Keresett kifejezés: 60 6= | Találatok száma: 17290 Új keresés

2012. március 20. 08:08 | Palkó István

13+1 kérdés és válasz az új árfolyamrögzítésről

Hosszas előkészítés után hétfőn este elfogadta az Országgyűlés az új árfolyamrögzítés szabályait. Az új rendszerbe áprilistól december végéig három hullámban lehet belépni, méghozzá költségmentesen. 2017 közepéig alacsonyabb törlesztőrészletet tesz lehetővé a deviza jelzáloghitelesek számára, utána azonban magasabb havi terhet jelent, miközben a bank és az állam viszonylag nagy kamatösszeget elenged. Cikkünkben az új árfolyamrögzítéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket válaszoljuk meg. Becsléseink szerint a bankszektorra és az államra nehezedő közvetlen teher nem lehet magasabb öt év alatt 200-200 milliárd forintnál (valószínűleg inkább 100 milliárd forint körül lesz), a devizahitelesek döntését pedig ezúttal is a Pénzcentrum.hu kalkulátora segíti.

2012. március 19. 10:32 | Fekete Beatrix

Nagy bejelentésre készül ma délután az Apple

Bejelentést tervez ma délután az Apple azzal kapcsolatban, hogy mihez kezd 100 milliárd dolláros készpénzállományával. A cég közleménye szerint keleti parti idő szerint reggel 9-kor, vagyis magyar idő szerint délután 2-kor tartja a vállalat befektetői konferenciahívását. A befektetők bizakodva várják a bejelentést, a frankfurti tőzsdén 3%-os pluszba ugrott az Apple árfolyama.

2012. március 18. 11:15 | MTI

IMF: Globális tartalékvaluta lehet a jüan

A kínai jüan globális tartalékdevizává válhat, hogy ha az ázsiai országban folytatják a szükséges gazdasági reformokat - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője egy pekingi konferencián vásárnap.

2012. március 18. 09:30 | Portfolio

Kína nem várhat tovább a reformokkal

Mielőbbi gazdasági reformokra van szükség Kínában - nyilatkozta Li Keqiang, kínai miniszterelnök. A politikus szerint a legfontosabb, hogy erősebb piaci alapokra helyezzék a gazdaságot. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint a jüan globális tartalékdeviza lehet.

2012. március 18. 08:48 | Portfolio

Most nyelte le a legnagyobb békát a CIB anyabankja

Az UniCredit előző negyedéves eredményét idéző, 10,1 milliárd eurós veszteséggel zárta 2011 utolsó három hónapját az Intesa Sanpaolo. A veszteség oka, hogy 10,2 milliárd euró értékben goodwill-leírást hajtott végre az olasz nagybank, emellett felülvizsgálta üzleti terveit is az idei évre várható 2,2%-os olaszországi recesszió miatt. Enrico Cucchiani vezérigazgató határozott intézkedésekkel vette át az olasz miniszteri bársonyszékbe távozó elődje helyét, konzervatív működést ígérve a bizonytalan jövőre. A gyorsjelentés szerint a magyarországi végtörlesztés (a CIB Banknál) 131 millió euróba (közel 40 milliárd forintba) került a társaságnak.

2012. március 15. 17:03 | Portfolio

Nőtt az amerikai eszközök kereslete

Valószínűleg az európai adósságválság miatt januárban a vártnál nagyobb volt az amerikai eszközök kereslete - jelentette az amerikai pénzügyminisztérium. A legnagyobb amerikai állampapír-tulajdonos továbbra is Kína.

2012. március 14. 11:35 | Portfolio

Folytatódik a harc az utasokért: új járatokkal erősít a Wizz Air

Új járatokkal bővíti budapesti kínálatát a Wizz Air - jelentette be a társaság mai sajtótájékoztatóján. A diszkont légitársaság júniustól Várnába is közlekedtet járatokat, valamint Bergamo helyett mostantól Milánó fő repülőterére repül majd a légitársaság. Sűríti járatait Pálma de Mallorca felé is a Wizz Air, ugyanakkor április közepétől bezárásra kerül a Budapest-Pisa járat.

2012. március 12. 17:30 | Portfolio

Az OTP tartotta a lelket a magyar piacban

Nem volt túlságosan mozgalmas a mai kereskedési nap, azonban a délután folyamán uniós forrásokból kiszivárgott hír, miszerint a jövő év kezdetétől felfüggesztésre kerülnek a kohéziós alap Magyarországnak járó kifizetései, megtorpanásra késztette a piacot, még annak ellenére is, hogy a befektetők számára nem jelentethetett újdonságot az információ. A BUX aztán hamar magára talált, főként az OTP jó teljesítményének köszönhetően. Az elmúlt napok átlagon felüli forgalma, csak átmeneti felüdülést jelentett, ma ismét visszatért a piac az elmúlt év átlagának nagyságrendileg felét kitevő 8 milliárd Ft-os szintre.

2012. március 12. 16:01 | Portfolio

Vége a végtörlesztésnek: több mint 260 milliárdot buktak a bankok

Február végén lezárult a rögzített árfolyamú végtörlesztés lehetősége, ezért a PSZÁF ma közzétette a végtörlesztésre vonatkozó végleges adatokat. Ezek alapján 169 256 darab devizahitel szerződést végtörlesztettek 1354,4 milliárd forint értékben, az árfolyamváltozás hatását kiszűrve a végtörlesztés így 23,3%-kal csökkentette a hazai deviza jelzáloghitel állományt. A bankok közvetlen végtörlesztési vesztesége 370,2 milliárd forint volt, amit a bankadóból való leírhatóság 30%-kal mérsékel. A kieső kamat- és díjbevételek azonban hosszú évekig fájhatnak még a bankoknak.

2012. március 12. 11:53 | Portfolio

Kispapírok, melyeken a jó hangulat sem segít

A hazai részvénypiac az idei évben eddig összességében jól teljesített, az emelkedésben azonban egyelőre úgy tűnik a kispapírok nem igazán tudták kivenni részüket. Bár ebben a szekcióban is akadnak olyan szereplők, melyeknél a közelmúltban már növekvő vételi érdeklődés bontakozott ki, a többség azonban képtelen kitörni a hónapok - sok esetben évek - óta tartó csökkenő trendből. Az alábbiakban azokat a kispapírokat vettük sorra, melyeknél a pozitív nemzetközi hangulat is kevés egyelőre ahhoz, hogy a negatív fundamentális tényezőket ellensúlyozza.

2012. március 12. 11:19 | Nagy Viktor

Hatalmas megrendelést kapott a Rába

Több mint egy évtizedes együttműködést követően a John Deere ismét a Rábát bízta meg egyik csúcskategóriás terméke, az 560 lóerős, gumihevederes traktor futóműveinek kifejlesztésével. A fejlesztés eredményesen zárult, a sorozatgyártás megkezdődött, a felek 5 évre szóló hosszú távú szállítási megállapodást kötöttek. A bejelentést követően a mai kereskedésben a Rába papírok árfolyama több mint 6 százalékkal került feljebb.

2012. március 12. 08:23 | Fekete Beatrix

Kell-e nekünk új Malév?

A Malév leállásával 66 év után először nemzeti légitársaság nélkül maradt Magyarország. A kormány tervei között szerepelt egy új nemzeti légitársaság alapítása, azonban eddig nem sikerült befektetőt találni egy Budapest központú légitársasághoz. Nincs arról hír, hogy a kormány feladta volna ezirányú terveit, bár kérdéses, hogy van-e még értelme, hiszen a versenytársak azonnal ráugrottak a kínálkozó lehetőségre.

2012. március 09. 16:42 | Hámor Iván

Lentről fel - VW up!

Immár Magyarországon is elérhető a VW új kisautója, az up!, mellyel a nagyvárosokban élők közlekedése által támasztott kihívásokra próbál a konszern választ adni. Kívül kicsi, belül jól használható és az elképzelések szerint a hozzá ajánlott finanszírozási konstrukcióval gazdaságosan is üzemeltethető autót alkottak.

2012. március 09. 11:40 | Portfolio

Mennyire súlyosak a változások a BUX-ban?

A BÉT által publikált közkézhányad adatokat és a részvények árfolyamértékét felhasználva arra a következtetésre juthatunk, hogy áprilistól a blue chipek közül egyedül az OTP súlya csökkenhet a BUX indexben. A súlyát tekintve az Egis esetében kerülhet majd sor a legnagyobb növekedésre, de az E-Star és természetesen az újonnan belépő Appeninn is haszonélvezői lehetnek a változásoknak. A legtöbbet a CIG veszítheti az áprilisi indexváltozással.

2012. március 09. 11:20 | Portfolio

Tanácstalanok az európai piacok

Bizonytalan elmozdulásokat mutatnak a vezető európai részvényindexek, miután Görögország bejelentette, hogy meglett a szükséges önkéntes magánbefektetői részvételi arány a kötvénycsere program lebonyolításához. Több börze is minimális csökkenést mutat, míg az emelkedők sem tudtak lényegesen elrugaszkodni tegnapi záróértéküktől. Újabb impulzusokat többek között a ma délutáni tengerentúli foglalkoztatási adat adhat a piacoknak.

