Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág ügyvezető igazgatója és a Magyar Bankszövetség agrár munkabizottságának elnöke elmondta, hogy Magyarországon a mezőgazdaság volt az az ágazat volt, ami elsőként élt a Növekedési Hitel Program (NHP) kínálta lehetőségekkel. A szakember szerint a 2010-es évek pénzügyi konjunktúrája meghozta az eredményét, és 2017-2018-tól kezdett el igazán jól teljesíteni a mezőgazdasági ágazat. Jelenleg ugyanakkor mind a vállalati szektor, mind az agrárszektor hitelállománya csökken, de az ágazat szereplői a most tapasztalható beruházási hullámtól várják a fellendülést. Hollósi Dávid rámutatott, hogy az agrárium hitelállománya körülbelül 30 milliárddal csökkent, az élelmiszeriparé viszont szinte ugyanennyivel nőtt, és a mezőgazdasági szegmens a hitel/betét, hitel/árbevétel és hitel/eredmény arányban is jó képet mutat.
A szakember beszélt arról is, hogy az aszály és a klímaváltozás miatt jelenleg a szántóföldi növénytermesztés válságban van. Mint fogalmazott,
a kukorica vetésterülete és termésmennyisége is folyamatosan csökken, ráadásul onnan (Lengyelország) veszünk kukoricát, ahová korábban szállítottunk.
Hollósi Dávid szintén komoly problémaként jelölte meg - egyebek mellett - az elaprózott birtokméretet, a támogatás-függőséget, a generációváltást és a szövetkezés teljes hiányát. A szakember szerint az állattartók 60%-a az elmúlt 15 évben befejezte a tevékenységét, és valószínűleg ugyanez a folyamat fog lejátszódni a szántóföldi növénytermesztőknél is. Ezért a tömegtermelésre és alapanyag-előállításra épülő agrárium helyett a készterméket előállító rendszerre kell átállni.
Jó hír azonban, hogy a mezőgazdasági ágazat kockázati profilja továbbra is stabil: a vállalati szektorhoz képest itt a legalacsonyabb a csődráta. Az ágazat legkisebb szereplői sokkal komolyabb forrásállománnyal rendelkeznek, mint amennyi hitellel élnek. Hollósi Dávid elmondta, hogy az agrárhitelezés az Agrár Széchenyi Kártyára és hasonló konstrukciókra épül. És hogy mi lehet a megoldás? Hollósi Dávid szerint
aki ebben a ciklusban nem fejleszt, az az exit útjára lépett. Létre fognak jönni a hosszú távon nyertes vállalkozások, amelyek koncentrált termelési méretekkel rendelkeznek, alkalmazkodóképesek és valóban piacra termelnek.
Ha beindulnak a fejlesztések, jövőre akár 2%-os gazdasági növekedés is lehet
Cselovszki Róbert, az Erste Bank Hungary vállalati és pénzügyi piacok vezérigazgató-helyettese szerint idén a gazdasági növekedést illetően a 0% és a 6%-os növekedés között mindenféle szám elhangzott, de végül 0,2%-os növekedés lett. Ennek okai között található, hogy a nagy beruházások nem történtek meg, az agráriumban az aszály sokak terveit keresztül húzta, Donald Trump amerikai elnök adócsomagja komoly nehézségeket okozott az EU-ban is. Összességében, ami indokolta volna a gazdaságban a változást, az nem történt meg. Emiatt viszont az óvatosság dominál az ágazat szereplői között: ha nincs, aki megvegye a terméket, akkor kivárás van. Nehézség továbbá, hogy nálunk a kiskereskedelmi forgalom viszi a hátán a gazdasági növekedést. Cselovszki Róbert ugyanakkor úgy látta, hogy bár az idei gazdasági növekedés 0,2% lesz, jövőre 2%-ot jósolnak. De ha az idei beruházások, fejlesztések nem fordulnak termőre, akkor akár jövőre 0,3-0,5%-os csökkenés is lehet. A szakember szerint ugyanakkor ameddig itthon ez a kamatszint van, addig a forint stabilnak mondható. Mint fogalmazott,
jelenleg Magyarországon bármi történik, a forint a mostani szinten stabilizálódik.

