A kormány nem szavaz meg olyan szankciókat, amelyek ellehetetlenítenék az orosz kőolaj és földgáz magyarországi szállítását, ugyanis az infrastruktúra helyzetéből fakadóan ez veszélybe sodorná hazánk energiabiztonságát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kazahsztánban.
A kis kutakat üzemeltetők összefognak, és jövő héten alkotmányjogi panasszal élnek, ezzel párhuzamosan eljárást indítanak a magyar állammal szemben Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, nyilatkozta a Szabad Európának Karsai Dániel ügyvéd. Eddig közel ötven benzinkutas csatlakozott a csoportos perhez.
Az orosz-ukrán háború hatására egész Európában radikálisan emelkednek az energiaárak, ennek következtében a távhőkasszába befolyó összegek már nem fedezik a szolgáltatók által benyújtott igényeket, ezért a kormány a büdzsé 7,5 milliárd forintos bővítéséről döntött, áll az ITM közleményében.
Az elmúlt hónapokban a nyugati vállalatok egyfajta önkéntes szankcióként csökkentették az Oroszországtól beszerzett olaj mennyiségét, de olyan cégek is vannak, amelyek már egyáltalán nem szereztek be orosz olajat, így nagy kérdés volt, hogy melyik piac tudja felszívni a felszabaduló mennyiséget. Most úgy tűnik, az egyik ilyen vevő India lehet, a Reuters úgy tudja, hogy az indiai finomítók hat hónapra szóló olajüzletről tárgyalnak Oroszországgal, havonta több millió hordónyi kőolajat importálhatnak.
A magyar tőzsde az európai társakkal karöltve kifejezetten erősen indította a napot, azonban kora délutánra elkezdett fogyni a lendület mind a nemzetközi, mind a hazai piacon. Ez részben annak tudható be, hogy a friss adatok alapján az eurozóna GDP növekedése 0,2 százalékra lassult az első negyedévben, emellett az is kiderült az előzetes adatokból, hogy az infláció áprilisban új csúcsra futott.
A Mol csoport közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták a 2021-es év pénzügyi teljesítményről szóló jelentést, és közel 242 milliárd forintos osztalékfizetésről döntöttek. Az eseményen Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Mol csoport mindenben az EU Oroszországgal szembeni szankcióinak és intézkedéseinek megfelelően jár el, jelentős pénzügyi segítséggel és adományokkal támogatja a menekülteket segítő szervezeteket, az ukrán határ mentén pedig humanitárius segítséget nyújt a töltőállomásokon. Az orosz kőolajról és kőolajtermékekről való leválás kapcsán a Mol csoport elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy 2-4 év és nagyságrendileg 500-700 millió dollár szükséges ahhoz, hogy a Mol Magyarországon és Szlovákiában képes legyen a nagyobb rugalmasságra és a teljes függetlenségre.
Ma tartja közgyűlését a Mol, az eseményt Hernádi Zsolt, a vállalat elnöke nyitotta meg. A Mol-vezér többek között beszélt az Oroszország elleni energetikai szankciók kivitelezhetőségéről és lehetséges hatásairól, arról, hogy a Mol mennyire gyorsan tudna átállni nem orosz olaj felhasználására, de elmondta a véleményét a kormányzati árszabályozásról is.
Ma szinte egész nap jó volt a hangulat a magyar tőzsdén, majd a kereskedési idő végére kezdett el romlani a hangulat, és a BUX késő délután mínuszban is járt, viszont a zárásra visszapattant a hazai részvényindex. Ez részben a Mol és a Richter jó teljesítményének volt köszönhető, de az is nagyban közrejátszott, hogy az OTP a délutáni esést nagyrészt sikeresen ledolgozta.
A hét közepén - kedden és szerdán - nagyot esett a magyar tőzsde, a BUX 8,5 százalékot veszített az értékéből két nap alatt. Ehhez képest már tegnap is le tudott dolgozni egy keveset az esésből, és ma is hasonló tendencia látszik a kereskedés első szakaszában, viszont a heti teljesítmény így nagyon gyengének ígérkezik.
Csak első pillantásra tűnik soknak a Mol vezető menedzsereinek bérezése, amely nemzetközi összehasonlításban, a szektorban uralkodó viszonyokat tekintve és a munkával járó felelősséget, valamint eredményességet is számba véve már egyáltalán nem tűnik kiugrónak. A vonatkozó uniós jogszabály miatt, a transzparencia érdekében hozzák nyilvánosságra a nyílt részvénytársaságok a felsővezetői javadalmazásokat.
