Történelmi pillanat előtt a BIF

A törvény szerint 2018. december 31-ig kell SZIT-té válni, vagyis teljesíteni az arra vonatkozó előírásokat, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez minél hamarabb megtörténjen. Véleményem szerint ez akár jövő év első felében is lehetséges. Működés tekintetében a SZIT és a SZIE között nincs jelentős különbség, ugyanazok a szabályozók vonatkoznak a SZIT-ekre is mint a SZIE-kre és a SZIE is ugyanazokat az előnyöket élvezi, mint a SZIT. Megvan mind a társasági, mind az iparűzési adómentessége, viszont ugyanúgy vonatkoznak rá a kötelezettségek is, hogy az eredmény 90 százalékát osztalékként ki kell fizetnie a részvényeseknek.
A SZIT egyik felétele, hogy részvényeinek egy részét (legalább az alaptőke 25%-át) be kell, hogy vezesse a szabályozott piacra, és ebben a sorozatban biztosítania kell az úgynevezett közkézhányad-részesedési korlátot, vagyis azt, hogy egy tulajdonos legfeljebb 5%-ot birtokolhat. Ez a BIF esetében már megvalósult?
Jelenleg ez az egyetlen szempont, aminek még nem felelünk meg, de úgy gondolom, hogy jó évet fogunk zárni, aminek a beszámolója mindenki számára elérhető lesz, így a befektetők is értesülni fognak a BIF számairól, az ingatlanok pontos kihasználtságáról, a jövedelemtermelő képességükről és arról, hogy hogy néz ki pontosan a cég stratégiája. Ha ez megtörténik, biztos vagyok benne, hogy sikerül újabb befektetőket bevonzani.
Hogyan tervezik elérni a 25 százalékot? Milyen részvényesekre számítanak hosszú távon?
A BIF-nek jelenleg jelentős mennyiségű saját részvénye van - ezzel kapcsolatosan heti rendszerességgel kapunk érdeklődő telefonokat befektetési intézményektől, nyugdíjalapoktól - aminek értékesítésével számolunk. Magánbefektetők, intézményi befektetők, befektetési alapok, pénzintézetek is vásárolhatnak részesedést, tehát a teljes piaci vertikumra számítunk, elsősorban azonban azokat a befektetőket célozzuk, akik hosszú távú, jól kiszámítható hozamú befektetést, úgynevezett osztalékpapírt keresnek.
Osztalékpapírnál a legfontosabb az osztalékhozam, de a befektetők általában szeretik tudni azt az összeget, amit megkaphatnak évente, ebből tudnak tervezni, hogy megéri-e nekik befektetni. Mit ígérnek számukra? Mennyire terveznek volatilis vagy kiszámítható eredményt?
A portfólióban alapvetően jövedelemtermelő ingatlanok vannak, amik évek óta kiszámíthatóan termelik az eredményünket. Éves szinten úgy tervezzük, hogy hosszú távon 5-10 százaléknyi osztalékot lehet elérni a jelenlegi részvényárfolyamokon számolva, de a jövőbeli ingatlanvásárlásokkal remélhetőleg a részvény árfolyama is emelkedni fog, így a hozam változhat.
Hogy néz ki jelen pillanatban a cég eladósodottsága, mennyire történnek hitelből és mennyire saját pénzből a fejlesztések?
A cégnek több mint 25 millió részvénye van, 1200-1300 forint körüli árfolyamon, a tőzsdei kapitalizáció 32 milliárd forint körül alakul, ehhez képest 2,4 milliárd forint a hitelállomány, így azt gondolom, az egyik legkevésbé eladósodott cég vagyunk az ingatlanpiacon. Ugyanakkor ezzel megközelítőleg megegyező összegű készpénzállománnyal is rendelkezünk a további fejlesztések, illetve akvizíciók önerejének biztosítása érdekében, ennek következtében jelentős lehetőségünk van akár banki finanszírozással is tovább fejlődni.
-20171114.jpg)
Mivel a SZIT-ek tőzsdén jegyzett cégek, az összes pénzügyi felügyelet folyamatosan monitorozza a céget, ezért szabályozottabb a kereskedelme, a közgyűléseken a részvényesek is részt vehetnek, beleláthatnak a cég működésébe, kérdezhetik az Igazgatótanácsot és a menedzsmentet a stratégiáról, ezért jóval transzparensebb a működése. Maga a befektetés sokkal likvidebb, a tőzsdén keresztül bármikor lehet adni-venni a részvényeket, és mivel nem a társaság, hanem a tőzsde biztosítja a likviditást, ezért nem kell jelentős készpénzállományt tartani. A társaságra a SZIT státusból adódó adókedvezmények vonatkoznak, melyek miatt nagyobb eredményességgel tud működni. Ennek következtében a társaság jövedelmezősége sokkal közelebb van az ingatlanpiaci hozamokhoz, mint egy ingatlanalap esetében, aminél elvárás például a jelentős készpénzállomány megléte.