Győr Tamás, a CIB Bank KKV üzletágigazgatója is úgy látta, hogy jövőre összejöhet a 2%-os gazdasági növekedés. Kérdés azonban, hogy mekkora lesz ebből a kis- és közepes vállalkozások (KKV-k) részesedése? A szakember szerint erősebb fogyasztás várható jövőre, de szeretné, ha ebben a 2%-os prognosztizált növekedésben benne lenne az ipar is. Győr Tamás szerint jól járt, aki az elmúlt egy évben euró hitelt vett fel. A szakértő ugyanakkor úgy látta, hogy jelenleg a mezőgazdasági ágazat szereplői kettős dilemmával szembesültek: egyrészt bele merjenek-e vágni egy beruházásba, ha nem tudják, lesz-e vevője? Másfelől viszont mikor ruházzanak be, ha nem most? Győr Tamás beszélt arról is, hogy olyan ügyfélkörrel dolgoznak, akik hatékonyak, méretgazdaságosságot állítanak be és alkalmazkodóak.
De 2028-ban meg fog változni a támogatási rendszer, és még nem lehet tudni, mi lesz onnantól
- jelezte Győr Tamás.

Azok a legjobb projektek, ahol az ügyfél a támogatási döntéstől függetlenül, akár a támogatási kérelem benyújtását követően megkezdi a megvalósítást - szögezte le Laurinyecz Anita.
A szakember szerint közép- és hosszú távon a klímaváltozás érinti a legjobban az agráriumot az EU-ban, de ezt csak az ágazat közepes és nagyobb szereplői fogják tudni ellensúlyozni,
akik tudatos fenntarthatósági stratégiával rendelkeznek. A bio és organikus termékek kapcsán a Laurinyecz Anita úgy vélte, hogy ahhoz, hogy ezeket a termékeket a magyar piacon lehessen értékesíteni, a jelenleginél sokkal erősebb fogyasztói réteg kell.

azok az ügyfelek maguknak növelnek költséget, akik nem ülnek le a szakértő bankjukkal konzultálni. Minden támogatási lehetőséget ki kell használni, amikor egy döntést meghoznak az ügyfelek.
Takáts Zsolt szerint a piaci kamatszint egy adottság: az ember úgy fogja beárazni a termékeit, hogy ezt beleépíti az árakba. Aki azonban a saját szegmensén belül, a saját paicán a jobbak között van, az képes lesz a fejlődésre. A szakértő úgy látta, hogy a versenyképesség az alábbi elemekből áll: méret, vertikális integráció (több lábon kell állni), valamint magas hozzáadott értékű speciális termék előállítása (biotermék).
Hollósi Dávid szerint nagyon fura, volt időszak, amikor a bankok tukmálták a hitelt az ügyfelekre, és volt, amikor az ügyfelek álltak sorban a bankoknál. Most azonban mindkét fél azt mondja, hogy „nem biztos, hogy kellene”. A szakember rámutatott, nem normális és nem fenntartható, hogy a vállalati szektorban nincsenek beruházások, és hogy a lakossági bizalmi indexe magasabb, mint a vállalati szektoré. Hollósi Dávid úgy vélte, hogy a mezőgazdaság nagy kérdése, hogy milyen hatékonyan, milyen önköltséggel tud előállítani az ember és azt milyen áron tudja eladni. A szakértő beszélt arról is, hogy náluk főleg kistermelők vannak, és miattuk aggódnak a legjobban. A kis vállalatok lassan kiszorulnak a banki finanszírozásból, és ez nagy versenyhátrányt jelent számukra.
