Milliárdos sajátrészvény-visszavásárlást tervez a következő egy évben az Opus
Üzlet

Milliárdos sajátrészvény-visszavásárlást tervez a következő egy évben az Opus

Portfolio
Több mint 4 millió darab sajátrészvényt vásárolt az Opus a nyár eleje óta, és még jelentős források állnak rendelkezésre erre a célra. Venni kell a részvényeket Vida József, az Opus Global Nyrt. igazgatóságának elnöke szerint, aki a Budapest Economic Forum 2025 konferencián beszélt erről, és a vállalat helyzetéről.

Az ötéves stratégiában meghatározott tervek szerint halad az Opus Global Nyrt. – emelte ki korábban Vida József a Portfolio által szervezett konferencia nagyvállalati kerekasztal beszélgetésében. A társaság 2024-ban hirdette meg ötéves stratégiáját, amelyben egyebek mellett 10 milliárd forint értékű sajátrészvény visszavásárlását ígérték.

A vállalat most már évek óta folyamatosan veszi is a saját részvényeit, például az idén június közepétől, november közepéig 4,3 millió darabot vásároltak összesen 2,5 milliárd forint értékben 572,69 forintos átlagáron. E tranzakciókat követően a társaság közvetlen sajátrészvény állománya 45 019 407 darab, csoport szinten összesen 163 432 228 darab lett. Ez utóbbi 23,4 százaléka a teljes részvény mennyiségnek. A társaság azt is bejelentette, hogy

2025. december 15. és 2026. január 31. között fix ügyletek keretében egy később meghatározott időpontban 1 milliárd forint értékben terveznek vásárlást.

Az Opus Global 2023-ban már vásárolt 1 milliárd forintért saját részvényeket, míg 2024-ben tőzsdén kívüli aukció keretében vett 2 milliárd forint értékben. A tavalyi évben  - az aukcióval együtt - összesen 4 milliárd forintért vásároltak saját részvényeket, és az év végén még indítottak egy újabb 1,3 milliárd forint értékű vásárlást az Opus Global Munkavállalói Résztulajdonosi Program Szervezet (MRP) részére.  Ezek a lépések céljaik szerint a részvényesi értékteremtést célozzák. Vida József a konferencián azt is hangsúlyozta, hogy a cég több lábon áll, így, ha valamelyik szektor alulteljesít, akkor is vannak olyan területek, amelyek ezt ellensúlyozni tudják, megalapozva a további növekedést, ezért mindenkinek javasolja vételre a részvényt.

A beruházásokkal kapcsolatosan külön kiemelte a turisztikai és az energetikai ágazatokat, amelyek értéke az elmúlt években elérte a 100 milliárdos nagyságrendet, aminek kezdenek látszani az eredményei. A vállalat egyik legfontosabb szegmensével, az építőiparral kapcsolatban elmondta, hogy nagy szükség van az infrastrukturális beruházások elindulására, az autópályaépítést például már elrajtolt. Véleménye szerint 2027-ben indulhat be az igazán az építőipar, így a most is jelentős hozzáadott értéket adó üzletág még hangsúlyosabbá válhat a cégcsoporton belül. A jövőben sokat fektetnek majd az élelmiszeriparba is, például az energiafüggőség kiváltására, de Vida József fontosnak nevezte a szakemberekbe, humán erőforrásba történő beruházásokat is.

Javult az EBIDTA-marzs

Bár a cég 2025 második negyedéves jelentésében csökkenő bevételekről és eredményről számolt be gyorsjelentésében, a társaság működésében leginkább figyelt eredményességi mutató, az EBITDA-marzs javulni tudott. A társaság láthatóan erre a mutatószámra fókuszál a legjobban, hiszen az ötéves tervben is erre adtak konkrét előrejelzéseket. Az idei évre például 99 milliárd forintos EBITDA-célt fogalmaztak meg. A 2025 első félévi jelentés alapján 13,5 százalékkal tudták idén növelni az EBITDA-t, ami így közel 54 milliárd forintot tett ki, tehát időarányosan jó eredmény.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Az első félévet tekintve jelentősen csökkent a működési bevétel, és a vállalat deklaráltan 2026-ig kiemelt figyelmet fordít a költséghatékonyságra, aminek köszönhetően növekedett a cégcsoport EBITDA-ja.

Büszkék lehetünk arra, hogy a háborúkkal sújtott kedvezőtlen gazdasági környezetben évről-évre egyre magasabb profitot érünk el. Ennek kulcsfontosságú eleme a hatékonyság, de nem dőlhetünk hátra, a szervezet racionalizálásán folyamatosan dolgozunk, hiszen ennek az eredményei jól látszanak az első hat havi számainkon. Az elmúlt évek megmutatták, hogy olyan cég vagyunk, amiben érdemes hosszabb távon gondolkodni

– hangsúlyozta korábban az eredménybeszámoló kapcsán Lélfai Koppány, a társaság vezérigazgatója.

Saját részvényeket vesz az Opus vezetése is

Az elmúlt években nemcsak a társaság, hanem a menedzsment tagjai is vásároltak részvényeket. A cég vezérigazgatója Lélfai Koppány például több mint 430 ezer, Medgyesi Attila vezérigazgató-helyettes pedig 333 ezret meghaladó részvényt vett. A májusban kinevezett új vezérigazgató-helyettesnek, Németh Krisztiánnak pedig 60 ezer darab részvénye van.

A cikk megjelenését az Opus Global támogatta.

Címlapkép: Vida József a Budapest Economic Forum 2025 konferencián

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet