe kerülhet Izrael
Gyorsan cselekedniük kell.
Ukrajna számára rosszul zárult a G7-csúcs, magas rangú orosz vezető látogatott Phenjanba – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.