A közepes és nagyvállalatok miatt nem aggódik, de kicsiknél csendes csődök lesznek, amelynek során vagy környékbeli nagyvállalat vásárolja fel őket, vagy megtartják a földjeiket, eszközeiket, de átengedik bérművelésre. Hollósi Dávid szerint a banki szegmensben is konszolidáció lesz. Ha a szántóföldi növénytermesztés fele kiesik, akkor az az ágazat kisebb lesz, de meg is fognak erősödni szereplők: nagyobbak lesznek, mérethatékonyabbak, de kevesebben is lesznek.
Címlapkép forrása: Portfolio/Stiller Ákos
Fájdalmas ütést kaptak a magyar befektetési alapok, az év legrosszabb száma érkezett
Azért szépen is lehetett keresni a legjobb alapokkal.
Az életéért küzd az orosz hadsereg a kupjanszki katlanban – Lassan, de biztosan a végkifejlete felé halad a dráma
Ukrán jelentés szerint nem sikerülnek az oroszok kitörési próbálkozásai.
Magyar kutató segítségével értek el hatalmas tudományos áttörést
A bolygók születésével kapcsolatosan.
Érkeznek a hitelgondozók, bárki hozzájuthat a nemteljesítő követelésekhez
Egy új törvény átrendezi a követeléskezelési piac korábbi működését.
„Nem számolják a halottaikat” – Őrületes veszteségekről számolt be Zelenszkij
Az ukrán elnök szerint Putyint nem érdekli az emberélet.
Zsiday Viktor: El fogok tűnni a rock and rollból
Idén befejezem az alapkezelést, amit bő 25 éve kezdtem el. Én indítottam el az ország első abszolút hozamú befektetési alapját; a jelenleg (még) általam kezelt... The post Zsiday Viktor: El f
Változások az európai autókereskedelemben
Az európai autópiac fordulóponthoz érkezett: a hibridek élre törtek, a Volkswagen stabil, a BYD gyorsan erősödik.
A Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Columbus befektetési alapba
2026. január 23-án a Zsiday Viktor által kezelt Citadella Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési Alap ("Citadella befektetési alap") beolvad a Móricz Dániel és Cser Tamás által... The pos
Nyugdíj-előtakarékosság: Elég 40 éves korban elkezdeni gyűjteni?
A magyar dolgozók átlagosan 41-42 éves korban döntenek úgy, hogy végre komolyan veszik a nyugdíj-megtakarítást. Ez azonban egy kritikus probléma: ekkor már mindössze 20-25 év marad a vagyon fe
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé? - 2. rész: Implementáció és bizonyítékgyűjtés
A sikeres ISO 27001-projekt második harmada az implementációról szól: a kulcskontrollok működésbe állításáról, a bizonyítékok (evidence-ek) tudatos felépítéséről és az információbizt
Kína leuralja az ipart és a nyersanyagpiacot - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Maróti Ádám portfóliókezelő beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-oldalán mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Kína leuralja az i
Top 10 osztalék részvény - 2025. december
December ötödikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
A magyar élelmiszeripar titkos sikerreceptje - Avagy hogyan képesek folytonos viharban fejlődni a vállalatok?
A magyar élelmiszeripar a változékony körülmények, az erős vevői nyomás és az ágaztara jellemző alacsony profitráta ellenére képes tartani a lépést a gazdaság egészével. Mi a titok? Hog
Már qvikkel is lehet fizetni a Díjneten elérhető több mint 100 partner részére (x)
Pillanatok alatt lebonyolíthatjuk az elektronikus számlafizetést, és még adományozhatunk is.
Pakshoz mérhető energiatárolási boom előtt Magyarország – tényleg itt az áttörés?
Itt a következő nagy energiapiaci játszma.
Alig keresenek pénzt a németek az autógyártáson - Feladják?
Miért zuhant az üzemi eredmény?
Ha ezt meglépi Trump, azzal alapjaiban írhatja át Magyarország jövőjét is
A Checklistben a Trump-doktrína lehetséges hatásait vizsgáljuk.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?
Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz? Megtanulhatod, mikor érdemes növelni a kockázatvállalást, és mikor jobb óvatosan hátrálni.


