Keresett kifejezés: Brexit | Találatok száma: 4595 Új keresés

2016. július 08. 15:39 | Weinhardt Attila, Pozsony

Erős figyelmeztetést kaptak a britek, ami Magyarországnak is jó

Az Európai Unió közös piacához való hozzáférésnek megvan az ára, amit az is mutat, hogy a piachoz teljesen hozzáférő Norvégia több pénzt fizet be egy főre vetítve az EU közös kasszájába, mint a britek - ezzel az erős üzenettel reagált egy mai pozsonyi konferencián az Európai Bizottság alelnöke arra a kérdésre, hogy tényleg várható-e a 2020 utáni EU-források jelentős csökkenése. Az EU-brit tárgyalások keretét tehát még erősebben kijelölte Brüsszel: ha hozzá akarnak férni a britek a rajtuk kívül közel 450 millió fős közös piachoz, akkor az anyagiakhoz továbbra is hozzá kell járulniuk. Ez Magyarországnak is egyértelműen kedvező lenne, igaz a Régiók Bizottságának elnöke még ezt megelőzően arra figyelmeztetett: jóval kevesebb lesz az elérhető fejlesztési forrás 2020 után.

2016. július 08. 13:21 | Portfolio

Állami bankmentés is jöhet az olaszoknál

Ignazio Visco olasz jegybankelnök szerint szükség van állami pénzre a bajba került olasz bankok megsegítéséhez, a Brexitről szóló népszavazás óta az olasz bankszektor tele van kockázatokkal - idézi a jegybankelnök szavait a Reuters.

2016. július 08. 11:10 | Kuti Zsolt, Ligeti Imre

Nem rengette meg Magyarországot a Brexit-sokk

Az Egyesült Királyság EU-ból történő kilépését támogató tábor győzelmével záródó brit referendum összességében meglepte a piaci szereplőket és a szavazás másnapján heves turbulenciát idézett elő a pénzügyi piacokon. A magyar eszközök árfolyamai a közép-kelet európai régióban megfigyelttel összhangban, stabilan alakultak. A forint dollárral szembeni leértékelődését nagyrészt a referenciadevizának számító euro gyengülése magyarázza, az euróval szemben minimálisan gyengült a hazai deviza, és a hét egészét tekintve a zlotynál alacsonyabb volatilitást mutatott. A referendum óta megtartott állampapír-aukciók továbbra is stabil finanszírozási környezetről tanúskodnak, ami a csökkenő hozamok mellett abban érhető tetten, hogy az elsődleges kibocsátások lefedettsége megfelelő, sőt a július 7-i aukció bizonyos lejáratain a korábbinál jóval magasabb volt. A befektetési bankok eszközajánlásai alapján újabb negatív sokkra a Brexit kapcsán nem számítanak a piacon. A hazai pénzpiac turbulenciában mutatott ellenálló-képességét az ország külső sérülékenységének elmúlt években végbement csökkenése nagyban támogatta.

2016. július 08. 10:04 | Beke Károly

Orbán válságstábja rég összeült, pedig csak most jön a neheze

Még két hét sem telt el azóta, hogy a brit választópolgárok kiszavazták magukat az Európai Unióból, a londoni elemzők azonban nem tétlenkednek, máris többen felülvizsgálták a magyar növekedési modelljüket. Ez egyrészt a Brexit miatt volt indokolt, másrészt májusban kifejezetten gyenge első negyedéves adat jelent meg, ami miatt szintén változtak a kilátások. A friss prognózisokból az látszik, hogy hiába vár a kormány és a jegybank még mindig 3 százalék körüli növekedést 2017-re, egyre valószínűbb, hogy ez csak álom, mivel alig lesz gyorsulás 2016-hoz képest. A hírek szerint ugyanakkor már a kormány is foglalkozik egy ideje azzal, hogyan lehetne felpörgetni a gazdaságot, így a Brexit csak egy újabb csapás lehet az amúgy sem túl fényes kilátások mellett.

2016. július 08. 09:22 | Portfolio

Repcében és tojásban pörögnek a kínai spekulánsok

Azt követően, hogy a kínai befektetők az év elején nagyon megégették magukat a részvénypiacokon, úgy tűnik új terepet találtak maguknak, a nyersanyagokban egyre nagyobb forgalom kezd kialakulni. A spekulánsok az aranytól a tojásig szinte mindenben pörögnek.

2016. július 08. 07:21 | Portfolio

Betehet a Brexit a vállalati profitoknak

Lassan indul a második negyedéves jelentési szezon az USA-ban, a Brexit miatt azonban könnyen lehet, hogy az amerikai profitokban egy ideje már várt fellendülés még inkább elhúzódik - írja a Financial Times.

2016. július 07. 19:16 | Portfolio

Az IMF vezére aggódik

A republikánusok elnökjelöltjének, Donald Trumpnak a kereskedelmet korlátozó javaslatai károsak lehetnek az egész világgazdaságra - figyelmeztetett a Financial Timesnak adott interjújában Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója.

2016. július 07. 18:49 | MTI, Portfolio

Thatcher után ismét női miniszterelnöke lehet a briteknek

Theresa May belügyminiszter és Andrea Leadsom energiaipari államtitkár kapta a legtöbb szavazatot a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelölt-választásának csütörtökön tartott második fordulójában, így a párttagság közülük választhatja meg őszig az új konzervatív vezetőt, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.

2016. július 07. 17:25 | MTI

A Moody's még egy véleményt mondott rólunk a nagy nap előtt

A Moody's Investors Service szerint mérsékelt lesz a közvetlen hatása Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságaira a Brexitnek, a brit EU-tagság megszűnésének, mivel ezeknek az országoknak csekély mértékű közvetlen kapcsolatuk van a brit gazdasággal. A nemzetközi hitelminősítő szerint ugyanakkor a közvetett hatások jelentősebbek lehetnek, ha a Brexit érdemben rontja az Európai Unió egészének növekedési kilátásait.

2016. július 07. 17:20 | Huszák Dániel

A Brexit bebizonyította: megéri profikra bíznod a pénzed

Több komoly sokkot is átéltek idén a tőkepiacok: az év eleji kínai, olajpiaci káosz, majd a nyáron a Brexit is megtépázta a kockázatosabb értékpapírok árfolyamát, az abszolút hozamú alapok viszont szépen átvészelték az időszakot, közel 70 százalékuk legalább megőrizte év eleje óta az ügyfelek pénzét. A rugalmas befektetési stratégiával dolgozó szakemberek által kezelt portfóliók népszerűsége viszont nem nőtt az értékesítési adatok alapján, hiába növelték körülbelül 40 milliárd forinttal az alapok a vagyonukat közel fél év alatt.

2016. július 07. 14:53 | Portfolio

Még nem menekült meg Magyarország a negatív inflációtól

Valószínűleg egy-két hónapig még nem szabadulunk meg a negatív inflációtól, az éves árindex csak a nyár végétől szakadhat el tartósan a 0%-os szinttől - derül ki a Portfolio által megkérdezett elemzők előrejelzéséből. A szakértők közül többen is negatív júniusi inflációs adatra számítanak, a várakozások mediánértéke -0,1%. 2016 decemberére 2%-ra gyorsulhat a fogyasztói árszínvonal-emelkedés üteme, a jövő évi áfacsökkentések miatt azonban 2017 végére 1,7%-ra lassulhat a dinamika.

2016. július 07. 12:35 | Portfolio

Rekordot dönt idén az ország leminősítések száma

Idén az első félévben már 15 leminősítést hajtott végre a Fitch Ratings az egyes országok besorolása kapcsán, ami közelíti az eddigi egész éves rekordot jelentő 20 leminősítést, így idén új negatív rekord születhet - hívja fel a figyelmet ma kiadott összefoglalójában a legnagyobb európai hitelminősítő. Ez amiatt is könnyen összejöhet, mivel jelenleg 22 ország hitelbesorolásához tartozik negatív, azaz leminősítést valószínűsítő kilátás.

2016. július 07. 12:01 | Portfolio

Befektettél? Örülj, ha egyáltalán visszakapod a pénzed!

Bill Gross szerint a világ jegybankárjai a múltban élnek, részben ezért kerültünk abba a helyzetbe, ahol most vagyunk. A szakértő a jelenlegi világgazdaságot egy óriási Monopoly-játszmához hasonlítja, ahol a játékszabályokba van kódolva, hogy egyre több olyan szereplő lesz, aki vesztessé válik, és végül elkerülhetetlenül csődbe megy. Ahogy fogalmaz, "ebben a környezetben örüljenek a befektetők, ha egyáltalán visszakapják a pénzüket", a korábbi mesés hozamokat pedig gyakorlatilag elfelejthetik.

2016. július 07. 11:51 | Portfolio

Máris kiheverte a magyar kötvénypiac a Brexit hatását

Kifejezetten sikeres kötvényaukción van túl csütörtökön az ÁKK, bebizonyosodott, hogy két hete valóban csak átmeneti volt a kereslet csökkenése a brit népszavazás miatt. Összességében az előzetesen meghirdetett 47 milliárd forinttal szemben 68,5 milliárdnyi állampapírt sikerült eladni, amit még délután megfejelhetnek.

2016. július 07. 11:13 | Portfolio

Júniusban összejött az éves deficit fele Magyarországon

Júniusban 388,9 milliárd forint lett a központi alrendszer hiánya, így az első öt hónap rendkívül kedvező államháztartási helyzete egy csapásra elromlott: az első hathavi együttes deficit 402,1 milliárd forintra ugrott, ami az éves hiánycél 51%-át jelenti - derül ki az NGM ma kiadott adataiból. Nagy aggodalomra azonban nincs ok, hiszen még az időarányosnak is megfelel a június végi deficit, márpedig a második félévben a bevételek szoktak dominálni. Épp ezért az NGM továbbra is tarthatónak mondja a 2%-os GDP-arányos államháztartási hiánycélt, sőt azt is rögzítette mai közleményében, hogy a Brexit miatt se az idei, se a jövő évi költségvetést nem kell módosítani.

2016. július 07. 10:51 | Portfolio

Íme a Brexit legnagyobb magyar nyertesei

A brit népszavazás szinte az összes részvénypiaci eszközt - legalább átmenetileg - megviselte, az árupiacnak viszont kifejezetten előnyére vált a piaci pánik; az arany és az ezüst árfolyama elszállt a népszavazást követően. A Magyarországon kezelt árupiaci alapok is részesültek a fellendülésből, két alap is volt, amely több mint 5 százalékot emelkedett mindössze egy hónap leforgása alatt.

2016. július 07. 09:55 | Portfolio

Több ezer munkahelyet költöztethet át a JP Morgan

Több ezer munkahelyet költöztethet el a JP Morgan Chase & Co. Nagy-Britanniából, ha a szigetország elveszti a jogosultságát arra, hogy pénzügyi szolgáltatást nyújtsanak az itt székelő cégek az Európai Unió más tagországainak - mondta Jamie Dimon vezérigazgató egy olasz újságnak a Reuters szerint.

2016. július 07. 09:03 | Portfolio

Párizs vagy Dublin lehetnek Európa új pénzügyi központjai

Miközben a britek az EU-s kilépéssel gyakorlatilag eldöntötték azt is, hogy London többé nem lehet Európa pénzügyi központja, az írek és a franciák elkezdtek aktívan lobbizni azért, hogy a bankok Dublinba vagy Párizsba helyezzék át a központjukat a kontinensen.

Apelso

Lufi vagy nem lufi?

Ha arra a kérdésre kellene - a szokásos közgazdászi egyrészt-másrészt mellébeszélés nélkül - válaszolnom, hogy akkor most lufi-e az AI vagy sem, a válaszom egyértelmű lenne: igen az. Egy