Milyen ingatlanokat tartalmaz a jelenlegi portfólió?
A BIF ingatlanportfóliója jellemzően budapesti, kitűnő közlekedési csomópontok mellett lévő "A" és "B" kategóriás ingatlanokból áll, amik a bevétel 90 százalékát termelik. Emellett olyan emblematikus épületünk is van, mint az Aranykéz utcai parkolóház, ami jelenleg a legnagyobb belvárosi parkolóépület, de kisebb súllyal vidéki kastélyhotel is szerepel a portfólióban. Az irodáink a piaci átlagot meghaladó, közel 100 százalékos kihasználtsággal működnek. Meglévő ingatlanjainkat folyamatosan fejlesztjük, hogy minél nagyobb jövedelemtermelő képességet tudjanak biztosítani. A Madách téri 70 százalékos kihasználtsággal működő "B" kategóriás irodaházból például az elmúlt évben egy négycsillagos, 100 százalékos kihasználtággal üzemelő hotelt hoztunk létre, hosszú távú, 10 évet meghaladó időtartamú bérleti szerződéssel. A Városmajor utcai, jelenleg 100 százalékos kihasználtsággal működő irodaépületünkben további 2000 négyzetméter irodafejlesztési lehetőség van, ami jelzi, hogy van még potenciál az ingatlanvagyonban.
A jövőben milyen fejlesztéseket tervez a cég?
A BIF-nek nagyon komoly fejlesztési tapasztalata van, éppen ezért a hozamtermelő ingatlanjaink mellett a SZIT törvénnyel összhangban - a SZIT-ek fejlesztési tevékenységet csak saját célra végezhetnek - ezt a vonalat is szeretnénk tovább vinni. A III. kerületi Harsánylejtő kertvárosban a kitűnő értékesítési adatok ellenére számos fejlesztési területünk maradt, ahol további társasházak, irodaházak és szolgáltató épületek építésének előkészítése zajlik. Az Andrássy úton és a Nyugati tér környékén vannak most is jövedelemtermelő, de további fejlesztési célra vásárolt épületeink, amiknek az előkészítése a következő évben fog megtörténni. A Bajcsy-Zsilinszky úton egy 24 ezer négyzetméteres irodaház felépítését tervezzük, az Andrássy úton pedig a jelenlegi 1500 négyzetméteres terület megduplázásával fogjuk kiaknázni az ingatlanban rejlő lehetőségeket. Tovább folytatja a cég az ingatlan akvizíció tevékenységét is, számos átvilágítás alatt álló épület közül legfrissebbként, de reményeink szerint nem az utolsó idei projektünkként a múlt héten írtunk alá adásvételi szerződést a Vigadó téri, korábbiakban a K&H bank központjaként működő 15 000 négyzetméteres irodaépület megvásárlására.
A BIF ingatlanjai:
- Bihari úti irodaház és szálloda
- Bajcsy-Zsilinszky úti irodaház
- Flórián Udvar irodaház
- Városmajor utcai irodaház
- Madách Irodaház és Arcadia szálloda
- Victor Hugo utcai iroda
- Aranykéz utcai parkolóház
- Flórián Parkolóház
- Andrássy úti irodafejlesztés
- Bajcsy-Zsilinszky úti irodafejlesztés
- Rákóczi út - Luther ház
- Fenyőharaszt Kastélyszálló
November 21: az év ingatlanos eseménye Magyarországon Idén 13. alkalommal rendezzük meg a hazai piac legfontosabb szakmai rendezvényét, a Portfolio Property Investment Forum konferenciát. Egész napos szakmai program, délután párhuzamos tematikus szekciók, esti állófogadás meglepetésekkel, díjátadó és rengeteg kapcsolatépítési lehetőség. A tavaly már több mint 700 főt felvonultató Property Investment Forum Magyarország megkerülhetetlen ingatlanpiaci eseményévé vált az elmúlt több mint egy évtized során. A délelőtti plenáris szekciókat követően délután az elmúlt években megszokott módon 4 párhuzamos szekcióban mélyülnek el a szakemberek egy-egy részpiac kérdéseiben.
Lesz-e év végi hajrá a hazai aukciós piacon?
Az év eddig nem a műkereskedők reményei szerint alakult.
Meglepő húzás Donald Trumptól – mi lesz ebből a különös ötletéből?
Meglepő elképzelést dobott be az amerikai elnök.
Fontos nap közeleg - Mi lesz így az arannyal?
Véget ér a történelem leghosszabb kormányzati leállása.
Vezetőségi manőverek a Generalinal: utódjának készíti elő az utat a vezérigazgató?
Nem tudni még, mit szólnak ehhez a nagytulajdonosok.
Elismerte Putyin embere: nem a legjobb formában vannak az amerikai–orosz kapcsolatok
Jurij Usakov szerint az Alaszkában elért megállapodások működőképesek.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