Szakmai, konzultációs és érdekképviseleti fórumként alakult meg a közelmúltban Veszprémben kilencedik gazdasági platformként a Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform azzal az elsődleges célkitűzéssel, hogy segítse a koncepció eredményeinek mielőbbi és minél hatékonyabb elterjesztését. Az ünnepélyes eseményen elhangzott beszédekből nyilvánvalóvá vált, hogy a körforgásos gazdaság nem csupán egy újabb környezetvédelmi divatkifejezés, hanem olyan stratégiai szükségszerűség, amelyen a jövő versenyképessége múlik.
Ebben a régióban mi otthon vagyunk, ez felelősséggel jár, ezt a részvényeseknek is tudomásul kell venniük – mondta Hernádi Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában. A Mol elnök-vezérigazgatója beszélt arról, hogy miért okozott átmeneti gondot a benzinársapka, hogy miért olyan az orosz olaj, mint egy cuvée és hogy miért szorulhatnak időlegesen háttérbe a klímacélok.
A Mol hatvanöt milliárd forint értékű zöldmezős fejlesztéssel propilénüzemet létesít Tiszaújvárosban, ami a hazai tulajdonú vállalatok által idén eddig bejelentett legnagyobb beruházás - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tiszaújvárosban.
Több gazdaságban már le is álltak a tavaszi munkák, mert a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint a gazdák nem mindig jutnak üzemanyaghoz. Azt is állítják, hogy emiatt veszélyben Magyarország élelmiszer-ellátásának biztonság, ezért a kormánytól azt kérik, hogy a termelők soron kívül jussanak üzemanyaghoz hatósági áron, írja a HVG.
A kamionstopnak köszönhetően ugyan nem romlott az üzemanyagellátás, azonban sok javulásról nem tudott beszámolni Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője a Blikknek.
A benzinkutak többségén futó rendszer képtelen kezelni a csütörtök este bejelentett korlátozásokat, a kutasoknak fogalmuk sincs, hogy fogják azokat betartatni – írja az RTL.hu. Egyelőre az sem látszik, hogy oldódik majd meg a megnövekedett forgalom miatti logisztikai probléma.
A kis- és nagykereskedelmi üzemanyagárplafon bevezetésével a lakosság-kiskereskedők-nagykereskedők-állam négyesből nagyrészt a nagykereskedőkre tolták rá az árstop és a meredeken emelkedő olajárak miatt keletkező veszteségeket. Mivel ez a piac most nem túl vonzó, ezért a Mol gyakorlatilag egyedüliként biztosítja az üzemanyag-nagykereskedelmet, vagyis a profitkiesés is nála landol. Jó hír viszont, hogy a magas olajár több csatornán keresztül pozitívan is hat, ráadásul az iparági marzsok is kibővültek, vagyis van, ami kárpótolja az olajcéget.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató csütörtök este sajtótájékoztatót tartott a benzinárstopról. Itt ismertették a kormány 3 lépését, ami az üzemanyagpiacot érinti, hogy fennmaradjon a benzinárstop és az ellátás biztonsága. Ennek értelmében a 7,5 tonna feletti magyar gépjárművek és a 3,5 tonna feletti külföldi járművek csak a nagy nyomású oszlopoknál tankolhatnak, piaci áron. A második lépés, hogy további 20 forinttal csökken a jövedéki adó mértéke, a harmadik lépés pedig, hogy a rendőrség vizsgálni fogja a valótlan üzemanyag-ellátással kapcsolatos rémhírterjesztést. A hazai olajtársaság első embere hangsúlyozta, hogy a Mol felkészült, megfelelő mennyiségben van üzemanyag, a logisztikai átállás, bővítés folyamatban van. Gulyás Gergely pedig azt hangoztatta, hogy mivel az ellátás biztosított, ezért pánikra nincs ok. A mostani intézkedések célja, hogy a visszaélésszerű benzinárstopos tankolásokat megakadályozzák.
A benzinárstop első négy hónapja után egyértelművé vált: a piacgazdasággal nem konform intézkedéseket a piacgazdaság szereplői a racionális érdekeiktől vezérelve természetes módon kikezdik. Ez történt az üzemanyagok árára tavaly novemberben bevezetett, majd az energiapiaci áremelkedések miatt egyre kifeszítettebb hatósági árral is. A kormány most újabb intézkedésekkel reagál a helyzetre, és kilátásba helyezte, hogy ha kell, újra odacsap az asztalra. Ettől még az árplafon közgazdaságilag nem fenntartható és a kivezetés idején fájdalmas lehet a kijózanodás.