2012. március 09. 07:01 | Nagy Viktor

Vegyesfelvágott az OTP-től

Ember legyen a talpán, aki manapság sikeresen kibogoz egy OTP gyorsjelentést, annyi benne az egyszeri tétel, mint égen a csillag, az elemzői konszenzuson is látszik, a szakértőknek sem egyszerű a dolguk. A negyedéves számok egyébként az eredmény-kimutatás felső sorain kifejezetten erősnek tűnnek, a leánybankok jóvoltából szépen bővülnek a bevételek, és bár a költségek is megugrottak, a működési eredmény is szép pluszt mutat 2010-hez képest. Eddig egyszerű is a képlet. A közel 26 milliárd forintos negyedéves veszteség azonban már magyarázatra szorul, az eredményt rontó és javító egyszeri tételek között található minden, a különadótól a végtörlesztési veszteségig, az adóterhelés megugrásától az átértékelési hatásokig. A Merrill elemzője által várt hatalmas ukrán leírás a negyedévben elmaradt, helyette viszont a horvát, a montenegrói és a szerb leánybanknál írtak le goodwillt.

A gyorsjelentés főbb pontjai a következők:

  1. Kifejezetten erős számok az OTP-től, a fontosabb sorokon az elemzői várakozások felett teljesített a társaság
  2. Jelentős egyszeri tételek tarkították a gyorsjelentést: végtörlesztés, horvát, montenegrói és szerb leírás, átértékelődés, adóterhelés megugrása
  3. Stabilizálódik a hitelportfólió romlása
  4. Dübörög az orosz lokomotív, dinamikusan bővül a hitelkihelyezés, a bank sikeres a fogyasztási hitelek szegmensben
  5. Mérlegalkalmazkodás a magyar operációban, alacsony a hitelkereslet
  6. Nemzetközi összevetésben is erős tőkehelyzet


A várakozásoknál erősebb negyedéves számok hatására megítélésünk szerint a mai kereskedésben pozitív árfolyam reakciót láthatunk majd.

2012. március 08. 11:00 | Portfolio

Belehúztak az európai piacok

Felhúzták a befektetők az európai részvénypiacokat, miután úgy tűnik nem sok hiányzik, hogy meglegyen a görög kötvénycsere-program lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges kétharmados részvételi arány a magánbefektetők körében. Leginkább a görög piacot tépik, de a német és francia börze is 1,5%-ot meghaladó emelkedést tudhat maga mögött. A szektorok közül az autógyártók, az ipar és a bankszektor teljesít kiemelkedően jól.

2012. március 08. 06:35 | Portfolio

Hatalmasak az eltérések az agglomerációs lakáspiacon

A budapesti agglomerációhoz tartozó lakáspiacon, bár a térség összességében megszenvedte és még jelenleg is szenvedi a válságot, a nyugati és a keleti oldal között továbbra is jelentős eltéréseket lehet tapasztalni. A kínálati árak drasztikus esése és az árak további csökkenését segítő alkuk mértéke mindenhol éreztették a negatív hatásukat. Míg a nyugati oldalon a nagy értékű ingatlanok eladási száma nőtt, addig a keleti oldalon 10-20 százalékkal csökkentek az árak, és egyre többen költöznének vissza Budapestre. Akad olyan közvetítői iroda is, ahol a válás és a házasság miatti adásvétel jelenti a tranzakciók mintegy 50 százalékát. De hogyan is látják a környék ingatlanközvetítői az agglomerációs lakáspiac jelenét?

2012. március 07. 19:09 | MTI

Kamattámogatott hitelek igényelhetők lakásvásárláshoz

A kormány kedd este 18 órai határidővel hatályba léptette az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendeletnek az új lakás vásárlására, építésére, és a használt lakás vásárlására, korszerűsítésre vonatkozó részét - a módosítás a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

2012. március 06. 19:44 | Portfolio

Hároméves a bika piac - de még mindig kísért a válság

A bika piac évfordulóját ünnepelhetik a héten az irányadó amerikai indexek. 2009-ben az S&P 500 pont a mai napon érte el mélypontját, azóta az index értéke több mint a duplájára emelkedett, a befektetők bizalma azonban még mindig nem tért vissza teljesen - írja a CNBC.

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Jalsovszky

Apró süti - nagy bírság

Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra v